Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Földvár, templomerőd

Története:

Árpád-házi II. Endre király uralkodása alatt érkeztek az első németajkú „szász hospesek” telepesek Erdély DK-i sarkába, a későbbiekben Barcaságnak nevezett területre. Ők vetették meg a virágzásnak indult helység alapjait.

1211-ben a kunok megtérítésére az országba érkezett német lovagrend kapta adományul ezt a vidéket, akik favárak létesítésére is engedélyt kaptak az uralkodótól. Ezek egyikét ezen a településen létesítették, ami nevét a lovagrend védőszentjéről, Szűz Máriáról „castrum Sanctae Mariae” kapta. 1222-ben már kővárak építésére is módot kaptak a magyar királytól, de a következő három esztendőben annyi hatalmaskodást és önkényeskedést tettek a lovagok, hogy 1225-ben II. Endre király a serege élén kiűzte őket az országból. Míg a harcias lovagok menekülni voltak kénytelenek, addig a békés, földműveléssel és kereskedelemmel foglalkozó szász lakosság maradhatott, ők alkották a továbbiakban is Földvár mezőváros népét. A polgárok, mint mindenütt az országban, rövidesen megépítették a plébániatemplomukat, amit a XV. században, a fokozódó török és tatár betörések elleni védelmül, erős kőfallal vettek körbe. A középkor folyamán a mezőváros egy részét is kőfallal övezték, melynek a történelme szorosan összefügg a földvári váréval.

Leírása:

Földvár egykori szász mezővárosban már a XII. század végén itt letelepedő szász vendégek {„hospesek”} létesítettek egyházi épületet, ez azonban elpusztult a történelem viharaiban. A régebbi elgondolásokkal szemben a napjainkban is látható templom ugyanis jellegzetes gótikus alkotás, vagyis a XV. századra tehető az elkészítése. Az 1870-es években itt járt Orbán Balázs 1471-es évszámot látott az egyik mellékhajó zárókövén, ez talán a munkálatok befejezését jelzi. Még későbbi keletkezésű az egyházat övező nagyjából ellipszis alakú területet övező, napjainkban már csak alacsony kőfal. Ez a középkorban valószínűleg lőrésekkel és védőfolyosóval ellátott lehetett, mint más szászföldi templomerődöknél. Az igen vaskos, négyzetes haragtorony későbbi keletkezésű, mint maga a templomhajó, napjainkban már csúcsos, barokk sisak fedi.

A templomerődön kívül magának a szász mezővárosnak egy részét is erős kőfal övezte, melynek nyomait napjainkban már csak az ÉNy-i oldalon fedezhetjük fel. Itt emelkedett egy XIX. századi metszet szerint a település egyik kapuja, a „Porta Latina” {Latin-kapu}, amit azóta szintén lebontottak. A másik kaput, ami a hosszú főutcára nyílott, mély árok védelmezett, míg egyéb oldalain meredek lejtő határolta, megnehezítve a támadók közeledését.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 633.