Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Orsova - OrşovaRomániaBánságKrassó-Szörény történelmi vármegye - Ó-Orsova

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Az Orsovai- (Szretinye-)-hegység keleti lábánál, az itt északkeletre tartó Duna bal partján terül el Orsova (Orşova) városa. A település legkorábbi erődítményét a rómaiak emelték Dierna néven, amely az ásatások szerint egy szabályos négyzet alakú, sarkain kis tornyokkal erősített támaszpont volt. Ennek romjaira épült rá a középkori vár.

E vár építésének idejéről nem rendelkezünk okleveles adatokkal. Első említése 1351-ből ismert. Nagy Lajos király 1372-ben újjáépíttette a várat, amely ezt követően királyi végvár, amely a szörényi bán, vagy a temesi főispán fennhatósága alatt állt. Luxemburgi Zsigmond király 1429-ben a német lovagrendnek adta, ők azonban a török túlerő miatt nem vállalták a védelmét, és 1435-ben visszaszolgáltatták azt a királynak. A továbbiakban a két Hunyadi fivérnek, mint szörényi bánoknak a felügyelete alá tartozott. A Hunyadiak kezén levő királyi várak között említik meg 1457-ben is. A törökök 1522-ben foglalták el, majd 1526-ban újjáépítették. Orsova 1551-től a Temesvári vilájethez tartozott.

Csak 1688-ban foglalta vissza Veterani császári tábornok, azonban a törököknek sikerült a rákövetkező év júliusában visszavenniük a várost. Még 1689 októberében, miután a török védők Vidin várát átadták a császáriaknak, Orsovát ismét elfoglalta Bádeni Lajos.

A veszteségekkel teli 1690-es év során Orsovát tatár portyázók dúlták fel. 1691 tavaszán a császáriak az Erdélyben elszállásolt rác csapatok egy részét küldték a városba, hogy megakadályozzák a Vidinből Belgrádba tartó török hajóforgalmat. Tőlük a török oldalán harcoló Thököly foglalta el júliusban a várat, amely a karlócai béke (1699. január 26.) értelmében továbbra is török kézen maradt.

Az 1716-ban kiújult háborút az 1718-ban megkötött pozsareváci béke zárta le. Orsova még a béke megkötése előtt, 1717. augusztus 27-én a felszabadító csapatok kezére került.

Az 1737–39-es orosz-osztrák-török háború során 1737 novemberében az oszmán katonaság felégette Orsovát, és az 1717-től kiépített Ada Kaleh dunai erődszigetet is elfoglalták 1738. augusztus 15-én. Az 1739-es belgrádi békében Ausztia elvesztette korábbi boszniai és szerbiai hódításait, valamint az 1718 óta az Osztrák Császársághoz tartozó Olténiát, emellett a törökök megtarthatták Orsovát és Ada Kaleh szigetét is.

 

A következő háború harcai 1788-ban törtek ki. Ez év februárjában az osztrákok bevették a törökök által korábban megszállt ó-orsovai sáncokat, amit azonban a törökök már augusztusban visszafoglaltak. Bár 1790-ben a törökök feladták a dunai erődszigetet, a rövidesen megkötött szisztovói békeszerződés azt mégis a kezükre juttatta. Miután a Török Birodalom kiszorult a Balkánról, Orsova vára végleg Habsburg kézre került. Az 1970-es évek elején a Vaskapu erőmű elkészítése nyomán a vízszint megnövekedése örökre elnyelte az Ada Kaleh szigetén épült újkori erődöt és a sok ostromot megért orsovai vár romjait is. 

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 363-364.



Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció