Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sarkad vára és a Sáncz-dűlő, őrhely

Sarkad területe a honfoglalás előtt is lakott hely volt, melyet bizonyítanak környezetében eddig előkerült régészeti leletek. A bronz és a későbbi korok leggazdagabb lelőhelyének a Peckes-vár környéke bizonyult. A honfoglaló magyarok Sarkadon való letelepedését bizonyítják azok a régészeti leletek, melyek a Dézsen és Peczkes-vár körzetéből kerültek elő.

A honfoglaláskor igen valószínű, hogy a letelepülő magyarok közül a Nyék és a Jenő törzsbeliek vették birtokba a környéket, mivel erre utal a környékbeli puszták neve Nyék-puszta és Jenő-puszta, melynek falvai az 1241-es tatárjáráskor pusztultak el. A környék megmarad lakossága jobban védhető helyen keresett menedéket.

Sarkad első írásos említése egy apátsági levélben, 1108-ból való. 1332-ben a pápai tizedjegyzékben is szerepel. Sarkad egykor mocsarakkal és nagy vizekkel volt körülvéve, ami jól védhetővé tette a települést és várát. Sarkad falu Bihar várához tartozott és a 12. század derekán adománybirtokként kapta a várnép eredetű Lél. Ezen Lél nemzetség utódainak tekintik magukat a ma is Sarkadon élő Leel-Őssyek.

A település területén és határában a 12-16. században több vár állt, valamennyi földvár. Az első és legnagyobb magában a községben, a gróf Almásyak mostani kastélyával szemben állt. A Sarkadról készített eddigi történeti feldolgozások szinte kivétel nélkül említést tesznek arról, hogy a sarkadi ún. központi várat a határ távolabbi részein „elővárak, váracsok, tarisznyavárak, őrhelyek, őrleszkek" vették körül, s ezek is erősítették a vár védelmét.

Sarkad a 14. és 15. században oklevelekben is többször szerepel, de Sarkadot mint mezővárosként először 1510-ben említik meg. A török veszedelem közeledtével a sarkadiak új “erősség” kiépítését határozták el, feltehetően közös megegyezéssel Sarkadi Boldizsárral, az akkori idők legnagyobb helyi földbirtokosával. Az ő kastélyát vélték legjobban védhetőnek, melyet a Gyepes folyó ölelt körül. A megerősítési munkálatokhoz 1516-ban fogtak hozzá. A földvárrá való átalakítás három időszakát jegyezte fel a történelem.

Az első időszak 14 évig tartott. A vár erődítési rendszere főként a természeti adottságokra épült. A várhoz őrtornyok is tartoztak. A sarkadi földvár megerősítési munkálatait siettette az 1514-es parasztháború. A dél-bihariakkal együtt a sarkadiak is harcba szálltak Dózsa oldalán.

A Mohács utáni új helyzetben Magyarország önállóságának fennmaradását az Erdélyből elindult Szapolyai János támogatásában vélték. A hatalmi határok pontosan nem alakultak ki ebben az időben, eleinte Sarkad is olyan senkiföldjén terült el, melyet mindenki igyekezett megsarcolni. Sarkad először 1571-ben került török kézre, öt évvel később, mint ahogy Gyula vára elesett.

A megerősítés második szakasza a sarkadi földvár első kapitánya Sarkadi Boldizsár fiának, Farkasnak a nevéhez fűződik és az ő irányítása mellett folyt 1566-tól 1571-ig. 1596-ban és 1604-ben a fejedelem hajdúkkal erősítette meg a várat. Ez időben Dormán Péter volt a várkapitány, akinek még ma is határrész őrzi nevét. 1620 és 1659 között Csatári János és hasonló nevű fia volt a várkapitány.

Rákóczi György a fejedelemség védelmének növelése érdekében Sarkad várának megerősítését rendelte el 1636-ban. Az erődítési munkálatok harmadik szakasza nyolc évig tartott. A sarkadi katonák több hadjáratban is részt vettek; az 1636. évi szalontai csatában már I. Rákóczi György oldalán találjuk őket a törökökkel szövetkező Bethlen István ellenében.

A sarkadiak ettől fogva megmaradtak a Rákóczi család szolgálatában. Hűségükért, helytállásukért részesítette kiváltságban az őt szolgálókat a fejedelem 1644. július 9-én kibocsátott adománylevelében. E naptól nevezik Sarkadot hajdúvárosnak. A hosszantartó háború azonban a fejedelemség gyengüléséhez vezetett, és Sarkad is végleg török kézre került 1660-ban.

Sarkad Nagyváraddal egyidőben szabadult meg a töröktől, ezt követően viszont a Habsburg uralom következett. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban történt zászlóbontása ismét reményt ébresztett a sarkadiakban. Hozzákezdtek öreg váruk kijavításához, és a bihari gyűlésen ismertté vált Szabó Sándort választották meg várkapitánynak.

1709-ben a sarkadiak között kolera tört ki, és az aradi rácoknak sikerült a várkapitányt foglyul ejteni. 1711. január 11-én a sarkadiak különbékét kötöttek a Nagyváradon székelő Lőwenburg császári ezredessel. Sarkad várát és a környező lakóépületeket még ebben az évben földig lerombolták. A vár történelmi szerepe ezzel lezárult. Napjainkban az egykori erösségnek látható maradványai nincsenek, emlékét már csak a Vár utca neve őrzi.

Megemlítendő még a vártól kb. 400 méternyire délkeletre elhelyezkedő Sáncz-dűlő, sánc-őrhely is, amely a Gyepes déli, a Sánc utca keleti oldalán található. Pozíciója: 46°44'36.1"N / 21°23'40.6"E (46.743360 / 21.394603).

Források:

Márki Sándor - Sarkad törtétete - 1877

Szatmári Imre: Késő középkori kályhacsempék a sarkadi várból
A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

Borovszky Samu - Bihar vármegye és Nagyvárad
Országos Monografia Társaság. 1901 - Magyarország monografiája

Roska 1942  Roska Márton: Erdély régészeti repertóriuma I. Őskor. Kolozsvár, 1942.

Sulinet - Sarkad város rövid története - www.sulinet.hu/oroksegtar...Sarkad