Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Altorja és Feltorja községek a középkor folyamán külön-külön települést alkottak, csak 1899-ben egyesítették őket Torja néven. A közeli Bálványosvár földesurai, a székely származású Apor főnemesi család emeltette a XIV. század végén Feltorja helység plébániatemplomát, a Szent Márton tiszteletére szentelt egyházi épületet. A Havasalföld felől egyre súlyosabb török támadások elleni védekezésül a XV. században, a szászokhoz hasonlóan, a Székelyföldön is egyre több templomot vettek körbe erős kőfalakkal, hogy ott menedéket találjon a helyi lakosság. Így történt Feltorja esetében is, a templomot magas fallal és egy őrtoronnyal erődítették meg. Nem ismeretes a templomerődnek egyetlen ostroma, de osztozhatott Székelyföld sorsában, az ott lezajló hadjáratok idején. A XIX. század elején az egyházi épületet jelentősen átalakították. Az utolsó helyreállítási munkálatok 1914 előtt folytak, ekkor az arculata jelentős mértékben veszített az eredeti értékéből.

Leírása:

Feltorja {románul Turia de Sus} község belterületén emelkedik a Szent Márton tiszteletére szentelt templomerőd. A bejáratát faragott faoszlopokon nyugvó zsindelyes-árkádos kapuzat fogja közre, ami 1770-ben készült el. A támpillérekkel övezett, nagyjából szabályos kör alakú területet ölelő kőfalon eredetileg a négyszögletes kaputornyon keresztül vezetett az út. Ezt azonban a háborús évszázadok elmúltával befalazták, helyette egy gyalogoskaput létesítettek. Napjainkban az egykori kaputornyot harangtoronyként használják. Míg a 1,5 méter vastag védőfal 4,5 - 5 méter magasságig fennmaradt, a gyilokjáró folyosó része már elpusztult. Maga a templom alapjai a XIV. századból származnak, de az 1914 előtti időszakban, jelentősebb mértékben átépítették. Hajóján és a szentély részletein román, majd gótikus építészeti részleteket fedezhetünk fel.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 819-820.