Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Zágráb - ZagrebHorvátországHorvát-SzlavónországZágráb történelmi vármegye - Káptalandomb (Biskupska tvrđa)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Zágráb-Káptalanváros-Káptalandomb

Horvátország történetével fővárosának a története a legbensőbben összefügg. Mikor keletkezett Zágráb városa, a történelmi kútfőkből pontosan meg nem határozható, valamint azt sem, miféle nemzetiségűek voltak első telepűlői. Csupán sejteni lehet, hogy ősrégi telep. Lételéről és fejlődéséről biztos tudomást csupán a Krisztus születése utáni XI. század végéről nyerünk. Első határozott említése ugyanis csak 1091-ben történik, mikor László magyar király Zágrábban püspökséget alapított. Az első püspök Duh nevű cseh volt. László király a püspökségnek sok jószágot is adományozott, hogy szilárdítsa a kereszténységet e vidéken. Ez a tény is eléggé bizonyítja, hogy Zágráb, a mai káptalan, már akkor nagyobb helység volt; majd a püspöki szék révén a régi Szlavonia s utóbb a mai Horvátország fővárosa lett s az is maradt mai napig.

A közép-kor vége felé a törökök már majdnem az egész Balkán-félszigetet meghódították volt. Immár Horvátországra és Szlavoniára kerűlt a sor, mely ettől kezdve sok századon át a kereszt és a félhold közötti nagy és véres tusák színhelye volt. Hogy magukat és vagyonukat védtelenűl ki ne szolgáltassák a rettenetes ellenségnek, a kanonokok 1469-ben elhatározták, hogy a káptalanvárost, mely árkokkal és faczölöpökkel már meg volt erősítve, erős várrá alakítják át. Mátyás királytól engedélyt nyertek a terv kivitelére, s megkezdték az erődítési munkákat, eleintén lanyhán, de 1473 óta nagy buzgalommal, úgy hogy nehány év múlva be is fejezték. Akkor azután fegyverről és fegyverforgató emberről kellett gondoskodni. A kanonokok laki Thuz Osvát püspök engedelmével katonáskodó népet telepítettek városukba, és pedig annak nyugati részébe, tehát Graděccel szemben, az „Opatovina” nevű útczába.

Nem érdektelen, hogy sokan a kanonokok közűl a káptalan-város megerősítésével, az új telepesekkel és fölfegyverzésökkel járó áldozatok alól igyekeztek kivonni magukat, de ereménytelenűl.

Ugyanazon időben, mikor a káptalan-várost megerősítették, Osvát püspök (1466–1499) hozzá fogott a székes-templom megerősítéséhez is. Nagy buzgalommal, látott hozzá a székes-templom kiépítéséhez s a külső építkezést csakugyan be is fejezte; de meghalt, mielőtt egész tervét megvalósította volna. A befejezésre 10.000 frtot hagyott. Művét Lukács püspök (1500–1510) fejezte be, mint II. Gyula pápának hozzá intézett leveléből kitűnik.

De a székes-templom teljes megerősítését csak erdődi Bakócz Tamás bibornok esztergomi érsek vitte keresztűl, mikor a zágrábi püspökséget kormányozta (1510–1518). A székes-templom most már magában véve erős vár volt, vastag falú hét zömök toronynyal, melyek mai napig megvannak; keletről az erődített káptalan-városra támaszkodott s kiegészítette annak erődítési műveit.

Ekkép nemcsak a felső (Graděc), hanem a káptalan-város is meg volt erődítve. Ámde a törökök soha sem jelentek meg Zágráb falai alatt, noha véres portyázásaikon nagyon gyakran a legközelebbi szomszédságáig is eljutottak; sem a kanonokok és a polgárok kincsei, sem a püspökök és kanonokok elleni boszú, kik katonáik és jobbágyaik élén bátran szembe szálltak velök, nem csábították őket erre. Zágráb büszkén dicsekszik vele, hogy falaira soha sem tűzték föl a lófarkas zászlót.

Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország - Horvát-Szlavonországok földrajzi leírása. - Zágráb város története. Pinter Róberttől, fordította Acsády Ignácz

GPS: É 45° 48.872 (45.814526)
K 15° 58.798 (15.979961)

Információk: a káptalandombi erődítések a zágrábi székesegyház körül alakultak ki.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025