Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében
Márianosztra, Magyarország, Pest vármegye, Hont történelmi vármegye - Erődített kolostor
| Kapcsolódó látnivalók | |
|---|---|
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Utolsó frissítés: 2026.11.04.
Márianosztra, erődített kolostor (Szűz Mária pálos kolostor)
Márianosztra a Börzsöny délnyugati részén, a történelmi Hont vármegye területén fekszik. A település belterületének északnyugati részén, a Damásdi-patakba észak felől torkolló kisebb vízfolyás két ága között, meredeken kiemelkedő, mintegy 280 méter tengerszint feletti magasságú dombon áll az egykori pálos kolostor és templom épületegyüttese.
A környezetéből kiemelkedő magaslaton kialakított kolostort egykor védőfallal övezték. Az erődítés ma már nem látható, egykori elrendezése elsősorban a 17–18. századi térképi ábrázolásokból ismert.
A középkori Nosztre (Nostre, Noztrue, Noztroy) település már az Árpád-korban létezett. Egy 1262. évi oklevél Nosztre-i Jakabot említi, 1270 és 1272 között pedig Noztroy-i Mihály neve fordul elő a forrásokban. Az eredeti település feltehetően a későbbi kolostor helyén vagy a mai Márianosztra belterületén feküdt. A valószínűleg már lakatlan Noztrue földet 1281 előtt a király csere útján szerezte meg Konrád esztergomi polgártól.
A Szűz Mária tiszteletére szentelt pálos kolostort I. (Nagy) Lajos király alapította 1352-ben. A kolostor az uralkodó egyik kedvelt tartózkodási helye volt, amelyet jelentős birtokadományokkal támogatott. A rendház a magyar pálos rend egyik kiemelkedő jelentőségű központjává vált. Gyöngyösi Gergely pálos rendtörténetíró szerint a kolostor építésénél felhasználták a közeli, Nosztre nevű vár köveit. Ez a vár feltehetően a kolostortól nem egészen két kilométerre fekvő Zuvárral azonosítható, amely a 14. század közepére már elpusztult. A kis méretű várból származó építőanyag azonban aligha lehetett elegendő a jelentős kolostoregyüttes felépítéséhez.
Lajos király 1366-ban a Bars megyei Csata és Gény birtokokat, 1382-ben pedig a szobi vámot és egy kúriát adományozott a kolostornak. Az adományokat később több uralkodó is megerősítette. A nosztrei rendház nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy 1382-ben innen érkezett tizenhat magyar pálos szerzetes a lengyelországi Częstochowába, a később híressé vált Jasna Góra-i kolostor megalapítására.
A kolostor a 15. század folyamán is fontos egyházi és birtokigazgatási központ maradt. A hagyomány szerint Kapisztrán János, valamint Mátyás király és Beatrix királyné is megfordult itt. A rendház gazdasági jelentőségét jelzik a birtokaira és vámjövedelmeire vonatkozó késő középkori okleveles adatok.
A mohácsi csatát követően, 1526-ban a nosztrei szerzetesek a török veszély elől Visegrádra menekültek, ahol részt vettek a vár védelmében. A kolostor végleges elhagyása feltehetően 1543–1544 körül, a környék várait érintő török hadjáratok idején történt. A szerzetesek 1548-ban már az elefánti pálos kolostorban tartózkodtak. A 16. századi török adóösszeírások Nosztrét mindvégig pusztaként tartották nyilván. Az elhagyott kolostor épületei fokozatosan romlásnak indultak.
Buda visszafoglalásának évében, 1686-ban a pálosok nyolc egykori kolostoruk, köztük Nosztre és a közeli Toronyalja helyreállításának engedélyezését kérték. Az 1687-ben visszatérő szerzetesek a nosztrei kolostort kiégett, lakhatatlan állapotban találták. Az újjáépítés a Rákóczi-szabadságharc lezárását követően, 1711-ben kezdődött meg. A munkálatokat vezető Purjesz Pál először a régi körítőfal helyreállításáról gondoskodott. Ezt követően a középkori épületek egy részének felhasználásával ideiglenes lakóhelyiségeket és kápolnát alakítottak ki.
A középkori templom gótikus szentélyét 1717-ben állították helyre, majd megkezdődött az új, barokk templomhajó építése. Az új kolostor alapkövét 1725-ben helyezték el. A templomot 1729. augusztus 14-én Esterházy Imre esztergomi érsek szentelte fel. A 18. századi átépítés során az épületegyüttes lényegében megőrizte a középkori kolostor főbb alaprajzi sajátosságait, a korábbi falakat azonban fokozatosan elbontották vagy az új építkezésekbe foglalták.
II. József 1786-ban többek közt feloszlatta a pálos rendet is, így a szerzeteseknek a nosztrei kolostort is el kellett hagyniuk. A templom továbbra is egyházi használatban maradt, a kolostorépület azonban hosszabb ideig új rendeltetés nélkül állt. Az épületet 1809-ben a nemesi felkelés katonái számára tábori kórházként használták. Az egykori rendházat 1858-ban női fegyházzá alakították. A későbbi átépítések jelentősen megváltoztatták az épületegyüttes külső megjelenését. A pálos szerzetesek 1989-ben tértek vissza Márianosztrára, és ismét részt vállaltak a kegyhely gondozásában. A templomot 2012-ben kisbazilika (basilica minor) rangra emelték.
A középkori kolostor és erődítése
A középkori kolostoregyüttes építészeti kialakításáról viszonylag kevés adat áll rendelkezésre. Egykori elrendezésének megismeréséhez a fennmaradt gótikus épületrészletek, valamint a 17–18. századi ábrázolások nyújtanak támpontot. A középkori építkezésekből ma a templom gótikus szentélye maradt fenn. A nyolcszög három oldalával záródó, támpillérekkel erősített, három boltszakaszos szentély közel 15 méter hosszú és 7 méter széles. Belsejét körtetag profilú bordákkal tagolt keresztboltozat fedi. A déli falban három, a sokszögű szentélyzáródásban egy csúcsíves, kétosztatú ablak található. A 18. századi újjáépítés során a szentély eredeti gótikus formáját megőrizték, a korábbi építészeti tagozatok egy részét visszahelyezték.
Az egykori kolostorépületek alaprajzi elrendezését az 1694-ben készült térképi ábrázolás segítségével lehet részben rekonstruálni. A barokk újjáépítés nagyjából követte a középkori épületek elhelyezkedését, azonban nem tisztázott, hogy az új falak milyen mértékben épültek a korábbi falazatokra vagy alapozásokra.
A kolostor erődítésének építési ideje nem ismert. A körítőfalról középkori okleveles említés nem maradt fenn, így létrejöttének időpontjára elsősorban az alaprajzi jellegzetességek alapján következtethetünk. A szakirodalom az erődítés kialakítását a 15–16. századra keltezi. A védőfal építése tehát feltehetően a késő középkorban, a török hódítás előtti időszakban történhetett, pontosabb keltezése azonban jelenleg nem lehetséges.
A kolostor erődítésének legkorábbi ismert ábrázolása az 1694-ben készült, a toronyaljai pálos kolostor birtokait bemutató térképen maradt fenn. A sematikus rajz még a 18. századi újjáépítést megelőző állapotot mutatja. Ezen a templom és kolostor épülettömbjét szabálytalan, ötszögű körítőfal övezi. A fal déli oldalából két félköríves rondella és egy szögletes kaputorony ugrik ki. A védőfal a magaslaton kialakított kolostoregyüttes körül zárt, önállóan védhető területet alkotott.
Az 1711-ben kezdődő újjáépítés során a szerzetesek elsőként a régi erődítőfalat hozatták rendbe. A helyreállítás 1712-ben is folytatódhatott, feltehetően bizonyos átalakításokkal. Az 1732-ben készült kéziratos térkép már lőrésekkel ellátott falakat és szögletes sarokbástyákat ábrázol a kolostor körül. Ez eltér az 1694-es térképen látható, félköríves rondellákkal megerősített ötszögű alaprajztól.
A két ábrázolás közötti különbségek részben az újjáépítés során végrehajtott átalakításokból is eredhetnek. Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy az 1694-es ábrázolás alaprajzi jellegű, az 1732-es pedig látképszerű rajz. A szakirodalom szerint ezért valamelyik ábrázolás pontossága is kérdéses lehet. Az erődítés tényleges alaprajza és az esetleges átépítések mértéke a fennmaradt rajzok alapján nem határozható meg teljes bizonyossággal.
Az erődítőfalak a 18. század végén még bizonyosan ismertek voltak. Vályi András 1799-ben a kolostor bástyáit említi. Egy 1837-ben megjelent leírás szerint a templomot és a kolostort még vastag bástyafalak övezték, amelyeken ágyúnyílások voltak láthatók. Fényes Elek 1843-ban és 1851-ben már csak a templomot egykor erősítő sáncokról tesz említést.
A 19. századi térképek és ábrázolások ugyanakkor már nem tüntetik fel egyértelműen az erődítést. A falak pusztulása, illetve elbontása feltehetően több szakaszban történt. Utolsó jelentősebb maradványaikat az épületegyüttes 1858-ban kezdődő, majd az 1860-as években folytatódó büntetés-végrehajtási célú átalakításai során tüntethették el.
Az egykori pálos kolostor épülettömbjében ma büntetés-végrehajtási intézet működik. A hozzá kapcsolódó, barokk átépítésű templom a település plébániatemploma és jelentős Mária-kegyhely. A középkori épületegyüttesből a templom gótikus szentélye maradt fenn, míg a kolostor többi része döntően a 18. századi és későbbi átépítések eredménye.
A kolostort egykor körülvevő erődítőfalaknak jelenleg nincsenek látható felszíni maradványai. A védőfalak egykori pontos nyomvonala, szerkezete és építési periódusai régészeti vagy épületkutatási adatok hiányában nem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal.
Keserű László, 2026
Felhasznált irodalom és források:
Kovács Gyöngyi (szerk.): Középkori és török kori várak, erődítések Pest megyében, Archaeolingua, Budapest, 2022.
Magyarország régészeti topográfiája 9. kötet - A szobi és a váci járás. Budapest, 1993
Baranyai Béláné: A kolostor 18. századi újjáépítésének feldolgozása, 1957
Gyöngyösi Gergely: A pálos rend történetére vonatkozó művének 1983. évi kiadása
Bakács István: A kolostor 1526 előtti okleveleinek jegyzéke, 1971
Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. IX. Pest, 1871, 324–325.
Vályi András: Magyar országnak leírása. III. Buda, 1799
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. III. Pest, 1851
Szöllősi Gábor: Márianosztra erődített kolostor, varlexikon.hu/marianosztra-eroditett-kolostor
Történeti ábrázolások:
1694: Mappa geometrica praedii Toronya et species transactionis… Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, HU-MNL-OL-S 86-14.
1732: A márianosztrai konvent kéziratos térképi ábrázolása. MNL OL S 86-16; Pest megye műemlékei I.
| GPS: | É 47° 52.073 (47.867882) |
| K 18° 52.156 (18.869268) |
Információk: A kolostor és templom Márianosztra belterületén, a település központjában található. A templom előtti kis téren gépkocsival is meg lehet állni.
A bazilika látogatható egyházi épület, a mellette álló egykori kolostor viszont működő büntetés-végrehajtási intézet, ezért területe nem látogatható szabadon.
Utolsó frissítés: 2026.11.04.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Kapcsolódó látnivalók | |
|---|---|
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.


