Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SzigetvárMagyarországBaranya vármegyeSomogy történelmi vármegye - töröktöl megerősített Szulejmán sír

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Szigetvár, töröktöl megerősített Szulejmán sír

Szulejmán szultán Szigetvár 1566-os ostroma során halt meg, de halálát eltitkolták a katonák elől, hogy ne törjék le a katonák harci kedvét. Hogy a holttest ne induljon romlásnak, belső szerveit eltávolították, és eltemették ott, ahol a szultán sátra állt. Testét az ostrom után Isztambulba vitték, és ott temették el a Suleymaniye mecset udvarában, ahol sírja ma is található.

Szulejmán halála után, a trónörökös II. Szelim (1566–1574) úgy rendelkezett, hogy a haláleset helye fölé türbét, díszes sírkápolnát emeljenek ahol apja belső szerveit eltemették.  A következő szultán 1576-ban két közeli falut (Becefa és Csütörtökhely) rendelt az emlékhely szolgálatára, és a szigetvári béget, valamint a halveti derviseket bízta meg a türbe gondozásával, őrizetével. A síremlék védelmére palánkot építettek, és állandó őrséget is kirendeltek. A türbe kiemelt politikai jelentőségére utal, hogy a birodalom

nagyvezíre, Szokollu Mehmed egy méltó dzsámit is állíttatott a síremlék mellé. A vidéki környezetéből kitűnő, kiemelkedő esztétikai értékű mauzóleum körül kialakult épületcsoportra, településre a 17. század végén már mint egy kisebb városra tekintettek, melyet a kortársak Turbéknak neveztek. Párhuzama nem ismert, egyedülálló település volt, amely az iszlám térhódítását jelképezte a térségben. A 150 éven át álló épületeket a szigetvári várat ostromló osztrák katonák rombolták le. A térségben ma lévő település, Turbék nevéről feltételezik, hogy a türbe szóból származik.

A szigetvár-turbéki szőlőhegyen sikerült lehatárolni azt a területet, amelynek központjában 2014–2015-ben geofizikai vizsgálatokkal három épületet, az egykori türbét, a dzsámit és a derviskolostort is azonosították. 2015-től  Fodor Pál és Pap Norbert kutatásvezetők irányításával sor került a türbe és további építmények alapjainak a feltárására. A vizsgálati eredmények, illetve a régészeti lelőhely kiemelkedő történelmi-kulturális jelentősége vezetett ahhoz, hogy a feltárások során 2016-ban és 2019-ben megtalálták a komplexumot övező palánkfal védőárkát és az őrség barakkjának a helyét is sikerült azonosítani. A feltárások eredményeként bizonyossá vált, hogy a palánkon túl muszlim és keresztény lakónegyed is kapcsolódott a komplexumhoz.

Forrás: 

https://www.trt.net.tr/magyar/idegenforgalom/2018/03/15/szulejman-szultan-turbejehez-vezeto-terkepet-talaltak-929969

https://ujkor.hu/content/szulejman-szultan-turbeki-sirkomplexumanak-rekonstrukcioja

Pap Norbert– Kitanics Máté - Nagy Szulejmán szultán szigetvári türbéjének kutatása (1903-2015)

GPS: É 46° 4.749 (46.079144)
K 17° 50.759 (17.845978)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025