Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kolozsvár, Ó-Kolozsvár - Kolozsmonostor

Kolozsmonostor (Cluj-Manastur) erődítményének maradványai Kolozsvár központjától Ny-ra, a Kis-Szamos jobb partja fölé emelkedő magas teraszlépcső peremén, a terjeszkedő város emeletes házainak gyűrűjében állnak. Ezen a helyen a 8-9. században erődítetlen szláv település feküdt; az itt talált kőkemencés kunyhókból sűrűn barázdált oldalú, korongolt fazekak, illetve kézzel formált agyagtepsik és sütőharangok töredékei kerültek elő. 

A felhagyott vagy felszámolt telep helyén a magyar államalapítás korában jelentős méretű sáncvár, körülötte falusias település létesült. A sáncok által határolt területen (Kálvária) 1970 – 1982 között zajló, majd 1995-ben újra kezdett régészeti ásatások legfontosabb eredménye, hogy kiderült, a kora Árpád-kori Kolozs megye ispáni székhelye kezdetben még nem Kolozsvárott, a római kori Napoca területén, hanem a szomszédos Kolozsmonostoron volt. Az eredmények részletesebb értelmezése során a magyar és a román kutatás felfogása, illetve a magyar kutatás egyes vonulatai között jelentős eltérés mutatkozott, különösen, ami a többperiódusú sáncvár belső kronológiáját és történelmi szerepét illeti.

A szabálytalan ovális alakú, 220 x 98 m-es erődítmény egyetlen középkori eredetű bejárata a DK-i saroknál nyílt. 

Belsejében településnyomok (kemencék, földbeásott házak), a vár DNy-i sarkában temető kapott helyet; az utóbbi sírjaiban eddig feltárt legkorábbi érem I. András (1046 – 1060) korából származik. A várat széles árok övezte, a meredek É-i oldal kivételével, mely alatt egykor közvetlenül a Szamos vize folyt. A sáncok átvágása során három fontos építési periódus rajzolódott ki. Az első sánc az ókori humuszrétegre épült; mai magassága 1,95 cm, talpának szélessége 4,75 m. Rétegesen felhordott anyagában homokos föld, kavics és döngölt fekete föld váltakozik. A sánc belső oldalát vízszintesen egymásra helyezett gerendák támasztották, külső oldalát nem kutatták. A sáncot és az eléje ásott korai árkot a román kutatás a 9. századra keltezi és az anonymusi Gelou/Gyalu vezérhez, illetve egy igazolhatatlan román-szláv államalakulat székhelyéhez köti. Adatok híján a magyar kutatás bizonytalan abban, hogy államalapítás előtti erődítményről, vagy pedig az ispáni vár legkorábbi periódusáról van-e szó. Később, a 11. század első felében a sáncot mintegy 1,3 m-rel megmagasították. Az új, gerendavázas szerkezetű sánc belső széléhez ásva egy olyan, félig földbe mélyített, utóbb leégett házat találtak, melyben jellegzetes Árpád-kori kerámia (köztük cserépüst töredékek) mellett három Salamon-dénár is előkerült. Az épület és a korabeli sáncperiódus pusztulását a kutatás egységesen az 1068. évi úz betöréshez kapcsolja. Ezután a korábbi sáncmaradványok fölé mintegy 2 m-es magasítást jelentő ácsolt kazettás szerkezetű, szélestalpú sáncot emeltek. A 10 m széles talpú sáncot az ásatók a 11-12. századon belül nem tudták pontosabban keltezni, pusztulását az 1241. évi tatárjárással hozták kapcsolatba. 

Legkésőbb a tatárjárás után, valószínűleg azonban már jóval korábban az ispánság a Kolozsmonostortól 2,5 km-rel ÉK-re fekvő, a 12-13. század folyamán kialakuló Kolozsvárra költözött. Ennek egyik oka mindenképpen az lehetett, hogy a sáncvár belsejébe még a 11. század folyamán bencés monostort alapítottak. 

A monostort Szűz Mária tiszteletére valószínűleg I. (Szt.) László alapította. Ezt jelentősen alátámasztják a feltárt régészeti leletek is. A 11. század végétől ugyanis a sáncvár belsejében nagyobb kiterjedésű, templom körüli temető létesült, melynek legkorábbi, Szent László pénzeivel keltezett sírjai egyértelműen belevágnak a korábbi telepnyomokba, illetve fedik azokat. A hozzá tartozó korai egyházi épület esetleg a ma álló gótikus templomtól É-ra feltárt alapfalakkal (háromhajós bazilika?) azonosítható. A 13. század folyamán a monostort a földvárnak csupán a középső részére kiterjedő négyszögletes alaprajzú, igen erős kőfallal övezték. A falon kívül ekkortól a temetkezések is megszűntek. A 13. századi monostort – miként elődjét is – az eddigi kutatások nem érintették. A mai templom É-i oldalán egy kívül kerek, belül hatkaréjos alaprajzú körtemplom maradványai kerültek elő. A több átalakítás nyomát is őrző rotunda Ny-i oldalát a késő középkorban elbontották, és kis, négyzetes hajót építettek hozzá. Valószínűleg ez az épület azonosítható azzal a Szt. Miklós kápolnával, amelyik 1418-ban a templomon kívül, de annak közelében állt. 

Régészeti adataink szerint a körkápolna kezdetei nem keltezhetők a 13. századnál korábbra. 

Kolozsmonostor fontos hiteleshely volt, ilyen irányú működésére 1288-tól ismerünk adatot. Nem tartozott az erdélyi püspök joghatósága alá, ami összeütközésekhez vezetett. Adorján püspök (1190-1201) a monostort, Vilmos (1240-21) annak kiváltságleveleit pusztította el. 

A gótikus templomnak ma is álló, a nyolcszög három oldalával záródó, támpillérek nélküli szentélyét a 14. század első felében tűzték ki; Néhány fennmaradt faragvány szerint a munkálatok az 1360-as években is zajlottak. 

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 260-261.