Pakoštane-Crkvina
A Pakoštane-Crkvina település a Vrana-tó nyugati partján, a Pakoštane és Vrana között vezető út mentén található. A helyszínt a század végén Luka Jelić atya jegyezte fel, aki leírta, hogy a korai horvát Szent Mária-templom és a mellette lévő kisebb kápolna maradványai, amelyek a törökökkel vívott háborúk során elpusztultak. A templom a középkori településhez tartozott.
Amikor 1165 és 1169 között a templomos lovagok megjelentek a közeli Vranában, Zablaće a vranai prépostság része lett, majd a 13. századtól kezdve önálló zabolai prépostságként említik (1280 - frater Robertus, 1284 - frater Johannes de Foys in Zablata prépost).
I. Kukuljević Sakcinski a templomosok horvátországi birtokairól szóló beszámolójában említ egy zablaćei kolostort.
Az egész terület a 16. században az oszmánokkal vívott háborúk során elpusztult, amikor a lakosság Pakoštane és a környező településekre költözött.
1664-ben, és az 1792-es kataszteri térképeken már csak egy meg nem nevezett zablaćei templomot említenek.
2006-ban A. Uglešić vezetésével szisztematikus régészeti kampány kezdődött, és 2013-ig több ásatásra is sor került.
A Mária-templom mellett két mellékhelyiséget, egy harangtornyot és egy középkori temetőt tártak fel. Mivel az egész terület körül volt falazva, valószínűleg egy kolostorkomplexum maradványairól van szó. A Szent Mária-templom egy egyhajós, hosszanti formájú építmény, keleti oldalán félköríves apszissal. A templom északi és déli falain a boltozatot támasztó pillérek maradványai láthatók. A templom román stílusú. A homlokzat előtt harangtorony állt, a templom mindkét oldalán, északon és délen is helyiségek voltak. Az északi helység hosszanti alakú, és három épített sírhelyet tártak fel benne, amelyek közül a legérdekesebb az egyik, amelynek belsejét festményekkel látták el fehér vakolatra festett vörös templomos keresztekkel (8. sír). A templomtól délre egy másik, hosszanti formájú helység található, amelynek keleti oldalán félköríves apszis található. Ebben a helyiségben olyan sírokat tártak fel, amelyek hasonlóak a templom belsejében előforduló sírokhoz. Az egész komplexumot körülvevő falakat is részben feltárták, ezek egyes pontokon 1,5 m magasak. A templomtól nyugatra és keletre építészeti maradványokat tártak fel. Bár a pontos rendeltetésük még mindig nem világos, de valószínűleg valószínűleg a templom lakóépületének maradványai és a kolostoregyütteshez tartoznak. Feltártak egy középkori temetőt is, a kolostor építészeti maradványain belül és azok körül, a komplexum teljes területén. A 2013, körülbelül 100 sírt tártak fel, amelyek közül néhány több temetkezési rétegből állt. A sírok többsége hozzávetőlegesen a 13. századtól a 15. századig terjedő időszakra keltezhetők. Számos kőből készült templomi bútor töredék, amelyek a preromán, román és gótikus korszakhoz tartoznak, valamint kisebb régészeti leletek, kerámia-, üveg- és fémtárgyak, valamint érmék kerültek elő, amelyek az ókortól egészen a 19. századig datálhatók. Különösen figyelemre méltó a IV. Hadrianus pápa (1154-1159) ólompecsétjének feltárása. Ezt a 21b sírban lévő temetkezés alatt tárták fel, és ez a legrégebbi pápai régészeti lelet Horvátországban.
Egy másik rendkívül érdekes lelet a templom déli oldalán, azaz a templom és a déli helység között található monumentális sír (75. sír). A sírnak négy épített oldala van, amelyek közül az északi közvetlenül a templom falának támaszkodik. Körülötte habarcsozott padlózat volt. A padlófelület fölött kilenc, jól megőrzött, finoman faragott mészkőtömbből álló sírépítészeti maradványok találhatók, amelyeket vascsatlakozók kötnek össze. Ez tulajdonképpen a sír teteje, amelynek külső méretei 3,5 x 1,6 m, belső méretei pedig 2 x 0,5 m. A kőtömbök belül sima, kívül profilozottak. Széleik különösen finoman faragottak. A tömbökben megmaradtak a profilált márványalapok elhelyezésére szolgáló hornyok, amelyeken kör keresztmetszetű oszlopok álltak, amelyek kis kocka alakú tőkékben végződtek. Ez jól látható a sír délkeleti sarkában, ahol egy márványoszlop in situ fennmaradt talapzata található. A márványalapok, oszlopok és fejezőlapok valószínűleg korlátot alkottak, amely az alapjául szolgáló masszív kőtömbökön állt. A korlát közepén egy nyílás volt, ami a lenyomatok viszonylag szabályos elrendezésének megszakításából látszik az oszlopok talapzatán. A sír körüli rétegben nagy mennyiségű töredékes márványoszlopot, márványalapzatot és kocka alakú tömböt találtak, amelyeknek foglalatai vas és ólomcsapok voltak. A márványkorlát és a hozzá tartozó mészkőalapzat román kori jellegzetességeket mutat. A sírt egy nagyméretű kőlap borította. A tábla három részre tört, amelyek a sír belsejében találtak. Ezek a klasszikus ókorból származó, cymatium-motívummal díszített spoliák, amelyeket valószínűleg faragással módosítottak, hogy sírtáblaként szolgáljanak. A sír belsejében 44 elhunyt személy - férfiak, nők és gyermekek - csontvázmaradványait találták meg. Ezek nem sorrendben voltak, ami arra enged következtetni, hogy a sír valójában csontházként működött. A csontmaradványok antropológiai elemzésének eredményei érdekes adatokkal szolgálnak. Például egy elhunyt koponyáját találták meg egy harc okozta trauma nyomaival.
A csontmaradványok radiokarbonos elemzése, a sír aljáról vett csontvázból származó minta a legrégebbi temetkezéseket 1170-re datálják. A 75. sírban feltárt leletek többsége ruhadarabok, ékszerek és pénzérmék, de található még számos használati tárgy. Romanos III Argyros bizánci császár (1028-1034) három aranyérméje a legrégebbi leletek. Ezeket Konstantinápolyban verték. Ezeket az aranyérméket nomisma histamenon vagy solidus romanatus, azaz romanata néven emlegetik. Az érmék előlapján egy trónon ülő Krisztust ábrázolnak, akit körülvesznek különböző ábrák.
A fent említett érmék meglehetősen gyakori leletek a Adriai-tenger keleti partvidékén. (...) Gyakori előfordulásuk Dalmáciában összefüggésbe hozható a következőkkel az általános gazdasági és kulturális körülményekkel a bizánci uralom alatt álló dalmát városokban és a horvát állam területén. Kronológiai szempontból a következő az ezüst dénár a Páduai Köztársaságból, amelyet a következő időszakban vertek, 1271 és 1328 között készült amely szintén meglehetősen gyakori a mi területünkön és amelyet a Pakoštane-Crkvina lelőhelyen is feljegyeztek. Az olasz fizetőeszközt egy másik, jelentősen kopott ezüstpéldány képviseli: a velencei soldino, amelyet a Michele Steno dózse (1400-1413) uralkodása idején használtak.A sírban két bajor ezüst pfennig is előkerült: az egyik IV. Henrik (1393-1450) ezüstpénze, Landshutban verték (6. sz. kat.; Pl. I, 6), a másik pedig III. Albert (1438-1460) érméje, amelyet Münchenben vertek. A 75-ös sírból egy magyar dénár hamisítványa, töredékesen fennmaradt 155-ös évszámmal. Ilyen formájú magyar dénárokat vertek a I. Ferdinánd szent római császár uralkodása idején. A szabályos magyar, de lengyel, török és olasz érméken alapuló hamisítványok sem ritkák ezen a területen, és egy hamisított olasz érme is előkerült.
A következő leletek ruhadarabok: négy csat a vasból és bronzból készült kerek és D-alakú csatok (kat. sz. 9-12; Pl. II, 1-4). A nagyobb példányok (kat. sz. 9-11; Pl.II, 1-3) a ruházat rögzítésére használták, a legkisebbek pedig lábbelik rögzítésére használták (12. sz. kat. sz; Pl. II, 4). Egyszerű, kerek csatok, amelyek átmérője legfeljebb 2 cm átmérőjűek, a 13. század végétől a 16. századig fordulnak elő, és különböző fémekből készültek. Nagyobb, főként bronzból készült példányok (9. sz. kat, 11; Pl. II, 1, 3), amelyeken néha vasból készült csüngők vannak (9. sz. kat.; Pl. II, 1), és amelyek a 13. század közepétől a 15. századig terjedő időszakból származnak. Európa-szerte gyakori lelet, és előfordulnak a késő középkorból származó horvát temetőkben is elég gyakran előfordulnak. A D betű alakú csatok (kat. sz. 10; Pl. II, 2) szintén ugyanebbe a 13. századtól a 15. századig terjedő időszakba tartoznak. A két félből álló, gömb alakú ezüstgombok, amelyeknek a tetején egy kis szem található (13. sz. kat.; Pl. II, 6) szintén a sírban kerültek elő. Az ilyen példányok a 13. századtól a 15. századig terjedő időszakban fordulnak elő, és esetenként a kora újkor elejéig tartanak. Horvátországban azonban a leggyakoribb leletek a 14. és a 15. századból származnak. A zadari történelmi forrásokban területén a gombokat először a 13. századi leltárakban említik, a 14. és 15. században a leggyakrabban említett gombok ezüstből készültek.
Az ékszerek kategóriájába tartoznak a következő leletek is bronzgyűrűk és egy ezüst karikagyűrű. Hat egyszerű gyűrű, azaz szalaggyűrűk (kat. sz. 14-19; Pl. II, 7-12) kerültek elő a 75. sírban. Valamennyi példányt a következő anyagból készítették bronzból készültek, és zárt szalag alakúak. A keresztmetszetük barázdált (kat. sz. 14-17; Pl. II, 7-10), enyhén homorú (18. sz. kat.; Pl. II, 11), vagy a következő formájúak D betű alakú (19. sz. kat.; Pl. II, 12). Csak egy gyűrűn nincs díszítés (15. sz. kat.; Pl. II, 8), míg a gyűrűk közül az összes többi példány díszített (14. sz. kat. sz; 16-19, Pl. II, 7, 9-12), a leggyakoribb díszítés két vízszintes kánelúr (14. sz. kat. sz.; 16-17. sz, Pl. II, 7, 9-10). Valamivel összetettebb díszítés két gyűrűn található, amelyek közül az egyiket csak a következő díszíti a felső és az alsó perem mentén kombinált egy egybefüggő faragott vonal és két rövid vonallal készült vonal kombinációja. (...). Egyszerű bronz szalaggyűrűk meglehetősen gyakori leletek különböző középkori lelőhelyeken, és meglehetősen hosszú időn keresztül fordulnak elő. A régebbi, a korai horvát korszakra datált példányok különösen a dalmát temetőkben vannak jelen és használatuk a 15. századig tartott.(...)
A következő leletegyüttes vasleletekből áll. Először is egy olyan töredékes lelet, amely valószínűleg lövedékként szolgált (kat. sz. 21; Pl. III, 1). A hegye háromszög alakú, a teste pedig kerek keresztmetszetű amely az alja felé bővül, azaz valamiféle tüske a markolathoz. A lelet a középkori nyílpuskákhoz hasonlítható, bár ezek jelentősen szélesebbek és nagyobbak. Így továbbra sem világos, hogy ez a lövedék melyik fegyverhez tartozott. (...)
A 75-ös sír tartalmának kutatása során feltűnt, hogy a sír oldalsó oldalfalai enyhén habarccsal összekötött kövekből állt, és a belső részek, a sír belseje, teteje felé szűkült. A sír szűkítése a sír teteje felé azért történt, hogy a sírnyílás kisebb legyen, és így a födém súlya - amelyet az oldalsó oldalak viselnek - is csökkent. A sír körül, a déli templomfal között és a déli helység nyugati fala között, részben megmaradt egy habarcsozott padló, amely az akkori járófelületet jelképezi.A sír eredeti megjelenése feltételezhető az építészeti részek fennmaradt maradványai és a márványszobrok alapján. A masszív talapzat mészkőből készült, 10 kis márványoszlopot tartalmazott díszes talapzattal és kocka alakú fejezettel a tetején. Az oszlopok felett valószínűleg egy gerenda vagy karzat volt, amely összekötötte az egész szerkezetet, ami valószínűleg egy korlát volt. Ez összefüggésbe hozható a templom déli falán található két lyukkal, amelyek amelyeken a fogantyút elhelyezhették. A sírt egy mészkőlemezzel fedték, amely födémként szolgált. (...). Kérdésként az is felmerül, hogy egy ilyen márványszoborral díszített, pazar sírhelyet miért helyeztek kívülre és és nem a templomban. (...)
Az ilyen sírkoncepció nagyon ritka a középkorban, és ez egy teljesen egyedülálló lelet Horvátországban. Ez a pazar sír, amely fölött egy korlát alakú márványszobor áll, valószínűleg valamiféle oltársírt jelent, ahol az emberek. (...) Tekintettel a korlát részeinek stilisztikai jellemzői alapján a román korban épült. A legközelebbi Vekenega apátnő sírjával lehet összehasonlítani mely a Szt. Mária zadari kolostorban található. (...) A sírral való analógiák a zadari Szent Mária-kolostorban találhatók, ahol Könyves Kálmán király nevét és az 1105-ös évszámot vésték a talapzatra.
A pompás román sírok Nyugat-Európában teljesen eltérnek a pakoštanei sírtól. A 11. és 12. század folyamán a sírokat, gyakran a falba helyezték mint például a franciaországi Montmajourban található sír, a marseille-i Saint Victor apátságban vagy Oroszlánszívű Richárd sírja Fontevraud-ban. A leghasonlóbb síremléket a spanyolországi Zamora városában. Ez egy román stílusú templom, amelynek építési fázisai a 12. és 13. században voltak, építészete a Templomos lovagrendhez vagy a Johannita Lovagrendhez köthető. A fent említett síremlék a templom belsejében található és a templom északi falához támaszkodik. A sír állítólag Urraca királynéé, és egy alapzatból áll amely oszlopok által körülvett födémmel van ellátva. Azonban az oszlopok felett nincs korlát, hanem egy pazar, gazdagon díszített baldachin, boltozatos kagylókkal, oldalsó domborművekkel. (...)
Ami a 75. sír építésének időpontját illeti valószínűleg a 12. században épült, erre utal az építészet és a szobrászat is, valamint a benne talált leletek. A legalsó sír alján található legalsó temetkezési réteg radiokarbonos keltezése 1170-re tehető. A sír nagy része, a leletek többsége megközelítőleg a 12. századtól a 16. század elejéig datálható. Ez azt jelenti, hogy a 75. sírban a temetkezések a 12. században kezdődtek, és a következő évszázadokban folytatódtak, azaz valószínűleg a lelőhely lerombolásáig, a 16. századig. (...)
https://www.researchgate.net/publication/318498179_Grob_75_s_lokaliteta_Pakostane-Crkvina
Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)
