Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Borsova ősi erődítménye Vári (Vari) község déli határában, a Borzsa folyó jobb partján fekszik, nem messze a Borzsa-Tisza torkolattól. Valószínűleg tudatosan választották ki a várhelyet, hiszen három oldalról folyók védték.

Anonymus krónikájában így emlékezik meg az Árpád vezér által megvívott várról: „Borsova várát ostrom alá fogta, harmadnapra harccal bevette, falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, kiket ott talált, bilincsbe verve Hung várába vezette”. A leírás arról tanúskodik, hogy már a magyar honfoglalás előtt itt megerősített őrhely állt, amely valószínűleg a Tiszán lefelé tartó sószállítmányok biztonságát felügyelte.

Amint azt Győrffy György kutatásaiból tudjuk, a vár kiépítése a 11. századra tehető. Borsova várának megyeközponttá tételét I. István királynak tulajdoníthatjuk. Itt volt az ispáni, illetve az esperesi központ, innen irányították az egykori Borsova megyét, amelynek területe egészen Kisvárdáig húzódott. Környékét 1085-ben Kutesk besenyő vezér dúlta fel. A tatárjárás alatt pusztulhatott el a borsovai vár, a várjobbágyok és várnépek zöme. Ezt követően a nagy múltú megyét a területén létesült, királyi támogatást élvező beregi erdőispánság szüntette meg, mely megyévé alakult, magába olvasztva a borsovai területek ÉK-i részét. A megyeszékhely szerepét előbb Nagybereg, majd Lampertszásza vette át. 1264-ben, midőn a pápa felszólítja István ifj. királyt, hogy Borsovát adja vissza nővérének, Annának, a halicsi herceg özvegyének, már nem várnak minősítik, hanem csupán birtoknak.

A tatárjárást követően IV. Béla király idegen telepeseket, hospeseket telepített le itt. A helység a továbbiakban a munkácsi királyi váruradalomhoz tartozott. Fontosságát jelzi, hogy mezővárosi rangra emelték, mi több, I. Károly felesége, Erzsébet királyné szabad királyi városokat megillető jogokkal (így pallosjoggal) ruházta fel. A mai Vári település nevét 1320 körül említik először.

Az egykori erődítmény építőanyagát a helyi lakosság hordta szét. Ezekből készült az egykori vendégfogadó, a lelkészlak és a templom kerítése is.

A Bereg vármegye monográfiáját megíró Lehoczky Tivadar a 19. század végén helybéli kisérőivel maga is megfordult a várban: „A borsovai vár hajdan nagy kiterjedésű erősség lehetett; feküdt ez a róla elnevezett Vári város déli részén az azt keletről környező Borsova és a dél-nyugati oldalát érintő Tisza közötti félszigeten, melyet most északról a város felől hatalmas földtöltés kerít be. Mint a lakosok mondják, a vártér keleti szélén állottak egykor a várőrség lakjai, míg a nyugoti szélén, a mostani Szentgyörgy nevű temetőhelyen, a fővár emelkedett, a keleti táborhelytől árkokkal és sánczokkal el lévén különítve, melyeket a Borsova és Tisza vizek s ezek áradmányai megközelíthetetlenné tettek. A fővár tere kerülékes alakú és 110 lépésnyi átmérőjű, míg a keleti tér sokkal nagyobb.”

Deschmann Alajos a „Kárpátalja műemlékei” c. művében a vár ma látható maradványait így írja le: „A Tisza és a Borzsova összefolyásánál épült földvár két részből áll. A tulajdonképpeni várat közel 4 m magas, lejtős, meneteles sánc veszi körül, mindez hozzávetőleg egy lekerekített háromszöghöz hasonlít. A sánc előtt húzódó, elláposodott árok még jól kivehető. Az 1964-es ásatások igazolták, hogy a sáncot tömörre döngölt, majd kiégetett agyagból építették. A másik rész a várhoz tartozó egykori település. Ez 2-3 méterrel emelkedik ki környezetéből. Nyugati széle a Borzsava folyó új medrének kialakulásakor megsemmisült. A földvár egy sík réten helyezkedik el, természetes domb benyomását keltve. Területe napjainkig községi temető volt.”

Forrás:

Deschmann Alajos: Kárpátalja műemlékei. Bp. 1990. 122.

Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Bp. 1963. 520-523, 535. 

Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye. Budapest-Beregszász. 1996. 677.

Zubánics László újságcikke nyomán.