„… Raholca (Orahovica) várának romjai, amit a köznép Ružicának nevez, ha Horvátországban nem is legnagyobbak, de e vidéken mindenképpen a legnagyobbak közé tartozik. A Raholca nevével a történelem során, abban az 1228-as, határkijelölő levélben találkozhatunk eloször, melyben megállapították az eddig ismeretlen elhelyezkedésű Aszuágy birtokhatárait (Az Orahovica nevet persze nem lehet kapcsolatba hozni az orah – dió elnevezéssel, mivel a neve, mindenképpen az írásokban szereplő Raholcza, Rahoczia és hasonlókból eredeztethető). Raholca várát 1357-ben, királyi birtokként említik meg. Blagaji János ispán (az okirat valójában a sógorára, a Héder nembéli Herczeg Péterre vonatkozik), 1328-ban elzálogosította Ugrin Lőrincnek és Jánosnak, Zríny várát, ám a Blagajiak a várat sohasem tudták visszaváltani és, még mindig a Lőrinc fiak, Kont Miklós nádor és Leukus, valamint rokonságuk bírta, amikor is a király 1357-ben engedélyezte nekik, hogy Zríny várát eladhassák a Subichoknak, ahogy arról a király 1357. III. 28-ai tanúságlevele szól, de emiatt, Zríny régi tulajdonosai, megkapták Raholczát. Kont Miklós (a neve mindenképpen kapcsolatba hozható, a Grubišnopoljétól nem messze lévő Kontovac kisvárosával, mely a török invázióig, ehhez a családhoz tartozott), a későbbi újlaki hercegi famíliának a tagja volt, de a családnak ezen ága Raholczaiknak tartották magukat, sőt Raholczaiaknak is neveztettek, ám Újlak birtokosai, legalább is némileg, Raholca birtokosainak tekinthették magukat. Miután az utolsó Újlaki herceg, Lőrinc, ellenszegült V. László királynak, Lőrinc, Újlakról, a neki egyedüliként megmaradt, Raholcába menekült. Itt a király nevében, a vár védőit, Vuk despota ostromzár alá fogta, amiről Istvánffy azt állította, hogy „ arx natura et arte egregie munita ”, Bakócz (vagy Bakács) László azonban nem bírta megvédeni a várat. A későbbiekben Lőrinc, valamiképpen kibékült a királlyal, aki meghagyta neki Raholcát.
Miután Lőrinc második felesége, Bakowcz (azaz Bakács) Magdolna, újra férjhez ment Móré Chula (a jelző horvátul bunkót, jelent, feltehetően az új tulajdonos jellembéli hiányosságaira utalva) Lászlóhoz, a pécsi püspök, Fülöp testvéréhez, vele megkapta Raholcát is. Móré olyan elvetemült ember volt, hogy mind két király, Ferdinánd is, és Zápolya János is vagyonvesztésre ítélte, sőt a Zápolya pártiak ostrom alá is fogták Raholcát, akik a vár falait aknával levegőbe repítették, majd minden védőt levágtak, de Móré elmenekült. Annak ellenére, hogy Raholcát a Podmanicki fivérek, Rafael és Iván, kapták meg, a vár ténylegesen, továbbra is Móréé maradt. sőt 1536-ban, innen írt leveleket a török sereg mozgolódásáról, mi több, még 1543-ban is a várban volt. Innen végül is Felső Magyarországra menekült, de a törökök elfogták és Konstantinápolyba szállították, ahol iszlám hitre tért. Még 1550-ben is megerősítette Ferdinánd király, Móré Magdolna leányát, Katalint, az újlaki hercegek minden jószágában, melyek között megemlítették Raholcát is. A törökök, 1685-ben, meg lettek szalasztva Raholcánál, és 1687-ben, Dünewald már azt jelenthette, hogy Raholcát minden nagyobb ostrom nélkül foglalhatta el. Egy 1702-es adóösszeírásban, leírták a raholcai várat is. A falak ekkor még magasak voltak, ám tetőzet már sehol sem volt. Az alsó várban még kilenc mennyezetes szoba volt, ám három szobának már a mennyezete sem volt meg. A felső várban minden romba dőlt, csak a pompás pincék maradtak fenn. A meglehetősen nagy kápolna még boltozott volt. A vár alatti nemesi kúria, romokban állt (lásd Raholca vára alatti kastély)..
A valamikori szpáhiluk egészét, de Cordua báró kapta meg, 1723-ban, báró T. Fleischman vette meg, hogy hamarosan átengedje a Pejácsevich grófoknak, akiktől, 35.000 forintért, Mihalovich Demeter vette meg.
1. Nadilo, Branko: Védelmi építmények a Krndija hegység északi lejtőin (Gra�evinar folyóirat, 2005. 4. szám, 57.
évfolyam).
2. Horvat, Zorislav: Kápolnák a kontinentális Horvátország 13-15. századi váraiban „Prostor” vol. 7(1999.) No. 2(18).
3. Horvat, Zorislav: Egyéb kisegítő és mellékhelyiségek a kontinentális Horvátország régi váraiban, „Prostor” vol. 3 (1995.) No. 2 (10).
Engel Pál adatai szerint:
A magyar történetírás szerint, Raholca vára 1317-ben, a Csák nembeli Újlaki családé volt, majd 1317-1347-ig a királyé. Az Újlaki család Raholcai ágáé 1347-1524-ig, majd Móré Lászlóé 1525-től, 1529-ig. Eztán török kézre került.
A vár mai állapota:
Egy nyolc perces könnyű kapaszkodó után érhetünk a vár előterébe. A vár ma, az 1970-es évekbeli, félbehagyott rekonstrukciós munkálatok utáni állapotban van, ezért a romok bejárása során számos visszafalazással és rekonstrukciós kiegészítésekkel találkozhatunk, ám eredeti helyén, számos korabeli épületelem (pld. konzolok, ajtókeretezések) is megfigyelhető. A máig eredeti magasságukban fennmaradt falak lenyugöző képet mutatnak.
Bővebbet leírni a rengeteg látnivaló miatt nem érdemes, hisz azok mennyisége, több oldalt töltenének meg, ennek okán álljon itt újra egy Gj. Szabo féle leírás, melyhez képest nem sok változás történt a vár állapotában:
„…A raholcai vár valójában kastély is, de erőd is volt (128. ábra). A várba bemenni, jelenleg a romba dolt A , tornyon keresztül lehet, de ennek előtte, egy felvonóhídon kellett átmenni, melynek az első emeletre vezető alépítménye a 14, 15 és a 16- nál maradt fenn, ahonnan az O-O, külső várba érkezhettek. Itt, jobbra állt a B, kápolna, melynek gótikus építményét ellenálló képességgel kapcsolták össze: a bordás boltozat fölött, a védelem számára alkalmas helyiség volt. A későbbiekben, a kápolna, dongaboltozatot kapott, de ez is teljesen beomlott. A 4- nél lehetett bemenni a várudvarba E, ahol egy szűk folyosó nyomai láthatók ( 5 ). Ebből a térségből, melyet az idők folyamán újra és újra átépítettek, egy négyhelyiséges részbe F , juthatunk át, mely lakóépületként szolgált, sőt hatalmas, ülőfülkés ablakai vannak. Az ellenkező oldalon, nyolc kisebb helyiség van, melyek egy részének a boltozata is fennmaradt. Itt, a délre eső falat, ék alakúra képezték ki, melynek legnagyobb vastagsága a 9 métert is eléri, ezt azért készítették ilyenre, mivel a vár ezen oldala előtti területen, egy rét volt. Egy félkör alakú fallal és egy mély árokkal ért véget valaha a vár, melyek a hegy további részétől választották el. A vár nyugati oldalhoz építették, a reneszánsz ablakos L, tornyot, és a nehezen értelmezhető aknát a 9- esnél. Az M, félkör alakú torony még külön is védte az N-N, térséget, mely az J-J, bástyának támaszkodott, amit a nehéz tüzérség számára alakítottak ki és három támpillérhez hasonló kúppal ( K ) szilárdítottak. A H, tornyot a D-D, fallal kötötték össze a kápolna sekrestyéjével ( C ). Ám miután a tüzérség elterjedt, az addigi művek, nem bizonyultak elegendőnek, ezért elkészítették a déli oldal, félköríves, P-P, falát, 11 nagyobb lőréssel, melyek úgy helyezkednek el, hogy a már említett sík terület minden veszélyeztetett pontját megsemmisíthessék. Az egész várat szinte kizárólag tört kövekből építették fel, a másik részüket leginkább téglából építették fal, csak az alsó részükhöz használtak követ. Hogy milyen gondos kidolgozásúak voltak ezek az építmények, arról még a helyenként jó állapotban fennmaradt faragott kőrészletek is tanúskodhatnak: például az, az egész épületben számos konzol maradt fenn, melyekről persze nem tudhatjuk, hogy mit hordozhattak. A kandallók nyomai több helyen is fennmaradtak…”
Forrás:
Gjuro Szabo: Sredovečni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, Zágráb 1920.
