Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Az egykori Máramaros vármegyéhez tartozó Szuhabaranka (Bronyka) községtől 1,5 km-re ÉK-re, a Bárányka-patak által K-D-Ny felől körülfolyt meredek hegyen állt hajdan Baranka vára.

A vár építésére valószínűleg a tatárjárást követően került sor a beregi királyi uradalom védelmére. Első ízben a IV. Béla király és fia, István ifjabb király közötti 1264 – 65-ös belháború során említik a források. Ekkor Baranka várát, melyet korábban IV. Béla hívei csellel megszálltak, István hadvezére, Csák nembeli Péter véres harc után ostrommal visszafoglalta, melynek során maga is megsebesült. Kun László király idejében az uralkodó ellen lázadók húzódtak meg benne. 1296-ban III. Endre király a Kállay család őseire, a Balog-Semjén nemzetséghez tartozó Ubul fia Mihályra, valamint az ő két fiára, Istvánra és Pálra bízta a várat, hogy azt kellőképpen megvédelmezzék. A vár a 14. század elején, ismeretlen körülmények között pusztult el, 1321-ben már csak mint birtokot említik. Midőn 1336-ban a Nagyszőlőshöz tartozó Daróczon és Halászföldön határjárást tartottak, az erről szóló oklevélből az olvasható, hogy a Borsa folyó mellett haladva Baranka várát lerombolt, romos állapotban találták. Az 1351-i második határjárás alkalmával a szőlősi vendégek és a Hontpázmányok birtokai között Baranka várának romja volt az egyik határpont. A vár később sem épült újjá, falai az évszázadok során lassan elenyésztek. Egy 1725-ös térképen mint „arx deserta” még föl van tüntetve Bereg és Máramaros vármegyék határán.

Szuhabaranka és környéke 1454-ig Bereghez tartozott, ekkor Dolhay Ambrus kérésére Hunyadi János kormányzó Máramaros helységhez csatolta. 1465-ben már ismét Bereg megyéhez számították, később, Mátyás király alatt újból Máramaroshoz csatolták.

A várromot a 20. század elején Soós Elemér kereste fel. Leírásában többek között megemlékezik az egykori lakótorony nagy kövekből összerótt alapfalának csekély maradványairól, a középkori felvezető út jelentős hosszúságban megmaradt szakaszáról és a leomlott falak köveivel borított meredek hegyoldalról.

A vár egy kúp alakú sziklás hegytetőn, ÉK-DNy-i irányú, lépcsőzetesen emelkedő, többrészes platón helyezkedett el.

Valószínűleg a K-i oldal keskeny platóján volt a felvezető út. Ezen a területen csak a sziklás felszín észlelhető, építmények nyoma nem maradt fenn. Ugyanezen platórészből D-i irányban félkör alakú sziklanyúlvány kiágazása figyelhető meg. A vár ÉK-i végén egy kb. 3 m átmérőjű, kör alakú építmény alapfalai látszanak. Csekély kő- és alapfal maradványok csak a legfelső, 8 x 18 m-es platón találhatók.

/Karczag Ákos/

Forrás:

Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Bp. 1899. (repr. 1985.) 258.

Komáromy András: Nyalábvár és uradalma. Századok. 1894. 496.

Komáromy András: A Hunt Pázmán nemzetség ugocsai ágazata. Turul. 1889. (VII.) 158.

Benda Kálmán szerk.: Magyarország történeti kronológiája I. Bp. 1986. 160.

Soós Elemér: Magyarország várai. 1889-1928. Máramaros vármegye. XIV. OSZK. Kézirattár. Fol. Hung. 3105. 140-150.

Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp. 1977. 104.

Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye. Bp. – Beregszász 1996. (reprint) 700.

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. 1301-1457. I. Bp. 1996. 273.

Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Bp. 1963. 529-530.