Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

NyíradonyMagyarországHajdú-Bihar vármegyeSzabolcs történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

A nyíradonyi premontrei prépostság

Nyíradony és környéke a nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Erre utal az itt alapított közös nemzetségi monostor is. A  XIII. század második felében azonban már a nemzetség Farkas-ágának birtoka, amelyen 1289-ben megosztozkodtak. Az osztozkodáskor két részre szakadt birtok egyik központja Kisgút, a másiké Nagygút lett. 

Az adonyi prépostság a Gút-Keled nemzetség közös monostora volt. A nemzetségnek a XIII. századra széjjel vált ágai saját, közös monostoruknak tartották azt és még ebben az időben is birtokokkal gyarapították azt. A prépostságnak Adonyon kívül birtokai voltak Abrányban és Egyházas-Varsányban is. Nyíradony környékén a nemzetség különböző ágai voltak birtokosok, amely a közös nemzetségi monostor fenntartását, használatát és gyarapítását még jobban érthetővé teszi a XIII. század 2. felében, amikor a szétvált ágak már általában - más nemzetségeknél is - külön monostorokat építettek. Kisgúttal és Nagygúttal a középkorban határos volt Acsád, amely a nemzetség Egyedmonostori-ágának birtokai közé tartozott.  A középkori falunak ma is áll még a nagygútihoz hasonló egyenes szentélyzáródású temploma (5. kép b. ábra). Mérete valamivel nagyobb a nagygúti temploménál.

A mohácsi vész utáni évtizedekben országszerte megkezdték a várak, kastélyok és kolostorok megerősítését, hogy védhetővé tegyék azokat a várható török támadással szemben. Megvastagították a kolostorok falait, lőrésekkel és gyilok járókkal látták el azokat. A szerzetesrendek, a hazai kolostorok hanyatlása ez időben érte el a mélypontot, csak egy-két szerzetes élt azokban, vagy már korábban világiak kezébe került. A reformáció széles körben való terjedése még csak gyorsította ezt a folyamatot. 

Az adonyi kolostort is az említett időben erősíthették meg, amelyre talán a kisméretű, félköríves szentélyű templom északkeleti sarkánál talált, 1507-48 között vert lengyel ezüst garas utal. Ennek földbekerülésekor bonthatták le a régi, gyenge kerítésfalakat és épületrészeket, s építették azok helyett az 1 m vastag, félköríves bástyával is megerősített, a templomot és kolostort körülzáró falakat. A még feltáratlan északi és nyugati oldalon is lehettek hasonló bástyák, vagy más formájú védőművek. A nyugati oldalon egy kaputorony állhatott. Az így felvázolt kép igen hasonló a leleszi prépostsághoz, ahonnan a XV-XVI. században az adonyi prépostság életét is irányították. (A különbség csak az, hogy ott a kolostor a templom északi oldala mellett áll.) Az adonyi erődítési munkák a többi premontrei prépostságnál végzett építkezésekkel egyidőben folyhattak (Bozók, Ipolyság, Jászó Lelesz), s még nem szüntethették meg az egyházi, szerzetesi életet (az új kerítőfal nekiépült az akkor még álló szentélyfalnak). Csak később kerülhetett sor a kistemplom és a prépostsági templom keleti részének lebontására, amikor a prépostság és birtokai világiak kezére kerültek. A kolostor pusztulására 1660 táján, feltehetően Gúttal egyidőben kerülhetett sor. Debrecen 1681-ben vette zálogba Kemény János fejedelem özvegyétől a Gúthoz tartozó Országh-szert. 

Forrás: Kozák Károly: A nyíradonyi premontrei prépostság 1936-ban feltárt maradványai

GPS: É 47° 41.219 (47.686989)
K 21° 55.547 (21.925791)

Információk: a megadott koordináta forrása: Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis, https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/54681, 2025. február 17., nem pontos pozició.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025