Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Apátkeresztúr - CresturRomániaErdély és PartiumBihar történelmi vármegye - Templomrom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Apátkeresztúr templomrom

Rómer Flóris Bihari útinaplójában:

Kiváncsiabb valék ApátiKeresztúr-t mely a gf Stubenberg féle majorhoz nem messze fekszik, látni. Míg tehát Storno úr magába Keresztúrba ment, a hol azonban semmit sem talált, elvitettem magamat a már messziről feltűnő és az országúttól 1/4 órányira jobbra fekvő templomromhoz, a melyet e vetés közt találtam, de az elhagyott faluhelyet nem láttam. 

A fenálló fal tökéletesen keletéit egyháznak nyugati záradéka. Ez képez egyenközúen felfutó falat, mely háromszögtől van tetézve, és elvágott végű. A déli falnak csak egy csekély része van meg, a rézsútosan kinyúló pillérrel, az északi falból több - 2,50 ctim. - maradt meg, hasonlólag épített pillérrel. Az elég széles, a déli oldalon levő repedés fölött, melyet elég messze lehet látni, három lőrézsalakú ablak van, háromszögre rakott födő téglával, de a melyek északiabbja félig be van rakva,- ezek fölött szelelő lyuk tűnik fel, ámbár négyszögű két keresztbe rakott téglából van alkotva. Valamint a közép, úgy az oldalfalakon is építési kerekded és négyszögű gerendákból eredő lyukak látszanak. A nyugati részen csak a három lőrés tűnik fel, míg a szelelőt alig látni; a pillérek az építményei, melynek falai csak 5 méternyiek szervezetesen vannak összekötve; a templomnak még kivehető szélessége 3,50 m, a falnak vastagséga 0,64, egy pillér vastagsága pedig 0,59 ctm. Az egyes téglák méretei: 0,29-1,1450,06, vagy 0,07, fényesre, sőt még feketére is égetettek; köztük a fehér ujnyi kőragasz. 

E templomról azt állítja a néphit, hogy itten sok pénz van eltemetve, s ennek bizonyságául a sok lyuk, a mely a közeledést olyan veszélyessé teszi. 

Vájjon meg fog ezen rom, mely alig foglal néhány négyszögű métert emlékül fennmaradni, vagy a hol a holdak ezerét is hagyják bevetés nélkül, ezen volt Apáti Kereszturnak emlékét egyedül a papi névtár fogja-e fentartani?? 

GPS: É 47° 21.778 (47.362965)
K 22° 13.583 (22.226376)

Információk: Apátkeresztúrra érkezve, közvetlenül a vasúti átjárónál kell északi irányba fordulni, majd ezen az úton a tóig mehetünk, melynek gátján parkolhatunk. A gát alatti észak.nyugati irányba tartó földúton közelíthetjük meg a templomromot.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025