Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Barót városától D-re, az Olt folyóba torkolló Ajta-patak völgyében fekszik Nagyajta (Aita Mare) község. A falu közepe táján egy enyhén kiemelkedő dombon áll a falu olasz bástyás erődtemploma.

Amennyiben a falu azonosítható a pápai tizedjegyzékben előforduló „Ahch” nevű helységgel, akkor Nagyajta első írásos említése 1333-ból ismeretes. 1459-ben már „Nagaytha” néven írták. Korai templomát a 15-16. század fordulóján, az igényeknek megfelelően gótikus stílusban építették át.

A 15. századi későgótikus teremtemplom középkori jellegét az aránylag hosszú, poligon záródású szentélye, valamint annak dongával boltozott mennyezete őrzi. A boltozat gerincén lévő négy kör alakú, egyszerű díszítésű (forgórózsa, címerpajzs) boltzárókövekből indul ki a bordák hálózata, majd átszővén a mennyezetet, az oldalfalakba beépített, durván faragott címerpajzs formájához hasonló tartófejezetekre gyűlik össze. A szentély DK-i oldalfalán aránylag keskeny, de magas csúcsíves ablakok nyílnak. A szentély É-i oldalán a közelmúltban került elő egy régen befalazott, így teljes épségben meglévő késő gótikus sekrestyeajtó kerete. Egyházi források szerint a szentély alatt egy mindmáig feltáratlan kripta rejtőzik, amelyet a 18. század végéig használtak.

A templomot a 15. század során, román kori épületét részben lebontva, Ny-i irányba bővítették tovább. Az átépítéskor a templom épületét megmagasított koronázópárkánnyal és védőkarzattal látták el.

A harangtorony, amely a múlt század elején nyerte el mai formáját, megközelítőleg 6 m magasságig középkori eredetű. A reneszánsz virágmotívumokkal díszített kőszószéket 1710-ben Donáth György rendelésére faragták.

A templomot övező erődítmények építési idejének pontos meghatározásához nincs elég adat. A kutatók feltételezése szerint valamikor a 16. század 2. felében, de inkább a 17. században építették. A templom hossztengelyével megegyező irányban, tágas udvart közrefogó, szabálytalan hossznégyszög alakú, terméskőből felrakott, kb. 5 m magas várfal emelkedik. A falak vastagsága az alapnál megközelítőleg 110 cm, a bástyák fala valamivel vastagabb ennél. A várfalakon lőrések és szuroköntők nyílásai, pártázat nyomai, valamint az egykori védőfolyosó falba épített tartógerendáinak helye figyelhető meg.

A templomvár védőgyűrűjének É-i oldalán háromszintes, ötszögű kaputorony áll, alatta a várudvar bejáratával. A tölgyfadeszkából ácsolt kapuszárny külső felületét a betörés ellen rászegezett vaspántokkal erősítették meg. A várfal két ellentétes sarkára bástyákat emeltek. Az ÉNy-i sarokbástya az azonos oldali várfalakat, a DK-i pedig a másik két oldalt védte. Mindhárom bástya szintjein laposan fekvő lőrések nyílnak. Fakeretes nyílásait szögtengelyen forgó falappal zárták le, úgy, hogy azért a keret és a záradék között kis (1,50 cm) kémlelőhézag maradjon. A falak védelmét a belső-felső negyedében körbefutó gerendákra szerkesztett védőművel is erősítették, a kapubástya elé barbakánt emeltek.

A falakat és a bástyákat az É-i oldal kivételével mély sánc és töltés övezte. Az udvar ÉNy-i sarkában a talaj egy kissé behorpad, a hagyomány szerint ott volt a vár kútja.

A várudvarban, a védőfolyosó alatti falrész mentén eredetileg élelem, és egyéb értékes javak tárolására kamrák sorakoztak. A felekezeti viták idején, 1732-ben a nagyajtai unitáriusok és reformátusok abban állapodtak meg, hogy a templom az unitáriusoké, a vár viszont a falu tulajdona lesz.

A 18. század végén a templom erődítettségének jelentősége megszűnt. 1789-ben a várfal körüli faépítményeket elbontották. Napjainkban a délkeleti bástya fedetlenül áll, a védőfalakon itt-ott repedések mutatkoznak. Legrohamosabban talán a pártázatos falperem pusztul.

Forrás:

Karzcag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 717-718.