Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SzékelyMagyarországSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeSzabolcs történelmi vármegye - Református templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Székely református templom

Székely (villa Zekul) falu elsô okleveles említése 1284 körüli, egy itt elkövetett hatalmaskodás révén. Neve székely népnév, az egykori gyepűvédő őrség lakóhelye emlékét őrzi, eredete feltehetôen X. századi. 1316-ban a falu a Hontpázmány nembeli Bánki Lökös unokáinak birtoka, akik ebben az időpontban (többek között) hitbér, hozomány, valamint leánynegyed fejében e birtok felét átadják a Jákó nembeli Csépánnak. 1324-ben már a Balogsemjén nembeli Kállóiak kezén találjuk Székely egy részét. Ebben az oklevélben említik meg elôször templomát. Az oklevél szerint a Kállóiak hitbér és hozomány fejében a falu felét és a Szent Mihály tiszteletére épült egyház kegyuraságának ugyancsak felét szerezték meg. 1327-ben és 1331-ben pedig már a magát már Székelyinek nevező Csépán fi ai és a Balogsemjén nembeli Nagysemjéni Mihály fi a, László pereskednek egymással, Székely birtokkal és nem utolsósorban a templom kegyuraságával kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ettől kezdve a falu kizárólagos birtokosa végig a középkor folyamán a Kállai család maradt. 1483-ban magát a kőből épült templomot márka értékűre taksálták.  A rendelkezésre álló adatok alapján annyi bizonyos, hogy a templom 1324-ben már állt, azt feltehetően a XII–XIII. század fordulója környékén a Hontpázmány nembeli Bánki család építtette.

Az épület jelenlegi formájában egyhajós, félköríves – a hajóval megegyező szélességű és magasságú – szentéllyel záródik, támpillérek erősítik, teljes egészében téglából épült. A hajó homlokzatát két félköríves záródású ablaknyílás töri át. A templom bejárata a hajó nyugati homlokzatának középtengelyében nyílik. Az előépítményben kialakított, lépcsős bélletű kapuzat csúcsíves záródású.

A 2007-ben elvégzett régészeti kutatás meglepő eredményeket hozott. Kiderült, hogy az eredeti szentélyt lebontották, és a XVIII. század közepén teljesen új épületrészt húztak föl. A templom szentélyét Árpád-korinak hitték korábban. A kutatás eredményei szerint az első templom 1324-ben már állt, azt feltehetően a XII-XIII. század fordulóján építtette a Hontpázmány nembeli Bánk család.

A második építési periódusban a hajó nyugati falát és kapuját elbontották, majd a templomot nyugati irányba meghosszabbították. A déli hajófalban két félköríves záródású ablaknyílást alakítottak ki. Az új bejáratot a nyugati falban alakították ki. A kapuzat csúcsíves záródású, fölötte szintén csúcsíves fülke található.

A feltárások eredményeként a hajó déli belső oldalfalán falképek kerültek elő. A két női szentet ábrázoló alak közül a keletre levőnek csak a feje, míg a hajó nyugati végén feltártnak a felsőteste is fennmaradt. A freskók készítési idejét a XV. századra teszik.

A XVIII. századi átépítés nemcsak a szentélyt érintette, elbontották a középkori diadalívet és a hajó északkeleti támpillérét is. A XVIII. század végén, majd a XIX. században az épületen több javítást is végeztek, amelyek a famennyezetre, a tetőre és a berendezésre terjedtek ki.

Forrás:

http://templomut.hu/

Juan Cabello – Németh Péter - Székely, református templom

GPS: É 48° 3.510 (48.058506)
K 21° 56.111 (21.935181)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025