Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

NagyszékelyMagyarországTolna megyeTolna vármegye - Basahalom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Nagyszékely, Basahalom

A falu DK-i szélén, a Csillag-völgy felett emelkedő, hosszan elnyúló, ÉNy-DK-i irányú domb tetején mesterséges domb emelkedik. A csonka kúp alakú domb tetejének átmérője 11 m, környezetéből 9 m-rel emelkedik ki. A motténak látszó dombot 1993-ban Miklós Zsuzsa, Nováki Gyula és Miklós Gergely mérte fel. A domb mesterséges, korát megállapítani nem volt lehetséges. Egy másik feltételezés szerint az objektum sírhalom volt. Dr. Miklós Zsuzsa levélben [1] az alábbiakat közölte jelenlegi ismereteinkről: 

„ A Basahalmot valóban megástam, de külön publikáció nem jelent meg róla.  A kutatások rövid összefoglalása a Tolna megye várai c. kötetben fog megjelenni (ha megérem, hogy megjelenik). Addig röviden csak annyit, hogy formája alapján lehet ún. motte (magyarul földhalomvár), de esetleg sírhalom is lehetett. Az eddigi kutatások alapján egyiket sem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni. A kora is bizonytalan. Üdvözlettel Miklós Zsuzsa”

https://nagyszekely.gportal.hu/gindex.php?pg=32921211

GPS: É 46° 36.479 (46.607979)
K 18° 34.139 (18.568979)

Információk: a halmot a 63-as út felől Nagydorogon keresztül javasolt megközelíteni. A helységet Ny-i irányba hagyjuk el és Uzd településoi megyünk. Innen a halastavakat érintő úton kereshetjük fel a Basahalmot.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Fotóink elérhetőek vászonképen!