Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Története:

A település első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1292-ben történt „terra Elya” alakban, mikor is az Illyei Dienessi és Folti előkelő családok birtokában állt. Természetesen már a korai időszakban is kellett, hogy legyen valamilyen szállás a földesúrnak, de ennek nem maradt fenn látható nyoma. Csak 1468-ból értesülünk arról, hogy a Dienessi família egy erődített nemesi lakot építtetett fel Illye jobbágyfaluban, ami a továbbiakban, mint földesúri birtokközpont szolgálta őket. A XVI. század közepére ezt a vidéket is elérte a török hódítás veszélye, ezért az erdélyi országgyűlés meghagyta Dienessi Lászlónak, hogy erősítesse meg a lakhelyét. 1574-ben Báthory István erdélyi fejedelem már a közvetlen irányítása alá vonta, a falai közé zsoldos katonaságot helyezve. 1577-től az iktári Bethlen főúri család kapta meg adományul, ezért már itt született meg Bethlen Gábor, az Erdélyt később felvirágoztató dicső fejedelem. 1603-ban rövid ideig Basta Habsburg-párti generális katonasága uralta, majd ismét Bethlen fejedelemé. Az ő utasítására, a vele szövetséges, de sűrűn portyázó törökök támadásai elleni védekezésül, 1613-ban erős kőfalakkal és bástyákkal vették körbe a központi épületet. Az itt állomásozó fejedelmi katonaságnak kellett kiállnia az ellenséges támadásokat, egyúttal megvédenie a környező területek jobbágyságát. A fiágon kihalt Bethlen família után az uradalmat a Felvidéken birtokos Thököly család örökölte meg, míg a várkastélyban továbbra is fejedelmi csapat állomásozott. 1670-ben egy újabb török támadás közeledtének hírére azonban, Apafy Mihály erdélyi fejedelem utasítására lerombolták a védőművek és épületek jelentős részét. Ezzel megszűnt Marosillye végvár lenni, mivel a békésebb időkben a földesúri család által felépíttetett újabb szállás már csak egy barokk stílusú kastély lett, amit nem erődítettek meg.

Leírása:

Marosillye egykori várkastélyából napjainkra már csak egy 15 x 15 méteres palotaszárny maradt fenn. Az egyemeletes, alsó szintjén lőrésekkel védelmezett, felül reneszánsz ikerablakokkal ellátott épület tipikus képviselője a XVI. századi főnemesi szállásoknak, amit az elengedhetetlenül szükséges védelmi berendezések mellett már az igényesebb és kényelmesebb lakhatási körülmények jellemeztek. A tágas ablakok, a cserépkályhákkal jól fűthető szobák, reneszánsz sgrafittos festéssel ellátott falak mind-mind a földesúri család gazdagságát hirdették.

Valószínűleg eredetileg az épületet díszes pártázat koronázta meg, ezt azonban az eltelt évszázadok alatti átépítések már eltüntették, helyette egyszerű bádogtető fedi. Ugyanígy megsemmisült az épületszárny többi része is, amik kiegészíthették a négyzet alaprajzú megmaradt épületet. Ennek földszinti szobájában született a helybeli hagyomány szerint Bethlen Gábor, Erdély leghíresebb fejedelme 1580-ban.

Csak az egykorú forrásokból és dokumentumokból ismerjük, hogy a földesúri épületet, a korábbi időkből valószínűsíthető palánkfal helyett 1613-ban erős kőfalakkal és bástyákkal vették körbe fejedelmi utasításra. Ez egy szabályos négyszög alakú, sarkain olaszbástyákkal tagolt védőmű lehetett, amit széles vizesárok övezett. Korabeli leltár szerint még egy révhajót is hordozott magán a víz, így lehetséges, hogy a közeli Maros folyóból kapta az árok a védelmező vizet. Mivel ezeket a katonai célú létesítményeket még a XVII. században lerombolták, anyagukban felépítve a barokk kastélyt, csak egy régészeti feltárással lehetne az esetlegesen még földben rejtőző maradványaikra bukkanni, és felmérve őket megállapítani, milyen is lehetett fénykorában a marosillyei várkastély.

-- Jelenleg a barokk kastélyban kórház üzemel, ennek udvarára autóval is be lehet hajtani, majd innen a régebbi várkastély épületet a kastélyparkban gyalog kereshetjük fel.

-- A 2003 nyarán tett helyszíni látogatás során tudtuk meg, hogy a reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 309-310.