Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

PécsMagyarországBaranya vármegyeBaranya történelmi vármegye - Málom - Szent József-templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.06.13.

Pécs - Málom templom

A falu temploma középkori, s a római katolikus temetőben áll. A pápai adólajstromokban szereplő adatok alapján közepes méretű és anyagi erejű lehetett a 14. században. Egy 1400-ból származó oklevél szerint a pécsi püspök az itteni birtokait a neki katonai szolgálatot teljesítőknek adományozta. 

A kutatás bebizonyította, hogy a 13. század második felében már állt a mostani templom keleti fele, a patkóalakú szentély és a három ablakkal, déli kapuval díszített néphajó. Ebből az időből való a szentélyt és a déli homlokzatot díszítő - ma csonka — három részes, speciális (idom) téglából készített főpárkány. Sajátos és elegáns megoldás az is. hogy a déli homlokzaton ez a dekoráció és az alatta lévő három ablak mélyített mezőben kapott helyet. Az építés korát idézi a szentélybelsőben látható  ereklye- és szentségtartó, valamint az a három keskeny ülőfülke, amely néphajóban fedezhető fel.

A szentélyt lefedő félkupolán töredékesen megmaradt trónoló Krisztus látható egy térdeplő angyallal. A két belső osztópárkány alatt, a szentély hengerfalán csúcsos oszlopokon ülő árkádívek között valaha nyolc apostol állt, de csupán Simon maradt meg. Jobbján Júdás Táde- usz lehetett. Az apostolgaléria a szentélyben nem fért el, a hiányzó négy a diadalíven lehetett. 

Ez a képtípus a középkori Magyarországon igen kedvelt volt. Legteljesebben Hidegségen (Győr-Moson-Sopron megye) maradt meg, de Csempeszkopácson (Vas megye) is felfedezhetők töredékei. Tóth Melinda Mólomban is a pécsi székesegyházban a 13. század végén dolgozó művészek keze nyomát véli felfedezni. Simon apostol ábrázolásán, de a diadalív felső részén látható, igen töredékes Keresztrefeszités (vagy Szent Kereszt megtalálása) pajzsos, lándzsás katonáin is. Az apostol galéria alatt a cserkúti megoldáshoz hasonlóan virágmintás sáv, majd függönymotívum következik. 

A 13. század végi falképek elkészültét megelőzően a felszentelési keresztek dekorálták a falakat, közülük öt fedezhető fel a hajó déli és északi falán, valamint a szentélyben. Ezek a templom építésével lehetnek egyidősek, így a 13. század közepére kell tennünk a szokásosnál színesebb és motiváltabb kereszteket. 

A 15. század végére a templom kicsinynek bizonyult, ezért nyugati falát elbontva, az északi és délit meghosszabbítva, az Árpád-korival azonos nagyságú területtel bővült az épület. Az alapot itt is kőből készítették, de arra nem tégla került, mint a korábbi résznél, hanem tört kőből emelt falazat. Az új részen csúcsíves záródású kapuzat készült s a régit befalazták. Az új részt is falképek díszítették, de ezeknek csupán apró, értelmezésre és értékelésre alkalmatlan, töredékei maradtak meg. A török hódoltságot szerencsésen élte át az épület. A 16. század második felében a reformátusok használták rövid ideig s ők a képeket lemeszelték. Az 1721. évi egyházi látogatás nyomán írt jegyzőkönyv szerint a zsindellyel fedett templom jó állapotban volt, csupán sekrestyéje romos. 

A harmadik építési periódus a 18. század második feléhez kötődik. Feltehetően egy földrengés és az avultság okozta károkat kellett kijavítani - főleg - a gyengébb falazatú 15. századi részen. Magasabb ívű, téglából falazott csehsüveg boltozat épült a korábbi helyébe. 

Az utolsó építési periódus a 19. század végi. Lebontották a nyugati homlokzatot támasztó 15. századból származó pilléreket és a végfalra karcsú tornyot ültettek. A toronyaljba nyíló kapuzat feleslegessé tette a késő középkorit, így azt befalazták. Ugyanekkor kifestették a templombelsőt is, elsősorban omamentális dekoráció készült, de a barokk boltozatok középső részeibe, körkeretekbe provinciális figurális képek kerültek. 

Forrás: Dercsényi Balász: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon - Baranya megye középkori templomai

 

GPS: É 46° 1.786 (46.029774)
K 18° 13.014 (18.216900)

Információk: a templom Pécs déli részén a málomi temetőben kereshető fel.

Utolsó frissítés: 2025.06.13.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025