Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Csányi család erődített castelluma

Balogh János : Tótfalu. Egy ősi falu helyének és lakóinak emlékezetére

A magyarság megtelepülésének kezdetén a Nádas nemzetség birtokolta a Hegyhát egész területét. Falualapító tevékenységük egyik eredménye Tótlak létrehozása a Berki-patak feletti dombtetőn. A 13. századi oklevelek Tótfaluval együtt említik a szomszédos Marácot. Ott épült fel a hívek számára az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt plébániatemplom.

Tótfalu első földesurai közül a legismertebb Nádasdy Imre, IV. Béla király udvarában nevelkedett, részt vett a győzelmes Szerbia elleni hadjáratban 1268-ban, kétszer is súlyos sebet kapott. A másik jelentős személy Nádasdy Karácsony volt, akinek a nevét és az általa alapított falu emlékét a maráci határban a Karácsony kútja máig megőrizte.

Nagy Lajos király korától a mohácsi vészig Tótfalu a Nádasd nemzettségből származó Maráczyaké. Nevüket lakóhelyükről Marác faluról nyerték. A 16. század elején új földesurak jelentek meg Tótfaluban, a Csányiak. A nemes család Zala megyében birtokos, őseiket a Hahót nemzettségből származtatták. A Maráczyak rokonságába kerülvén, egyik águk végleg itt telepedett meg. Nekik köszönhető, hogy az apró Tótfalu kiemelkedő szerepet játszott a környék történetében, mindenekelőtt a hódoltság korában.

A török támadások elleni hatékonyabb védekezés érdekében a Csányiak az 1550-es évek körül kisebb erőddé alakították át Tótfalusi udvarházukat. Kanizsa várának török kézre jutása 1600-ban kedvezőtlen fordulatot hozott a vidék történetében, mivel ennek következtében a hódoltság, azaz a török által adóztatott területek határa egészen a Rába folyóig terjedt.

A magyar ellenintézkedések a Kanizsa ellen kiépített végvárrendszer létrehozásához vezettek, melyet elsősorban a jelentős zalai végvárak alkottak. Nem nélkülözhették a dunántúli főkapitányok azonban az olyan kisebb erődítményeket „aprólék végházakat” sem, mint Tótfalu.

A végvárrendszer legtávolabbi és legkisebb láncszeme így lett az itteni Csányi-kastély. Hadi jelentősége jobbára a hírszolgálatra korlátozódott. Ágyúlövéssel riasztotta veszély esetén Körmend és Csákány várának őrségét. Tíz hajdú szolgált a kis erődítményben királyi zsoldon, ők mindannyian idevaló és környékbeli jobbágyok. A kapitányi teendőket a mindenkori Csányi-családfő látta el, akit végvári tisztként megilletett a hely a Batthyányiak asztalánál a Németújvár várában.

1664-ben a szentgotthárdi csata előtti napokban a törökök Körmendnél megpróbáltak a Rábán átkelni. Csányi Bernát, Tótfalu földesura és kapitánya is a folyó partján védekező magyar csapatok soraiban küzdött. Hősi haláláról így számolt be emlékirataiban Esterházy Pál, a csata egyik hadvezére: „ … a Batthyány katonaság legkiválóbb tisztje, Csányi Bernát is, míg embereit harcra buzdítja, s maga is az ellenség megfékezésén fáradozik, janicsár golyótól találva dicsőséggel befejezi életét a hazáért. Igen tapasztalt főtiszt volt, sokszor vitt véghez dicső tetteket, amelyek méltók a nyomtatásban való megörökítésre is… Testét Körmendre vitték és tisztességgel eltemették.”

Halála másnapján az előzőleg kiürített kastélyt Tótfaluban az átvonuló török sereg romba döntötte. Tótfalu apró végvára a történelmi feladatát betöltötte. Sikeresen akadályozta meg a környék falvainak elnéptelenedését, a jobbágygazdaságok pusztulását a török terjeszkedés legsúlyosabb éveiben.

A tótfalusi kastély a későbbiekben honvédelmi feladatott már nem kapott. Földesúri lakhelyként éledt újjá a 18. században, a Hegyhát szolgabíró-dinasztiájának számító Csányiak szerény rezidenciája lett. Itt élt a 19. század elején tölcsányi Csányi Zsófia, kinek korai tragikus halála vers írására ihlette a korszak ünnepelt költőnőjét,  Dukai Takách Juditot.

A szabadságharc leverése után a csehországi Pilsen környékéről mezőgazdasági munkások költöztek Tótfaluba. A körükben kitört tífuszjárványban 1852 augusztus végétől kezdődően rövid idő alatt 14-nem haltak meg. Az epidémia egyik áldozata lett gróf Sigray Fülöp felesége, nemeskéri Kiss Lujza is 1855-ben. Az események után állíttatta a mai is látható kőkeresztet az édesapa, nemeskéri Kiss Sándor.

Az 1853 utáni birtokrendezések során Tótfalu lassanként a Sigray-uradalom majorjává alakult. Az egykori Csányi-kastély helyiségeiből cselédlakások lettek. 1945 után a major korábban megszokott élete felbomlott, 1949-ben a gazdasági épületek jó része leégett. A lakók elköltöztek, végül a külterületi lakóhelyet 1961-ben hivatalosan is fölszámolták.

Forrás:

Vas Megyei Honismereti Egyesület és Felsőmarác község Önkormányzata - 2006