Baja – Erődített élelmiszerraktár
„…Pandúrtól egy puska lövésnyire északra van egy retrenchement [sánc], mellynek kerületében épültek némelly Cs. K. katonai élés tárházak, egy kis kápolna, 's a' tárházak mellett való katonai élet tárbéli tisztség, 's az őrző katonaság lakóhelyeik, és sütő kemenczék. Ez a retrenchement az utolsó Török háború alkalmatosságával épült, a' mikor a' Török ellen vitézkedett Cs. K. hadi sereg élelmére szállított eleség fő lerakodó helye itt volt, 's azért erősíttetett körűl, hogy ha ne talán véletlenül valamelly ellenséges csapat idáig talált volna kóborlani, az élet tárokban hirtelen kárt ne tehessen.”
A bajai raktár építési ideje jelenleg még nem tisztázott, azonban vélhetően nem sokkal a város elfoglalása után, 1687. körül emelték. A török elleni felszabadító harcok során a déli hadszíntér legfontosabb raktárának számított egészen a 18. század első feléig. Fontosságát jelzi az is, hogy Baja környéke volt a déli hadszíntérre vezényelt csapatok egyik fő gyülekezőhelye. A zentai csata után a Rákóczi-szabadságharc kezdetéig néhány éves nyugalom következett be a bajai raktár életében.
1703 májusában kirobbant a kuruc felkelés, aminek hírére az osztrák hadvezetés szeptemberben elkezdte a katonai raktárakban tárolt hadianyagok felmérését. A hadianyag biztonságos helyre szállítására a kuruc csapatok tevékenysége miatt volt szükség. A bajai raktár vizsgálatával Günther bajai harmincadost bízták meg. A fennmaradt iratanyagokból tudjuk, hogy az ott tárolt bombákból és egyéb tüzérségi anyagokból négy hajóval Budára szállítottak fel, azonban Baján annyi maradt, hogy 12 hajó is kevés lett volna hozzá. Mivel a kuruc csapatok ebben az időszakban a Duna-Tisza közén is mozogtak, a hadvezetés az ottmaradt hadiszerek elrejtését adta utasításba.
Novemberében Bajára érkezett Huyn császári tábornok, és a raktárat, valamint a sáncokat viszonylag rendben találta. A korabeli feljegyzésekből azonban megtudjuk, hogy a bajai katonai pékek ekkoriban nyomorúságos állapotban voltak. Decemberben folyamatosan zajlottak a bajai erődítési munkálatok, az osztrák hadvezetés által berendelt ácsok és kőművesek folyamatosan a sáncon dolgoztak. Monasterly osztrák tábornok már azzal kérkedett, hogy ha erősítést kapna Péterváradról, akkor akár 8000 fős kuruc sereget is vissza tudna tartani. Seregeit azonban december végén Kalocsára vezényelték és Baján csak kis számú katonaságot hagytak. Néhány héttel később, 1704 januárjában a Sándor László által vezetett kurucok megtámadták a bajai és a vörösmarti palánkot. A császári iratokból tudjuk, hogy az összesen 13 katona védte a „bajai sáncot”, amit a védők „minden erőfeszítése ellenére” a kurucok az első rohammal elfoglaltak. Február 26-án Hellepront János ezredes jelentette Károlyi Mihály kuruc tábornagynak, hogy a bajai sáncból jelentős mennyiségű élelmet és hadiszert zsákmányolt. „…Mennyi só Szikcsón (Szekcsőn), Baján volt, elpraedáltatott, egy szóval: minden dolog csak praeda….Bajának, pécsi tartománynak elnyerésében én voltam a vezérlő és igazgató; excessusoknak oka nem vagyok. …bajai sánczban lövő-szerszám, liszt, élés elég találtatott, azt felszállítják, a sánczot pedég parancsolat szerint elrontattam.”
A délvidéki török elleni harcok végeztével a raktár szerepe lecsökkent, azonban katonai objektumként a 19. század közepéig használták. Kápolnája is volt, melyben még a 19. század 40-es éveiben is tartottak istentiszteletet. Az 1848-49-es szabadságharc idején a raktár még fontos szerepet játszott a honvédsereg élelmezésében. A magyar honvédsereg ellátásáért felelős „bizottmány”(bizottság) az alábbi rendeletet hozta 1848. augusztus 31-én:
„A tábori élelmezési bizottmánynak feladata lévén, hogy Baján egy több ezer mázsa lisztet magában foglaló raktárt állítson, azért a bizottmánytól e tekintetbe vett rendelet következtében kiküldetik Esküdt Ur a végre, hogy az itten írt helységekből, az ugyanitt mindenikre kivetett mennyiségű, jól kirostáltkétszer búzaösszletet kiállítsa, s a község erejével a Baja alatti Szentjánosnál lévő Császári Magtárba beszállítsa, mégpedig oly utasítással, hogy ezen levél vételével tüstént útnak indulván, személyesen bejárja az illető községeket, s azokat tudósítsa az iránt, hogy az általok szállítandó öszletért, a néhány napok múlva bekövetkező összeszámítás alkalmával az álladalom pénztárából pesti mérőnként 7 váltóforintokat fognak kapni.”
Az utasítás értelmében Csávolyról 307, (Felső)Szentivánról 322, Jankovácról (Jánoshalma) 938, Mélykútról 668, Tataházáról 217, Bajáról pedig 301 pesti mérőnyi gabonát kellett a raktárba szállítani. 1849 márciusában báró Petrichevich Horváth János császári királyi ezredes vezetésével császári csapatok foglalták el Baját. Leveléből számos érdekes részletet tudunk meg a bajai eseményekről és a raktárban őrzött javak sorsáról:
„Éjfél után behajóztam [Mohácson] a visszautazáshoz, és arra a hírre, hogy Bajára felkelő csapatok [honvédek] érkeztek, ott 16-án virradat előtt partra szálltam. Ezek a 4— 5000 embernyi összeszedett népből álló hordák sietve Szabadkára menekültek, ahová ők az előző nap a bajai gabonatárházból jelentős lisztkészleteket, azonkívül a helyi plébánost, egy köztiszteletben álló embert, és az ugyancsak köztiszteletben álló Csulak nevü megyei hivatalnokot fogolyként elhurcolták. … A gabonatárházban rendelkezésre álló lisztből és gabonából annyit, amennyit csak tudtam sebtiben zsákokba rekviráltam, és a hajófedélzetre vitettem. Mindazonáltal még nagyon jelentős készletek maradtak helyben vissza, amelyek … egyelőre ki vannak szolgáltatva a szabadkai lázadók rabló és gyilkoló portyázásainak.”
A raktár helyét valamilyen oknál fogva nem a városban, a Duna-parton jelölték ki, hanem a várostól északnyugatra a Csíkos-fok mellett, Pandúr falu tőszomszédságában. A 19. század elején környéke javarészt beépítetlen volt. Maga az éléstár is egy kis magaslaton épült, így a Duna árvizei még éppen nem értek el: „Mikor a' Duna megárad, ezt a térséget egész a' városig elönti, 's akkor ez a' térség egy nagy tóságot formál, mellyből a' nevezett Pandúr, 's a Cs. K. retrenchement [sánc] mint valamelly szigetek úgy tűnnek fel, 's ilyenkor szám nélkül való csónakokat lehet látni ezen tóságon keresztül kosul úszkálni a' Duna felé ki, és onnét vissza. Ez a' kiöntés majd minden esztendőben megtörténik, 's megesik hogy néha egész nyáron sem apad le szárazig a' víz.”
A raktár valószínűleg a 19. század végén veszítette el jelentőségét, polgári tulajdonba került, s a századfordulón már Gál-féle szeszgyár működött benne. 18. század végéről származó műszaki rajzokból tudjuk, hogy a raktár belső része három különálló, egymással párhuzamos tengelyű épületből állt. A két szélsőben raktárhelyiségek kaptak helyet, a középsőben pedig kemencék sorakoztak, ahol kenyeret és kétszersültet sütöttek. Az épületeket egy nagyjából négyzet alakú sánc vette körül, melynek oldalain és sarkain védőműveket alakítottak ki. Az objektum teljes területe mintegy 3,5 hektár volt. Az 1880. körül még megvoltak a sánc nyomai, illetve a nyugati raktárépület, többi részét ekkorra már elbontották. A raktár helyén a 20. században jelentős építkezések és tereprendezések történtek. Jelenleg a Mogyi Kft. épületei fedik, így helye (Bajcsy-Zsilinszky u. 29-20. környéke) gyakorlatilag nem kutatható.
Pánya István
Ajánlott irodalom:
Pánya István: Kora újkori erődített élésházak Bács-Kiskun megyében in: Wicker Erika (szerk): Cumania 28 Kecskemét, 2018.
Pánya István: Erődített raktárak a Bácskában, Bácsország 2017/2-3.
Pánya István: Újkori erődített raktárak a Duna mentén, Várak, kastélyok, templomok évkönyv 2017.
