Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

VajaMagyarországSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeSzabolcs történelmi vármegye - Református templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Vaja, református templom

A kastély közvetlen közelében, a főúttal párhuzamosan áll a keletelt szentélyű, egyhajós teremtemplom. A nyolcszög három oldalával záruló szentély szélessége megegyezik a hajóéval. A szentély sarkait (az északkeleti kivételével) és a hajó nyugati sarkait átlós – lépcsôzetesen kialakított – támpillérek támasztják. A szentély és a hajó csatlakozási pontját egy-egy merôleges támpillérrel erôsítették meg. A templomhajó északi falának tengelyében, valamint a szentély keleti végében két további merőleges támpillért építettek. (A hajó és a szentély északi falainak csatlakozásánál, valamint a szentély északi falának végén lévô két pillér lépcsô nélküli.) A hajó déli falát két félkörívesen záródó, keskeny és kőkeret nélküli, aránylag hosszú ablak töri át. A szentély déli falában kialakított két, szintén félköríves ablak azonban kőkeretes. A keleti nyílás könyöklője a karzat szintjéig felfalazott. A hajó nyugati falában a karzat szintjén (a torony takarásában) további két keskeny ablaknyílást találunk. Lábazati párkány csupán a szentély szakaszán látható. Főpárkányra utaló részlet nem látható az épületen. A hajó nyugati oldalához kapcsolódik a háromszintes, magasan kiemelt, fiatornyos, sisakkal fedett, háromtagú párkánnyal osztott torony, melynek második szintjén oldalankét egy-egy szegmensívvel záródó, nagyméretű ablak van. Az első szint nyugati falában egy kisméretű nyílást láthatunk. A torony kőkeretes bejárati ajtaját bemélyített tükrök keretezik, míg szemöldöke fából készült. Az ajtó, valamint a kisméretű, félköríves ablaknyílás felett a Vay család kőből faragott címereit helyezték el.

1974-ben az OMF felújította a templomot.

A fenti beavatkozás után pontosan 30 évre kezdôdött meg a templom újabb – immáron teljes körű – helyreállítása. A templom kutatására több ütemben került sor.

A 2004. évi vizsgálat inkább csak tájékozódó jellegűnek volt mondható. Ekkor a már korábban egyszer feltárt – és a mai szentéllyel egykorú – sekrestye alapozási falainak hitelesítése történt meg, majd néhány évre rá a templom helyreállítása okán, nevezetesen 2010–2011-ben mód nyílt a kutatás folytatására.

Vaja szláv eredetű személynévből keletkezett helynév. A kisnemesi falu első okleveles említése 1280. Egyik birtokosa, Pósa fia Ábrahám, aki a Vay család Ábrahám ágának, míg Pósa testvérének leszármazottai a Medve-, illetve a Jolád-ág megalapítói voltak. 1324-ben Ábrahám fiai: János és Mihály megosztoztak az örökölt – mára a Kántorjánosi határba olvadt – Laskodon és Vaján. Jánosnak jutott Mihály vajai, míg Mihálynak János laskodi része. 1342-ben és 1349-ben János és Mihály fiai felosztották egymás között vajai részeiket. A falu déli irányba menő kis utcájától nyugatra eső rész a Medve-ág tulajdona lett, míg a többi az Ábrahám-ágnak jutott. A Vajaiak Medve-ága fiuágon már a XIV. század végére kihalt, míg a Jolád-ágnak a XVI. század közepén, a „Kustos”-nak is mondott Istvánnal (1524–1544) magvaszakadt.  Az 1349. évi egyezkedés alkalmával, a falu és a szántóföldek kettéosztásakor említik meg elôször a Szent István tiszteletére emelt templomot. A megosztott településen ugyanakkor a magukat már Vajainak nevezô Laskodiak Szent Imre tiszteletére egy új templomot emeltek, amely 1398-ban már bizonyosan állt. Pusztulása vélhetôen már a XVI. század közepén, az utolsó Jolád-ágbeli Custos István halála után kezdődött. Helyét nem ismerjük, a település Őr felöli részén, vélhetően Kustosvaján állhatott. A Szent István-templom építésére bizonyára már a XIII. század végén sor került.

Forrás: Juan Cabello - Vaja, református templom

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 47° 59.908 (47.998463)
K 22° 10.120 (22.168665)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025