Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Károlyváros - KarlovacHorvátországHorvát-SzlavónországZágráb vármegye - Dubovac

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Mellékletek
  • Térkép

„…Dubovác vára egy igazi középkori vár volt, talán a dubováci nemzetség, nemzetségi váraként. A XIV. század végén, Lajos király, Dubovác körüli földeket, az olnodi Czudar testvéreknek adományozta (Imre ekkoriban egri püspök volt), és pótlólag megkapták magát a várat is, a későbbiekben is megtartották jogukat a várra, amikor azt, már a monoszlói Csuporok, a Blagayok, majd 1442-től a Frangepán hercegek bírták, akik végül a várat, teljesen a saját kezükhöz kapták. A Frangepán István és Zrínyi Miklós közötti szerződés értelmében, a vár 1544-től a Zrínyiek kezébe került, majd miután felépült a károlyvárosi erőd, Dubovácot, 1582-ben a király vette meg Zrínyi Györgytől, 14,000 forintért. A várat ettől kezdve a mindenkori károlyvárosi generális irányította. A XIX. században a várba lőporraktárt helyeztek el, míg 1837-ben, gróf Nugent Laval föl nem építette az új lőportárat. Laval fia, Nugent Artur utasítására leszedték a vár tetőzetét, ami által kilátszódik a vár falkoronája. 1896-ban, Károlyváros városának kizárólagos képviselőjeként felvásároltatta Dubovác várát, és ettől kezdve a várat némileg feljavították…”. 


Engel Pál adatai szerint: 


Dubovác, Dubovc név alakban is szereplő vára, 1415. és 1416. között a Cudar családé volt. A vár aljában kifejlődött település mezővárosi ranggal bírt, a podgorjei főesperességhez tartozó plébániatemplomát Szt. Mihálynak szentelték (1501.). A vár ma Károlyváros (Karlovac) területéhez tartozik. 


A vár mai állapota: 


A Karlovacból Szlovéniába vezeto út menti vár, ma is nagyon jó állapotban van. A várban jelenleg Helytörténeti Múzeum és egy szálloda működik, így a megtekintése nem jelent akadályt. A Vármúzeum az egykori lakótorony szintjeit foglalja el, mégpedig olyan módon, hogy a torony emeleteit egy-egy művészettörténeti kornak szentelték. 

Így az első emelet románkori, a második emelet gótikus, a harmadik emelet barokk stílusban van berendezve. A torony legfelsőbb szintjét egy kilátó foglalja el, melynek középső termében egy hatalmas makett található, mely a vidék teljes domborzatát ábrázolja, a környékbeli várak alaprajzának feltüntetésével. A 10 kúnás belépő a látnivalókhoz képest nem nagy árat jelent, s ha már itt vagyunk, feltétlenül érdemes ezt az árat megfizetni. 

A várat 2002-ben bejárta: Kósa Pál és Szatanek József. 

Forrás:

Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb. 


GPS: É 45° 29.708 (45.495125)
K 15° 31.682 (15.528041)
Bakonybél - Monostor
Új feltöltések, frissítések
15JúnCsesznek - Vár
12JúnBarcarozsnyó - Vár
04JúnMalajesd - Vár  ▪  Döbrönte - Vár
03JúnZalaszántó - Tátika
23MájSzelindek - Vár
22MájKarakó - Vár  ▪  Bükkábrány - Temető
21MájZalaszegvár - Ókarakó
Ajánlott látnivalók
Leányvár
KaposszekcsőLeányvár
városerődítés
Nagyszebenvároserődítés
Keresési előzmények
Károlyváros - Dubovac