Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Dolha - DovheUkrajnaKárpátaljaMáramaros történelmi vármegye - vár a Borsova szigetén

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Dolha vára


Huszttól É-ra, a Nagyszőlősi-hegység mélyén, a Borzsa völgyében fekszik Dolha (Dovhe) falu. Ma is látható erődített kastélyán kívül a középkorban vára is volt, mely csak rövid ideig állt fenn. 

Zápolya Imre kincstartó közvetítésével 1460-ban Mátyás király megengedte, hogy kedves híve, Dolhay Ambrus egy kőházat építtessen a saját birtokán, ott, ahol ezt a legalkalmasabbnak találja. A gazdag máramarosi nemesúr, ki korábban, Zsigmond és Albert királyok alatt háborúkban vitézkedett, Mátyás királynak pedig állandó kísérője volt, a kőház helyett egy várat építtetett. Az országgyűlés 1471-ben e vár lerombolását rendelte el, s valószínűleg azért engedte el a király Ambrusnak a birtokaiból járó 1472. évi adókat, hogy azon az összegen új otthont építhessen magának. A vár anyagából állítólag később a templom és a paplak épült fel. 

Dolhay Ambrus egykori várának helye bizonytalan. Egyesek szerint a Teleki-kastély helyén állt. Mások úgy gondolják, hogy a kastélytól nem messze, a mai görög katolikus templom területén keresendő. Soós E. véleménye tűnik a legvalószínűbbnek: ő a község DK-i végében, a Borzsa folyócska által közrefogott kis szigetet tartotta az egykori vár helyének. Ottjártunkkor sikerült azonosítanunk a Soós által megjelölt helyszínt a felhagyott izraelita temetőtől ÉK-re. Ez a terület kiemelkedik környezetéből, mesterségesen lenyesett pereme még ma is jól érzékelhető. E helyen 100 éve még sírkert terült el, ennek ma már semmi nyoma. A térség közepén jelenleg családi ház áll, az itt lakók nem tudnak a várról. Csak ásatással lehetne kideríteni, hogy valóban e terület rejti a középkori erősség alapjait. 

Források:


Petrovay György: A Dolhay család eredete, leszármazása és története (1366-1708). Turul 1893. (XI). 176. 

Németh Adél: Kárpátalja. Bp. 1991. 124.

Soós Elemér: Magyarország várai. 1889-1928. Máramaros vármegye. XIV. OSZK. Kézirattár. Fol. Hung. 3105. 155-156.

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp. 1890. I. 444.

Zubánics László újságcikke nyomán.


/Karczag Ákos/

GPS: É 48° 21.696 (48.361595)
K 23° 16.949 (23.282484)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció