Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Alcina - Alzen - AlţinaRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Alcina a legkorábbi, XII. század végi szász települések közé tartozik. Északi részén, egy magaslaton áll a templomvár és a paplak. Plébánosát, Jánost 1349-ben egy peres ügy kapcsán említik, ekkor tehát a templom már állt. A torony nélkül épült templom építését azonban ennél jóval előbbre, a XIII. század elejére datálják. Eredetileg háromhajós bazilikának épült: a főhajó szentélye félköríves záródással, a mellékhajók pedig egyenes záródással, sík mennyezettel.

Ismeretlen időben, de feltehetően a 15 század első felében a templom elpusztult. Erre utal, hogy 1454-ben az alcinai plébános az elpusztított templomból elrabolt tárgyakat visszaköveteli, melyekre a templom felújítási költségeinek fedezése miatt nagy szükség van. 1493-ban a török dúlások során rongálódott meg ismét az épület.

1509-ben alakították át csarnoktemplommá. A félkör alakú szentélyt elbontották, helyette felépült keskeny csúcsíves ablakokkal a nyolcszög három oldalával záródó szentély.

A főhajó mennyezete a 15. században keresztboltozattal készült el. A déli oldalhajó nyugati oldalán egy Krisztust ábrázoló zárókő látható az eredeti boltozatból. A másik két zárókő (Agnus Dei és Krisztus-fej) a Bruckenthal Múzeumba került. A magasított oldalhajók is keresztboltozatot kaptak. Az újjáépült boltozat miatt a félköríves ablakok a padlástérbe kerültek.

A 15. század vége táján épültek ki a várfalak a templom körül. A templomot egy ovális kerítőfallal vették körbe, ami kelet-nyugati irányban 75 méter, észak-déli irányban 62 méter. Keleten a kerítőfal kétszeres. Mind a négy égtáj felé egy-egy tornyot emeltek. A keleti tornyot később kaputoronnyá építették ki .

1853-ban a régi harangtornyot lebontották, majd 1856-1858 között megépült a mai harangtorony. A templom és a tornyok javításáról 1858-ból maradt fenn írásos feljegyzés. 1859-ben emelték a ma látható sekrestyét a főoltártér déli oldalán. Ebből az építési fázisból származhat a főoltár lapos mennyezete is.

A várfalak a 20. század elejére igen rossz állapotba kerültek. 1914-ben az északi torony beomlott. A 20. század elején a falakhoz támaszkodó termény kamrákat elbontották.

 

Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 556.

GPS: É 45° 55.653 (45.927547)
K 24° 27.739 (24.462320)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció