Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Lovas, Szűz Mária Neve-templom

A keresztény állam megszervezése után a magyar királyok jelentős birtokadományokkal látták el az egyházat. Az 1009-ben Sólyban kelt adománylevél kijelölte a veszprémi püspökség határait. Veszprém a püspökség és a királyi vármegye székhelye lett. A veszprémi főesperesség területéhez tartozott kezdettől fogva Lovas és környéke is. 

Lovas nevét a ló állatnév -s képzős alakjával nyerte, amely foglalkozást és lóval való ellátottságot egyaránt jelenthet.  Valószínűleg királyi szolgálónépet (lovas foglalkozást) jelölhetett a falu neve, amely okleveleinkben a XIII. századtól kezdve fordul elő. Hasonló megjelölést találunk az Udvarnok, Lovász, Igric szolgálónépek településeinél. A fejedelmi, királyi szolgálónépek szabad jogállású népcsoportok voltak, amelyek az uralkodóknak meghatározott szolgáltatással tartoztak. 

A régészeti megfigyelések kétségtelenné tették, hogy a IX-XI. században Lovas lakott település volt. A falutól délnyugatra, a Séd patak keleti oldalán emelkedő dombházon (a későbbi tsz-kertészet területén) 1934-ben IX-X, századi cserepeket fedeztek fel, melyeket Velty István ajándékozott a veszprémi múzeumnak. Ugyanezen a területen az 1964-65-ös terepbejáráson a régészek X-XI. századra keltezett hullámvonalakkal díszített oldaltöredéket és paticsot találtak.  IX-X. századi edénytöredékek a Királykút melletti dombon is előkerültek.

Lovas középkori birtoklástörténetének feltárásakor a kutató furcsa ellentmondásra figyelhet fel. Csánki Dezső, a történeti földrajz kiváló művelője a Hunyadiak korát vizsgálva a veszprémi-zalai térségben egyetlen Lovas falut ismert. Az okleveles anyag átvizsgálásakor arra a köveükeztetésre jutott, hogy 1362-1488 között a községet hol Veszprém, hol Zala megyéhez tartozónak említik. így pl. 1362-ben ,Loas in comitatu Wesprimiensi", míg 1393-ban „Lowas in comitatu Zaladiensi" alakban fordul elő. 

Lovas az Árpád-korban a veszprémi vár és város vonzáskörzetébe tartozott, s a veszprémi királyi (királynéi) uradalom részét képezte. A XIII-XIV. századi oklevelek tanúsága szerint Veszprém környékén az Árpád-korban királyi, királynéi és hercegi szolgálónépek éltek. Lövöldön királyi vadászok, a Nevegy-völgy falvaiban (Herenden, Szentjakabfán, Tagyonban) királyi udvarnokok és pecérek (lintiscarii) laktak. Szentgálon királyi pecérek (caniferi), pohárnokok, majd királyi vadászok; Alsóörsön, Barnagon és Vámoson a királyné szakácsai éltek. Villa re ginalisnak, királynéi falunak számított Lovas is, ahol a királyné tárnokai, más források szerint udvarnokok és ágykészítők (lectislcrnarii) éltek. Az utóbbiak valószínűleg valamilyen templomi (szakrális) szolgáltatással tartoztak. A királyi birtokadományozásnak köszönhetően a XIII-XIV. században a birtokszerkezet átalakult: fokozatosan megszűnt a királyi birtoklás, Lovason is egyházi és világi birtokosok tűntek fel. A veszprémi káptalan, a bakonybéli apátság és a Rátót nemzetségbeliek, Szentkirályszabadjai Pál, Ányos Gergely neve egyaránt előfordul az oklevelekben. A XV. században a veszprémi káptalan, a fehérvári őrkanonokság, a Rátóti-Gyulafi család szerepel a birtokosok között. 

A veszprémi káptalan 1290-ben vetette meg a lábát Lovason. Amikor 1323-ban a Rátót nembéli Eörsi Renold fia, Miske és a veszprémi káptalan birtokot cseréltek, a birtokok között Lovast (Loas) is említik. 1368-ban a fiúörökös nélkül elhalt Eörsi Miske fia Pál lányait: Margitot és Katalint fiúsítják és beiktatják lovasi (Loas-i) birtokukba. A középkor utolsó századában a veszprémi káptalan és a Rátót nemzetségből származó Gyulafi család mellett a fehérvári káptalan is a lovasi földesurak közé tartozott. A középkor végére a veszprémi káptalan kétségtelenül a község legnagyobb birtokosa lelt.

A középkori falu a mai római katolikus templom körül épült ki. A híveket a templom mellé temették. Amikor 1965-ben a vízvezeték ásását végezték, a templom körül több, melléklet nélküli csontvázat találtak. Egy templomból származó, vörös homokkőből faragott ajtó-keretdarabot az egyik közeli házba falazva találták meg. 

A Szent Szűz tiszteletére emelt kőtemplomot - az 1987-ben végzett falkutatás, az 1988-ban kezdett ásatás, majd műemléki feltárás és művészettörténeti vizsgálatok szerint - eredetileg a XIII. században építették. A kis templom egyike azoknak a keletelt tájolású román kori templomoknak, amelyek a Balaton-felvidéken romosán vagy átalakítva Balatonfűzfőtől (Máma falutól) Csopakon át Dörgicséig, s a Badacsonytomaj felé vezető út mentén több helyütt fennmaradtak. 

A tudományos kutatás megállapította, hogy a templom boltozott szentélye, valamint a hajó falai a XIII. század második felében terméskőből épültek. ,,A szentély keleti tengelyében keskeny, felül felköríves záródású ablak volt. A 20. századi sekrestyeajtó felelt előkerült a déli szentélyablak felső, íves záródása is. A hajó déli oldalán három nagyobb méretű, nyugati szélen egy kisebb, íves záródású, románkori ablak volt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a templomban már építése idején is lehetett nyugati karzat, lenyomat hiányában azt feltételezzük, hogy fából készült. Az eredeti bejárat a déli oldalon került elő. A templombelsőben a középkorban falképek voltak, csekély maradványuk előkerült a szentélyben és a hajó keleti falfelületein." 

A román kori templomot a török hódoltság korában a reformátusok használták. A Veszprémi Székeskáptalan 1753-ban visszavette, azóta a katolikusok használatában van. 1754-ben, 1911-ben és 1991-ben renoválták. 

Forrás: HUDI JÓZSEF: Lovas község története - Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene