Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

MezőberényMagyarországBékés vármegyeBékés történelmi vármegye - Bodzás-halom ()

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Mezőberény, Bodzás-halom

NÉVVÁLTOZATOK

Bodza-halom, Bodzás, Török-halom, Lapos-kerti-halom, Dög-halom, Rókás-halom, Mezőberény, 18. lh., MRT 10. kötet 9/18. lh., Bodzás-halom

61730-es szakanyag: A várostól keletre, a Ligeti út és a körgát találkozásánál, az úttól délre áll a halom, melynek alapátmérője mintegy 50 m lehet, relatív magassága ma nem sokkal több, mint a körgáté, talán 3 m. A halmot ugyanis azzal a dombháttal együtt, melyen áll, a múlt század végén beépítették a települést keletről övező árvízvédelmi töltésbe. Eredeti alakjából napjainkra nem sok maradt, hiszen sokszor bolygatták (pl. kincskereső gödrök nyomai látszanak). A dombhát, melynek északi peremén ül a halom, 500 m hosszú, déli végén kiszélesedik. Déli végén múlt századi kéziratos térkép jelöl egy másik halmot is, azonban ma már ennek semmi nyoma sem látható. A domhát egész felületén, sőt keleti lejtőjén a laposabb területeken is lehet találni régészeti leleteket. A lelőhely északi végén álló halom minden bizonnyal egy kurgán, melyre a középkori berény falu egyik temploma is épült. A lelőhely ismert a régészeti szakirodalomban. Az első ásatás 1881-ben volt (Haan Lajos), aztán: 1901 (Balás Ádám), 1938 (Implom József), 1970, 1971 (Maráz Borbála, Kürti Béla). Ezek során találtak egy kora Árpád-kori és egy középkori templom temetőjére utaló nyomokat (esetleg a középkori temető ossariumát), csontvázakat, agyagedény töredékeket, tégla, malter és tetőcserép darabokat. Árpád-kori téglatörmeléket és bográcsperemeket, két zsugorított sírt, edénydarabokat (Körös és tiszapolgári kultúra), késő középkori cserepeket. 1983-ban a körgát keleti oldalán törték fel a legelőt, ekkor sok neolitikus, rézkori, gepida és Árpád-kori cserép került a felszínre. Ekkor találtak 3-4 egymás-fölötti rétegben fekvő vázakat, több sírt, 9 db fülönfüggőt., agyagedény-töredéket, késeket, kora Árpád-kori pénzeket.

Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis, https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/57916, 2023. február 21.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 49.506 (46.825096)
K 21° 2.672 (21.044538)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció