Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Nagyalföld középső vidékén, a Tisza folyótól keleti irányban terül el Törökszentmiklós városa. Forgalmas út mentén fekszik, mivel itt vezet át a Debrecent Szolnokkal összekötő 4-es számú főútvonal. Egykoron sok történelmi vihart látott palánkvára a Belvárosban emelkedő római katolikus plébániatemplom környékét foglalta el. Napjainkra a földfelszín felett nyoma sem látszik, cölöpfal erődítésének maradványait csak régészeti kutatással lehetne pontosítani. 

Leírása:

Az egykori erődítményt már évszázadokkal ezelőtt eltüntette a történelem vihara, így elképzeléséhez jelenleg csak a korabeli feljegyzések megfakult szövegei által tudunk információkat gyűjteni. Ezt egészíthetjük ki a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei által 1982-ben végzett kisméretű feltárás során megismertekkel. Ez a terület a középkor során a Kis-Tinóka és a Nagy Morotva nevű vízfolyások által elárasztott partszakasz déli oldala, egy alacsonyabb domb volt. Az állandó jellegű emberi megtelepedésre alkalmas helyen már a török hódoltság előtt is feltételezhetően létezett egy erődített földesúri szállás. Ezt a megszálló török csapatok a környékről fegyveres erővel összeterelt lakossággal egy jelentősebb méretű palánkvárrá bővítették ki. A „magyar módra” készített erődítmény részleteire a szakemberek kutató ásói bukkantak rá a templom kertjében. Napfényre kerültek a kétméterenként levert vaskos cölöpök maradványai, közeiket döngölt agyaggal és vaskos habarcsrétegbe ágyazott téglával töltötték ki rétegenként. Megkutatták a vizesárok rövidebb szakaszát is, amely a támadók dolgát megnehezítő vizet a közeli Kis-Tinókából kapta. Az egykori várudvaron négy darab, hódoltság korabeli, tapasztott falú gabonatároló verem került elő, a török megszállókra utaló használati tárgyakkal. Az egyházi épülettől nyugatra megfigyelték, hogy a vár pusztulása után 120 centiméter vastag építési törmeléket terítettek el egykoron. Egy 1595-ös feljegyzés szerint az oszmán harcosok bázisát kettős mély árok és kettős sövény oltalmazta, míg belső udvarán a mohamedán mecset mellett karcsú minaret tört az égbolt felé. A szabálytalan hatszögletű palánkvár sarkait kerek és szögletes ágyúbástyák védelmezték. Valószínűleg a muzulmán és délszláv lakosság által benépesített várost is palánkfallal kerítették, ennek árokmaradványai az 1940-es években még látszódtak. 

Története:

A XVI. század első felében már létezett egy földesúri birtokközpont szerepét betöltő kisebb erődítmény a mocsaras folyóvizektől jól oltalmazott alacsonyabb domb tetején. Erre utal egy Habsburg Ferdinánd király által kiadott oklevél, amiben vitézi cselekedeteiért Zay Ferencnek, Liszty Jánosnak és Viczmándy Mátyásnak adományozta oda más birtokok mellett Balaszentmiklós castellumát is. Ezt felhasználva a közeli Szolnok várának ostromára felsorakozott török csapatok kialakították a fa-föld szerkezetű palánkvár formáját. Az első, napjainkig fennmaradt írásos adat az 1561-es zsoldlista. Ekkoriban 85 gyalogos, 101 lovas és 51 martalóc, összesen 237 fegyveres strázsált a falain. Feladatuk közé tartozott a környékbeli lakosság adóztatásán kívül a távolabbi keresztény vidékek megfélemlítése, minél nagyobb fokú megsarcolása. A korszak mély vallásos fanatizmusára utalnak az 1570-ben történt véres események. Karácsony György nevű nagybányai oláh ember, akit az arcán végighúzódó hatalmas forradás miatt „fekete embernek” hívták, nagyszámú keresztény hívet maga köré gyűjtve, feltüzelte őket anabaptista tanaival. Megígérte nekik, ha a török végvár ellen vonulnak, fanfárjainak hangjára leomlanak annak falai, mint a bibliai Jerikóé. Természetesen a csoda nem következett be, ellenben a török helyőrség ágyúi, majd a kitörő katonaság fegyverei által hatalmas pusztítás érte a védtelen népet. Később azonban már nem ilyen bátran cselekedtek a megszállók. 1595-ben Habsburg Mátyás főherceg zsoldosseregének közeledtére ugyanis a törökök a sokkal biztosabb oltalmat kínáló Szolnokra menekültek el. A támadók felgyújtották várfalait, lerombolták az oszmánok vallási épületét, sőt még az árkait is betömették. Zsákmányul ejtették az ott hagyott 9 kisebb kaliberű löveget és nehéz szakállas puskát, majd dolguk végeztével elvonultak. Egyes források szerint a törökök csak sokkal később állították helyre a védőműveit, amire 1659-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem katonasága vetett ismét tüzes kakast. Ekkor még valamennyire kijavították. A korabeli török defter {adóösszeírás} szerint Külső- Szolnok, Békés, Bihar, Szabolcs és Szatmár vármegyékből 33 jobbágyfalu tartozott ellátni élelmiszerekkel és használati tárgyakkal a fényességes padisah várát őrző harcosokat. Végső pusztulását a Szolnok ellen vonuló Heisler és Mercy császári generálisok katonasága okozta, akik a védőseregtől gazdátlanul hagyott oszmán bázist felégették. Katonai szerepe nem lévén, többé már nem állították helyre, maradványait a helybeli lakosság széthordta, helyén pedig plébániatemplomot emeltek.

Irodalom:

Studia Agriensia 5 {1985} Sugár István: A török végvárrendszer --------------- 261. – 268. old.

Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon {1984}---------- 403.-- 405. old.

Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}------------------ 702. ábra

Szalai Béla: Magyar várak, városok, falvak metszeteken {2006} 

{Szatmári Tamás}