Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

„… Kutyevó-n (Kutjevo) valaha a híres templomos lovagrend apátsága volt, ám ennek középkori állapotából semmi sem maradt fenn …”

Engel Pál adatai szerint:

A magyar történetírásban Gotó név alatt szereplő, mezővárosi rangú település, a gotói cisztercita apát tulajdonában volt (1232-1535.). A hódoltság alatt, Gotohova név alatt, városként, a hasonnevű nahije székhelye volt, s mint ilyen, háne adóbesorolása volt.

„… Gotó (Kutjevo)

A pozsegai térség várait tárgyaló áttekintésünkből, nem lehet kihagyni a vidék jól ismert kastélyait sem. Legelsőként a középkorban Gotónak, ma Kutjevonak nevezett települést kell megemlítenünk, mely ugyancsak réginek tekinthető, hiszen a cisztercita apátságát már a 13. században megalapították. Ezt az apátságot a törökök teljesen elpusztították, csak a jezsuiták érkezése után újították fel, akik aztán a rend feloszlatásáig a kezükben is tartották. Ezután a magyar királyi kamara irányítása alá került, aztán a horvát Nemzeti kormányé, majd a zágrábi Oktatási alapítványé lett. A későbbiekben a kutyevói jószágot a Szvetich grófok bérelték, majd a Szécsény Miklós és Károly grófok. A kastély és birtoka azután született újjá, hogy nyílt árverésen a Turkovichoknak adták el, akik valójában az itteni birtokukon végrehajtott mintaszerű gazdálkodásuk miatt kapták meg a nemesi címuket. A gazdaság virágzása az I. világháborúval szűnt meg, majd a II. világháború után a birtokból egy szocialista mezőgazdasági jószágot alakítottak ki…”

Az erődített kolostor mai állapota:

Az egykori erődített, cisztercita apátság romjain, jelenleg a jezsuiták néhai épületegyüttese, figyelhető meg, ami áll egy kolostortemplomból, egy rezidenciából (kastély), továbbá, gazdasági épületekből és kertekből. A háromszárnyú kastély délen, a templom északon, továbbá a kisegítőépületek régi, középkori falai, egy kicsiny kör alakú toronnyal az északkeleti sarkon – világos alaprajzi elrendezést mutatnak, melyek alakja szabálytalan négyszögű, egy belső udvarral. Ez a kialakítás és alapterületet, nagyjából a középkori épületmaradványok elrendezésének felel meg. A kastély a templommal, mely 1786-tól plébániatemplom lett, a jezsuita épületegyüttes központi helyét foglalja el. A keskenyebb részének egésze, gazdasági jelentőséget kapott és a falak által meghatározott nagyobbik részén, a falakon belül, kisebb kisegítőépületeket helyeztek el. A 18.. század elején a jezsuiták, részben betemették, a valamikori, XV. század végi, vagy XVI. század eleji erődítéseket övező várárkokat.

A jezsuita kastély déli szárnyának főhomlokzata, a délen lévő Pozsegai völgységből, a faluba vezető főutca tengelyében található. Ez a déli homlokzat szimmetrikus kialakítású, tizenegy ablaknyílással, egy toronyformájú, középső erkéllyel, és olyan sarok rizalitokkal (oromzatokkal), melyek a kastély csatlakozó szárnyairól nyúlnak a főhomlokzatra. Az ilyen főhomlokzati elrendezés, a franciaországi Citeaux, cisztercita anyakolostor előképének az ismétlése. Feltehetően a kutyevói középkori apátságnak is hasonló lehetett a fő, déli homlokzata. Különleges és összetéveszthetetlen képet ad a főhomlokzatnak, az almazöld színű, hagymakupolás torony és a templom harangtornya. A háromszintes (földszint, emelet és tetőtér) jezsuita kastély alaprajza U betű alakú. A földszint és az emelet egyszerű képet mutat. Az épület udvar felöli oldalán lévő földszinti és emeleti árkádos (később elfalazták) folyosóra fűzték fel a külső homlokzatokra nyíló ablakos, szűk helyiségeket. A kastélyba a bejárat, egy a fő (déli) szárny közepén átvezető folyosón (kapualjon) vezetett, de volt egy régebbi bejárata is a nyugati szárnyban. A torony alatti kaputeret, kulcslyuk alakú lőrésekkel védték, de ugyanilyen lőrések találhatók a délnyugati szárny nyugati, pinceszinti falában is. Az emeleti nagyterem, egyben ebédlő (refektórium) is volt, amit a déli homlokzat tengelyében helyeztek el, és a megvilágítását a középső torony (erkély) ablakain át, kapta.

A kolostort bejárta: Kósa Pál és Szatanek József, 2003. szeptemberében, majd, 2007. áprilisában, Ferenczy Sándor József és Szatmári Tamás, akinek a képeiért külön köszönet.

Forrás:

Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb. 

Branko Nadilo: A Pozsegai völgység várai és kastélyai (II.)