Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

ZeiselmauerAusztriaAlsó-AusztriaHatáron túli történelmi vármegye - Cannabiaca

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Zeiselmauer - Cannabiaca

Miután Róma felszámolta és bekebelezte a kelta Noricumi Királyságot, és egységes provinciává szervezte a Dunáig terjedő területet, megkezdődött a dunai határ katonai birtokbavétele. A kelta népességet a Dunától délre romanizálták, miközben a bal parton a germán markomannok vették át a helyüket. Velük szemben, az első század vége felé épült fel Cannabiaca kb. 500 fősre tervezett segédcsapat-tábora a Duna fölé emelkedő kavicsteraszon, félúton Tulln (Comagena) és Klosterneuburg között. 

Első építési periódusában még földből és cölöpökből épült sáncok övezték a két hektáros, téglalap alapú tábort. Sáncfalai a két méter mély külső árokból kitermelt anyagból épültek fel. Négy kapuja volt a téglalap négy oldalán. A második században a tábort átépítették kőből. A sánc előterében kőfalakat emeltek, és a katonai épületek egy része is kőből épült újjá. Mivel a sánc megmaradt a kőfal belső oldalán ez viszonylag vékony volt, mindössze egy méter széles. Ez a vékonyka fal a felszínen tanulmányozható a zeiselmaueri községi iskola mellett. Anyaga főként a Bécsi-erdőben bányászott homokkő. Téglákat és tetőcserepet Vindobonából hozattak az építkezéshez. A katonai tábor lakott épületei alá padlófűtést építettek. A katonai táborhoz délről egy polgári település csatlakozott. Ennek nyomai egészen a Ferenc József vasút vonaláig nyomozhatók. Az ókor békésebb periódusaiban Cannabiaca több lakossal rendelkezett, mint manapság. 

Cannabiaca mai formáját a második átépítés során nyerte el. Ekkor a tábor legyező alaprajzú tornyokat kapott a négy sarkán, miközben a kapuk és a fal mentén további 8-8, patkó alaprajzú torony épül. Az erődítést a IV. század elején romló katonai helyzet tette szükségessé. Ebben a korban született itt Szent Flórián, akit később, már leszerelése után a légióstáborban, Lauriacumban az Enns folyóba dobtak malomkővel a nyakán (vannak olyan források is, mely szerint Flórián St. Pöltenben, azaz Aelivm Cetivmban született).

A barbár betörések következtében a táborban állomásozó katonaság létszáma folyamatosan csökkent. Valentinianus császár uralma idején, 370 körül a helyzet már olyannyira kétségbeejtő volt, hogy a 2 hektár területű tábor védelme a rendelkezésre álló csekély hadi létszámmal kivitelezhetetlenné vált. Emiatt a romos tábor északnyugati sarkában egy 20x21 méter alapterületű burgus épült, tíz méter magas, 1,9 méter vastag falakkal, és egy szűk kapuval, ahonnan a dunai határ ellenőrzése úgy-ahogy még megoldható volt. Ez egy általános jelenség volt ekkoriban a dunai határon, a közeli Traismauer (Augustianis) jóval nagyobb táborában egy hasonló burgus épült. Cannabiaca keleti kapuját ugyancsak egy erődített toronnyá építették át.

A római uralom körülbelül fél évszázaddal tovább fennmaradt ezen a határszakaszon, mint pl. a népvándorlásnak jobban kitett Pannóniában. A 400-as években még egyszer átépítették a burgust, és III. Valentinianus császár aranypénze alapján azt feltételezik, hogy Zeiselmauer területén a lakosság egészen 450-ig helyben maradhatott, a romos táborfalak között tengődve. Ez után körülbelül 80 centiméternyi humusz rakódott le a romokra, ami arra utalhat, hogy lakói végleg elhagyták.

A zeiselmauer-i római rommező később, a Karoling-korban, feltehetően Nagy Károly avarok elleni hadjárata után a passau-i püspök birtokába került, aki felhasználva a viszonylag jó állapotban fennmaradt keleti kaputornyot itt udvarházat alakított ki, a tábor központjában álló principia romjain pedig plébániatemplom létesült. Az erőd falait természetesen a kor gyakorlata szerint kőbányaként hasznosították, ennek ellenére Cannabiaca romjai Carnuntum mellett a legjobb állapotban fennmaradt római emlékek Ausztriában. 

Cannabiaca nevét a történelem viharai elsodorták. Zeiselmauer már egy későbbi, germán névadás, bár visszavezethető a romos antik falakra. Csak a XIX. században sikerült indirekt módon beazonosítani a tábor ókori nevét. Ami azt jelenti, hogy feliratos, helyben talált kövek ezt nem támasztják alá, de a Notitia Dignitataumban szereplő noricum-i tábornevek és távolságadatok alapján Cannabiaca nagy valószínűséggel megegyezik a zeiselmauer-i segédcsapat-táborral.

Forrás: https://dunaiszigetek.blogspot.com/

 

GPS: É 48° 19.788 (48.329807)
K 16° 10.589 (16.176481)

Információk: a település központjában, a templomtól északra levő utcákban kereshetők fel a megmaradt épületek, romok.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025