Baracsi templomrom (monostor) - Kunbaracs
Kunbaracstól északnyugatra mintegy 2 km-re, a Templom pusztán helyezkedett el a középkori Baracs. A környezetéből jelentősen, mintegy 10-12 méterrel kiemelkedő, nagy alapterületű természetes homokdomb áll a település középpontjában, ennek déli platóján van az Árpád-kori templom, későbbi monostor romja.
A települést északról és nyugatról nagyobb kiterjedésű, vizenyős terület határolja, mely a település kiterjedését is meghatározza. Kiterjedése 900×750 méter, a kivételes nem nyújtott szerkezetű települések közé tartozik. A kerámiaanyaga szerint a 13. és a 16. század között volt lakott.
A középkori Baracs templomának helyét a baracsiak jól ismerik, 2005 augusztusában emlékhelyet is létesítettek felette. A Beliczai család a tulajdonában lévő területen minden év augusztus 20-át követő vasárnap szentmisével egybekötött megemlékezést és baráti találkozót tart. Az árpád kori templomrom napjainkban zarándokhely lett.
Az első világháborút követően Szabó Kálmán ásott Kunbaracson 1929-1932 között. Leírása szerint a templom egyhajós volt, építési anyaga terméskő. A terméskövet kevés faragással tették alkalmassá az építkezésre. Magán a falon oltották meg a meszet. A megmaradt falakból látjuk, hogy erősen és jól építkeztek. Ritkaság számba megy az olyan templom, mint a baracspusztai, amelynek hossza 17,75 méter volt.
Az alaprajzát tekintve román kori, ezt igazolja a félkörös apszisa (szentélye) és megmaradt lábazati köve. Az építkezés a XIII. század első felében történhetett. A szentély északi oldalához a gótika idején négyzetes kápolnát építettek. A kápolnával egy időben építették a félkörös szentélyhez a kiugró két támpillért is.
Ekkor készülhetett a templomot övező kör alakú fal, amely a templomot és az ezen a falon belül lévő rendházat védhetővé tette Itt keresett védelmet a falu népe ellenséges támadás alkalmával. A templomot körülvevő falhoz alföldi terméskövet használtak.
A templom nagyméretű faragott réti-mészkő kváderekből épült, Szabó Kálmán festésre utaló (zöld, piros, sárga és fekete színű falfestés) nyomokat is talált. A templomot félköríves apszisa és egy lábazati köve alapján 13. század első feléből származónak tartja. Szabó Kálmán kevés adatát van lehetőségünk pótolni Papp László tanulmányával. Fontos, hogy az évtizedes szisztematikus, Kecskemét és környéke középkori megismerését célzó régészeti munkát éppen Baracspusztán kezdték. A templomot, mely 24 méter hosszú volt, a jelentékenyebb nagyságúak közé sorolta.
A domb északi oldalán, a templom kerítőfala mentén homoklepel alatt, egy nagyobb, több helyiségből álló pincével ellátott épületet is feltártak. Ez 32 méter hosszú, körben kőből rakott vízgyűjtő-csatornával ellátott épület volt. Ezek az épületek kiváló állapotban lévő cserépkályhákkal voltak felszerelve. 1929–1930. évi feltárásait szisztematikus régészeti–néprajzi együttműködésben, a magyar házfejlődés megfigyelésének céljából folytattak. Ennek során 33 középkori ház helyét tárták fel, megfigyelték a településszerkezetet és egyéb fontos, következtetéseket vontak le. A vándorló homoklepel néhol megőrizte az összeomlott házakat és kemencéket is. 1937-ben a temető ásatása során jelentős 14. századi anyag került be a múzeumba, köztük egy különleges pártaöv díszítései. A színvonalas feltárást felmérések is kísérték. Ezek ismeretében különösen fájó, hogy minden dokumentáció és leletanyag elpusztult a II. Világháborúban.
Baracs település története:
Baracs története a jelenlegi ismeretek szerint a XIII. században kezdődik. A tatárjárás után itt, a teljesen elhagyott homokbuckás vidéken telepedtek meg a IV. Béla király által Bulgárországból visszahívott kunok, és egyes történetírók szerint éppen egy gazdag, előkelő kun nemzetségfőről, Baracs (Boroch) vitézről kapta a nevét a település. Egy másik legenda szerint viszont egy kun nemzetségfő három lánya, Adacs, Baracs és Peszér nevét őrzi a mai Kunadacs,Kunbaracs és Kunpeszér.
A kora Árpád-kori település kezdetben Fejér később Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéhez tartozott. Kunbaracs története sok más alföldi településhez hasonlóan jó példa arra, hogy mit is tapasztaltak meg az emberek a "magyar nép zivataros századaiból".
A XIII. század közepén, már templom állt Baracson, melynek romjait a XIX. század közepéig még láthatták az itt élők. Nagy Lajos király korában gótikus kastély emelkedett a környék legmagasabb dombján, maradványait 20. századi ásatások hozták felszínre. 1440-ben egy oklevélen Barócz néven szerepel a település. A kastély a jómódú köznemes Barach család tulajdona volt. Baracs első pusztulása a mohácsi vész után következett be, mikor Budáról a Duna-Tisza közén dúlva, rabolva végigvonuló török hordák martaléka lett.A lakosságot halomra gyilkolták, elpusztult a templom, a kastély.
A romokon a XVI. század második felében mégis új élet kezdődött. A rabló törökök elől elbujdosott, megmenekült lakosság visszatért. 1546-ban 26 családfőt írtak össze Baracson, a felnőttek száma 37 fő volt. Amikor azonban a törököt 1686-ban végleg kiűzték Magyarországról, Baracsot másodszor is elpusztította a kivonuló török sereg. Közvetlenül a hódoltság után Baracs pusztaságként szerepel az ország leírásokban. Elpusztult helyként került 1690-ben a Ráday és a Darvas családok birtokába. A puszták nagy része a XVIII. század elején gazdát cserélt, de Baracs helyzete annyiban egyedülálló volt, hogy egészen a XVIII. század végéig a Rádayak kezén maradt. A Ráday birtokon a XIX. században később több család osztozott.
Baracs jelentésének két magyarázata van. Az egyik szerint szláv eredetű, személynévből keletkezett. A másik, „kevésbé valószínű” elmélet szerint török gyökerű, a bar – „megy, jár” szóból képződött. Bár nem tudunk e nyelvészeti okfejtéssel érdemben vitázni, mindenképpen figyelemre méltó, hogy mind a Fejér megyei Baracs, mind Kunbaracs kétségtelenül kun szállásterületek részei. Ilyenformán, elfogadható lenne a kun-török névadás lehetősége is.
Források:
Szabó Kálmán: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei Bp. 1938.
Rosta Szabolcs: A kiskunsági Homokhátság 13-16. századi településtörténete