A Cazini közigazgatási körzethez tartozó Sturlics, a Velika Kladuša – Bihács közti főút mentén található, Kladusától 20 kilométerrel délebbre, közvetlenül a horvát-bosnyák határ mellett.
Sturlics keletkezéséről nincsenek pontos adataink, de Radoslav Lopašić a könyvében (Bihać i bihaćka krajina,, Matica Hrvatska, 1890.) azt jegyzi meg róla, hogy „a sturlicsi birtok a török hódítás előtt a nemes Sturlicsi család birtokában volt. A nemes Sturlics családot az írásos források is megemlítik. Egy 1459-es oklevélből tudható, hogy az itt birtokos Sturlics Benko királyi emberként vett részt Hresznó várának határ megállapításánál. Egy 1493-as oklevél, egy másik Strulics Benkót említ meg, aki talán az elsőként említett Benko fia volt. Néhány évvel később, Bihácsban tűnik fel jól látható módon a ferences rendi Sturlics Miklós neve, aki a bihácsi monostor vikáriusa volt.
A törökök 1552-ben támadtak le először Sturlicsot, mégpedig a szomszédos falu, Sturlicska Platnica felől, ám a károlyvárosi végvidéki katonaság gyorsan visszaverte a törököket. Másodszorra 1577-ben a törökök harc nélkül, mondhatni kényelmes sétával foglalták el, a pusztán hagyott várat, ugyanis a nemes Sturlicsok harc nélkül kiürítették a várat és Horvátországba menekültek.
Lopašić így írt erről: „Sturlicsot a 10 legényből álló krajinai helyőrség képtelen volt megvédeni, s a járandóságaikat sem kapták meg hosszú időn keresztül, se pénzt, se élelmet, így 1577 szeptemberére Sturlicsot elhagyták.” A várat a törökök 1635-ig üresen hagyták, de utána kétszer is megkísérelték, hogy Sturlics puszta várát újra felépítsék és őrséggel lássák el. Ám amikor ez miatt panaszt emeltek a horvát rendek a száboron, a végvidéki katonaság mindkét esetben elűzte a törököket. A törökök ennek ellenére, 1653-ra teljesen kijavították Sturlics várát és benne négy vajdát helyeztek el. A vajdák tevékenysége igen sikeres lehetett, mert Károlyvárosból kérelmet intéztek a grazi haditanácshoz, hogy küldjenek 50 muskétást és elegendő eleséget, hogy kivethessék a törököket Sturlicsból. A törökök ez után kénytelenek voltak feladni az általuk birtokolt várat, de nem mondtak le róla egészen 1670-ig, amikor gróf Joseph Herberstein tábornokot kiszorítva a vidékről, végleg elfoglalhatták Sturlicsot. A törököknek tehát majd 100 év alatt sikerült csak végleg birtokba venniük Sturlicsot és a Cazini végvidékhez csatolniuk. Ennek oka valószínűleg a vár geográfiai elhelyezkedése lehet, mert könnyen védhető volt és az elfoglalása nagy áldozatokat követelt. A foglalás után, a törökök gyorsan kijavították a várat és helyreállították a váraljai települést is, és még a környék 30 vlach portáját is, majd helyőrséget állítottak nem csak Sturlics várába, hanem Cetin és Furján váraiba is. A végleges hódításig itt birtokos Sturlicsi nemesek pedig a rokonaikhoz, a Száva mentére, illetve Zagorjébe menekültek. Tudható például, hogy „a sturlicsi nemesek egyik rokona Sturlics Iván, ormosdi Székely Mihály szolgájaként, Krapina várának járásában birtokolt egy kastéllyal, jobbágyokkal bíró birtokot. Egy másik Sturlics Ivánt pedig 1660-ban, a Károlyváros melletti Szvetics pálos kolostorának jótevőjeként említették meg. Sturlics nevű nemesek ma is élnek a Zágráb alatti, Száva menti Mičevec-ben, de magában Zágrábban is vannak olyan polgárok, akik a Sturlics nevet viselik.
Sturlics várát valaha falak övezték, de nem csak magát a várat, hanem a váraljai települést is. A törökök az 1670-es végleges foglalás után, hét családot telepítettek Sturlicsba, akik leszármazottjai alkotják ma is Sturlics lakosságának zömét. Ezek: Dizdarevicsek (Dizdarević), Dervisevicsek (Dervišević), Sabanagicsok (Šabanagić), Becsirevicsek (Bećirević), Topcsagicsek (Topčagić) és a Begicsek (Begić)” (Lopašić, im).
Miután a törökök végleg birtokba vették Sturlics várát, a puskalőrésekkel ellátott tornyát egy dzsámivá alakították át. A torony-dzsámi épülete ma is a település legrégebbi épülete, és mint ilyen értékes kultúrtörténeti műemlék. A toronyban felállítottak egy mihrábot, míg a padlástérből kiindulva egy kisebb fából készített minaretet emeltek. Az átalakítás dátumát, nem tudni, de mindenképpen 1732 előtt történt, mivel a mihrábba vivő lépcső egyik fokában van egy vésett felirat: SZAHIB és MALIK MUSZTAFA Meghalt: 1145. A hadzs szerinti 1145-ös évszám, a Gergely naptár szerint 1732.
Hogy a dzsámi annak előtte egy vártorony, sőt puskalőréses torony volt abból is meggyőződhetünk, hogy az ablakai egy dzsámihoz képest kívülről igen szűkek, belülről meg tágasak, ami inkább a hadakozásokhoz való lőréseknek felel meg, de az épület falai is elérik, sőt meg is haladják az 1 méteres vastagságot.
A torony-dzsámival történtekről, csak 1866-ból került elő újabb adat, mely szerint ekkor felújították a dzsámit, mégpedig Becsirevics Mohamed hodzsa és Efendics Alija imám. A felújítás évszámát és megtörténtét a dzsámi egyik padjába vésett arab betűs feliraton őrizték meg.
A vár mai állapota:
Sturlics várának bejárására 2009. 03. 22-én, Keserű László és Szabó Tibor társaságában került sor. A ma Sztara dzsamijának ismert várhely a bosnyák-horvát határra vivő út felett helyezkedik el, egy kb. 50 m relatív magasságú sziklatömbön. A vár romjai a szomszédban lakó családnak köszönhetően igen jól karbantartottak. A várból mára csak a dzsámivá alakított egykori öregtorony, s a közvetlenül mellette álló kerek tabija (török bástya), valamint az övező falaknak az udvar felől 0-50 cm, ám kívülről 2-3 m magasságú maradványai láthatók. A dzsámi kertjének utcai frontját határoló falak, valószínűleg az eredeti falak alapvonalát követik, s annak részben, kerítéssé visszabontott maradványai lehetnek. Az udvarba jelenleg egy szekérkapun és egy gyalogkapun keresztül lehet bejutni. Mindkét kaput a karbantartást önként vállaló szomszéd építette a mai formájára, s ő felel a dzsámi állapotáért is (noha az úriember igazi muzulmán módra (*) meghívott egy kávéra, de a neve sajnos elfelejtődött, pedig nagy valószínűséggel a törökök által idetelepített 7 család egyikének a leszármazottja lehet). Az udvaron épületeknek nyoma sincs, egyedül a dzsámival szembeni fal belső oldalánál figyelhető meg egy négyszögletes süppedés, ami akár egy épületé is lehetett.
/Szatanek József/
*) a muzulmán módi ez esetben azt jelentette, hogy a gazda meghívott egy törökös kávéra, amit a háza előterében fogyaszthattunk el. A kedves neje szó nélkül terített, egy plussz terítékkel többet a meghaltak részére, vagy a váratlanul betérőknek, az asztalhoz nem ülhetett, beszélgetni nem beszélgethetett, csak a köszönést fogadta mosolyogva. A kávéivás időtartamát udvariasan kivárták, a gazda kávéja véletlenül sem fogyott el, míg a vendégének ki nem ürült a csészéje. A kávé elfogyasztása után (kb. 15'), udvariasan megvárják, míg a vendég önmagától búcsúzik. Nem tartóztatják, de nem is küldik. Nagyon sajnálom, hogy a neve nem került feljegyzésre, így csak névtelenül tudunk köszönetet mondani.
Forrás:
http://www.sturlic.com/o-turliu.html
