Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

EsztárMagyarországHajdú-Bihar vármegyeBihar történelmi vármegye - Fenyves-domb, Fenyves-part

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2024.12.11.

Esztár, Fenyves-domb / Fenyves-part

A Fenyves-part bronzkori erődített tell, egykoron a Berettyó által körülvett magas halom, amely a község belterületén, a volt Erdődy — Szunyogh kastély telkén fekszik. A folyók szabályozásakor a természetes védelme megszűnt, az egykori folyómeder tisztán kivehető műhold felvételekből.

Körötte egyszeres sánc nyomai máig is félkörívben 1méter magasan megvannak, szépen látszanak. Viszonylag erős mezőgazdasági igénybevételnek van kitéve, mert 1948-ban kiirtották róla a parkerdőt és azóta északi felét szántják, déli felére akkor egy tanya épült. Ma már a tanyának nyoma sincs, viszont a vár/erődített tell felét jelenleg is művelik, ezért fokozatosan pusztul.

Kronológiai besorolása alapján középső neolitikum vége (késői AVK, Esztár-csoport)
Késő neolitikum (Tisza-Herpály-Csôszhalom-k.) Ottomány-kultúra klasszikus időszaka.

Források:

Dani János - Pusztainé Fischl Klára / A Berettyó-vidék középső bronzkori telljei
Dani János / A Berettyó-völgy középső bronzkori erődített Tell-településeinek társadalmi vonatkozása

A szócikket és a helyszín anyagát összeállította Czene Richárd Bence (Hajdú-Bihari várak, erődítések)

GPS: É 47° 16.819 (47.280315)
K 21° 46.929 (21.782158)

Információk: A Fenyves-domb, vagy Fenyves-part, Esztár déli szélén, a Berettyó part mellett található. Az Erdődy kastély jelenleg oktatási intézmény, ahonnan meg lehet közelíteni a Tell dombot. Vagy az utca végén a gáton parkolva, a sáncok felöl a helyszín pár perc alatt elérhető.

Utolsó frissítés: 2024.12.11.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025
Ajánlott látnivalók
evangélikus templom
Ledényevangélikus templom
Schwarzenberg
Schmerbach am KampSchwarzenberg
Keresési előzmények
Esztár - Fenyves-domb, Fenyves-part