Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagyecsed, Sárvár (földvár és monostor)

Magyarország északkeleti részén, Mátészalka városától déli irányba vezet az a mellékút, amelyen elérhetjük Nagyecsed települését. A középkor évszázadai alatt a Kraszna folyó mocsarai mintegy ezer négyzetkilométernyi területet borítottak el, amelyből csak a kisebb-nagyobb magaslatok száraz részei voltak alkalmasak az emberi megtelepedésre. A magyar honfoglalók letelepedésével a láp, mint áthatolhatatlan akadály beépült a védelmi célokat szolgáló belső gyepű-rendszerbe. Nagyecsed térségében két vár is váltotta egymást az idők folyamán.

A mai Nagyecsedtől 3 km-re délre, Tiborszállás határának mentén, a Kraszna parttól pedig mintegy nyolcszáz méterre északkeletre fekvő 500×300 méter nagyságú, 4-5 méter magas homokos dombhát déli felében állt a monostor, északi részén pedig a „hatalmas méretű” földvár.

Anonymus emlékezete szerint „Szabolcs és Tas a sereg felével a Tisza partján indult el és az ottani népeket hódoltatva vonult a Szamos folyó felé arra a helyre, amelyet ma Sárvárnak mondanak. Ott a lápok alatt... nagy árkot ásatott s igen erős földvárat építetett...” Anonymus leírását sok helyen kritikával kell kezelnünk, ennek ellenére a Felső-Tisza-vidéket jól ismerő jegyző valószínűleg pontosan írta le Sárvár keletkezéstörténetét, még ha ez a földvár régészeti úton már megfoghatatlan.

Sárvár korai történetéről nem sokat lehet tudni. Péter király (1038-1041, 1044-1046) idején a német származású Gut és Keled a bihari hercegség területén kapott birtokokat. Ennek következtében jöttek létre a család korai központjai Várdán és Sárváron. Ez utóbbi település különösen fontos szerepet töltött be, mivel a földvárban nemzetségi monostort építetett ide a család a ll. század végén.

Az első templom kisméretű (20 x 9 m), egyhajós, félköríves szentélyzáródású volt. Az előkerült palmettás / szalagfonatos, ék alakú, mintás díszű faragott kövei alapján a székesfehérvári, tihanyi és esztergomi első templomokkal rokonítható. A "S. Petri de Sarvar"-ként említett monostort az alapítók gazdag birtokadománnyal látták el. Apáti, Olcsva, Börvely, Kálmánd, Mérk, Remeteszeg, Ejeg, Szentmárton, Vállaj és Futak is hozzá tartozott. A rangban is megerősödött család a 12. század elején a régi templom helyébe egy új, háromhajós, 35 x 16 méteres, tornyos bazilikát emelt. Ez a kor egyik legnagyobb nemzetségi monostora volt.

A monostor a környezetéből 4-5 méterre kiemelkedő, 500 x 300 méter területű dombhát déli oldalán állt, míg a domb északi oldalán terülhetett el a vár. A dombtól északkeletre 400-500 méterre állt az Árpád-kori falu. A helyiek által Remetének hívott területen a 11-14. századig található leletanyag. A domb északi, északnyugati oldalán követhető 300-400 m hosszan Váralja jobbágytelepülés, melyet 1353-ban lakott helyként jegyeztek fel. Mivel csak 13-14. századi leletanyagot lehetett gyűjteni itt, valószínűleg később alapították, mint Remetét. Sárvár közvetlen környezetéhez tartozott továbbá a tőle délnyugatra eső Szentmárton falu is.

A virágzó települést 1241-ben a „tatárok rettenetesen feldúlták”. Feltehetően ekkor, a tatárjárás viharában pusztult el a földvár is. A monostorban végzett pusztítást mutatja, hogy az 1974-1975-ös feltárások során az egyik legrangosabb, aranylemezkével eltemetett kislány sírja a torony alapfala fölött került elő.

A monostor helyreállításra csak 1250-1251-ben került sor a futaki birtok eladásából származó 30 márkából. A híres Sárvármonostora ezután hanyatlani kezdett, kegyurai - a Várdai ág kivételével - eladogatták birtokaikat. Ezzel egy időben a Báthoriak megépítették ecsedi birtokközpontjukat, ami Sárvár központi szerepének elvesztésével járt. A 15. század közepére elindult a Sárvár környéki települések elnéptelenedése, pusztulása. A fent említett Szentmárton mellett 1423-ra a Váralja is üresen állt.

Területét a terjeszkedő láp fedte el, csak az 1794. évi nagy aszálykor tűnt elő. A 18-19. század folyamán a kő- és téglaanyagot elhordták, a sírokat kirabolták. A pusztítást a láp lecsapolási munkálatai (1905) és a tsz 1970-es évekbeli talajegyengetései tetőzték be.

1974-1975-ben Magyar Kálmán nagyszabású ásatással tisztázta Sárvár települési-, építési-, történeti kérdéseit. Sárvár régi települése, földvára és monostora az Ecsedi-láp déli végében, az egyik fontos átjárónál települt. Közülük legfeljebb csak a település, tehát a falu lehet honfoglaláskori település. A többi: a vár és a monostor későbbi létesítmények.

Szőcs Péter Levente: Ecsed. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2009) - Az Ecsedi-láp