Utolsó frissítés: 2026.10.10.
Óföldeák - Erődtemplom
A középkori Földeák arról a Philippus diaconusról lett elnevezve, akit 1035-ben Gellért püspök segítőül hívott a szervezés alatt álló csanádi egyházmegyébe. A falura vonatkoztatható első okleveles említés meglehetősen késői, 1332-ből való. A helység története folyamán közigazgatásilag Csanád vármegyéhez tartozott, zömében egytelkes kisnemesek, majd azok leszármazottai lakták. Egyházi tekintetben a Csanádi püspökség és főesperesség fennhatósága alá eső településen az egyik legjelentősebb birtokos a csanádi káptalan volt.
Az Árpád és középkori Földeákot, ma Oföldeákot, 1845. május 28-án árvíz sodorta el. A természeti csapás után a felépült Új-Földeákkal szemben az egykori települést hivatalosan Puszta Földeákként, Oföldeákpusztaként, utóbb pedig Puszta Oföldeákként említik. Mára tehát ismert az Árpád-kor óta csaknem folyamatosan lakott Fyldeak településből kialakult Oföldeák falu, valamint tőle északkeletre 5 km-re található az 1845-ben alapított Új-Földeákból kifejlődött Földeák nagyközség.
A vizsgált régészeti terület a Száraz-ér egyik fattyúága déli partján, a Batidai sík vizeivel is körülölelve, egy ívelt, megközelítően 2500 m hosszú magasparton található, melynek keleti végén, a kb. 700 x 500 m-es platón terül el az Árpád-kor óta lakott Fyldeák. A kiszélesedett földhát délkeleti negyedében álló templom dombja mára csaknem szabályos csonkakúp alakkal, meredekebb keleti és északi, s lankás nyugati lejtővel rendelkezik. Mintegy 3 m-rel emelkedik ki a környezetéből.
A régebbi valamint az újabb régészeti leletek és megfigyelések alapján 11. századi településsel, 11—12. századi temetővel és 12/13—14. századi sáncolás és megtelepedés nyomaival számolhatunk a dombon. A körülmények mérlegelése után és a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, a kutatást vezető Béres Mária a késő Árpád-kori sáncolást egy kisvár maradványának tartja, melynek a szakirodalomban elfogadott jellemzőikkel ellentétben, itt a sánc az árok belső oldalán helyezkedett el. Az 1990—92-es feltárás során az Árpád-kori sáncárok belső szélétől 5—6 m-re kemény, szürke, döngölt agyagsáv nyomait találták meg, több méter hosszúságban, 10—20 cm szélességben és 5—40 cm vastagságban, rajta gyakran karólyukak helyeivel. A 11. szelvényben pedig jól látható volt az Árpád-kori sáncárok oldalának és partjának erőteljes döngölése, gyűrődése, melyet számos 17—18. századi sír vágott át.
A dombnak az Árpád-kori sáncok között tojásdad alakúra feltöltött és elegyengetett, nyugat felé lejtő platója középpontjában épült a 15. század első harmadában már álló, zömében máig fennmaradt téglatemplom. Építésének pontos idejét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy 1429-ben már állt itt egy templom. Az alapkutatások és a külső falkutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a templom alapjának és falszövetének legkorábbi részében is felhasználtak vastag, zsíros fehér meszelésű, 4,5 cm magas, pelyvával soványított, bontott téglát, tehát a most álló gótikus templom megépítése előtt is már téglaépülettel kell számolnunk a templomdombon. A hajó keleti kétharmad részének lábazata aljából származó minták értékei — ahol is a téglák 1250±30 évre, a falazóhabarcs pedig 1280±30 évre korhatározhatóak —, látványosan összecsengenek a régészeti megfigyelések eredményeivel. Azonban a templom belsejében végzendő feltárás eredményei nélkül nem azonosíthatjuk a középkori hajó jelenlegi alapjait és a lábazatát egy késő Árpád-kori templom maradványaival. Béres Mária szerint az eddigi adatok fényében a templomhajó gótikus átépítése, beboltozása, valamint az erőd kiépítése a 15. század végére a 16. század első felére biztonsággal keltezhető (1520±30 év).
A templom déli és nyugati alapfalát a középkori építési felszíntől 60 cm mélyre visszabontották, majd ezt a részt — bontott, középkori freskót is hordozó, összeálló téglatömbökkel —, úsztatott habarcsos technikával újra építették. Figyelembe véve, hogy a török aligha egyezett volna bele saját fennhatósága alatti területen ellene is felhasználható erősség kiépítésébe, így feltételezhetjük, hogy a 16. század közepe, második harmada vége előtt már meg kellett épülnie a tornyokkal is ellátott védőfalnak. A templom északi oldalától 6,5 m-re északra, a domb peremén helyezkedett el robosztus téglaalapozásával a későbbi erődrendszerbe is bekapcsolt gótikus harangtorony.
A templom középkori boltozatai (szentély, hajó) elpusztultak. Előbb a szentély gótikus boltozata vált az enyészet martalékává, kijavítása során a fedélszékkel összenyitott fa födémet, majd stukatur mennyezetet kapott, végezetül csehsüveg boltozattal zárták le. Az 1528 táján még sík födémmel ellátott hajót beboltozták, majd ennek leomlása után a használhatóvá tétel érdekében kazettás fa födémmel fedték be a 18. században. A szentély lábazata esetében könnyen értelmezhető volt a kapott évszám (1750+30 év), hisz ismeretes Návay György felújító munkája, az ominózus habarcsmintát pedig a fuga külső rétegéből nyerték ki, így sikerült meglehetősen pontosan keltezni a barokk típusú vakoló habarcsok egyikét.
A templomerőd alapja kissé szabálytalan, lekerekített sarkú, leginkább trapézhoz hasonló formájú. 24—26 x 38 m nagyságú területet fog közre, a keleti oldala a szélesebb. Az erődöt kívülről övező árok fal felőli, töltéssel is megerősített partja gondosan lejt a mélyedés irányába. A kiásásakor felhalmozódott föld részben a korai sánc és árka feltöltését, részben az erődfal alapjainak megtámasztását szolgálta.
A körítőfal alapozásának megfelelően a felmenő falai kb. 70—80 cm szélesek lehettek, s elérhették a 4—7,5 m magasságot is. Az egykori őrszemek a 80—90 cm széles falazatú gótikus harangtorony legfelső szintjéről, úgy 12—14 m magasságból már a középkori Vásárhelyt láthatták. 1787-ben Vertics József kb. 16—18 m magasnak rajzolta az akkorra már nyilván megemelt és barokk sisakkal is ellátott harangtornyot. A nyugati kaputoronyból Makóra és — az egykori növényzet függvényében — Szegedre pillanthattak. A viszonylag alacsony déli tornyocskából tiszta időben Makót, s az abból az irányból közeledőket ellenőrizhették, bár az elsődleges funkció a kapu védelmének biztosítása volt.
Kelet felől a falon és az árkon kívül a település házai övezték az épületegyüttest, s ebben az irányban húzódott a Száraz-ér által létrehozott mocsárvilág is, innen sem ellenség, sem más veszély nem fenyegette az erődbe menekülőket, ezért alakulhatott ki a falakon belül éppen ezen a háborítatlan részen a korai temető.
Sajnos semmi adat nem maradt fenn arról, hogy a falakon voltak-e lőrések, vagy a fal tetején kiképzett mellvédről tudtak fegyverekkel válaszolni a védők az ellenséges támadásokra. Néhány más — elsősorban a hajdúsági és a dévaványai — erődtemplom térbeli közelsége és időbeli párhuzama alapján feltételezhető, hogy lőréseket alkalmaztak a földeáki erőd esetében is. A falra és a belső oszlopokra támaszkodó gyilokjáró lehetőségét erősíti a kaputorony belsejében feltételezett faszerkezet, valamint további oszlopnyomok a falak mentén, s nem utolsó sorban az erődfal belső oldalán megfigyelt padka. A feltárt padka statikai szempontból is indokolt, mivel a déli kapuvédő tornyocska miatt a körítőfal vélhető magassága nagyobb, mint az Alföldön eddig ismert erődtemplomoké.
Az egyértelműen meghatározható gyalogkapu emlékét a település lakói a 20. század közepéig őrizték. Helyét tekintve jól lokalizálható a déli kocsikapu, melyhez — 18. századi térképek alapján — a Makóról érkező és Vásárhely felé tovább vivő "via antiqva Vásárhelyiensis" vezetett. Párhuzamok alapján feltételezhetjük, hogy szükséghelyzetben állandó őrszemélyzetet is tartottak az erődtemplomban, s a falak állagmegóvásáról a település lakói gondoskodtak.
A körítőfalak helyzete arra utal, hogy a domb platójának kialakítását — a középkori sáncárokból kikerülő föld áthalmozásával — a templomerőd építészeti elképzelése alapján végezték el. Mind a harangtorony, mind az erődfal alapozásával csak Árpád-kori temetkezéseket és objektumokat vágtak át, ebből úgy tűnik, hogy a középkori temetkezésekkel igazodtak az erődfalakhoz. Az ásató szakember véleménye szerint, a harangtorony megépítése után röviddel felhúzták az erőd körítő falait, kaputornyát és a déli kaput védő tornyocskáját, de mindezt megelőzően elkészült az új szárazárok.
Forrás:
Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom - A Makói Múzeum Füzetei 81. 1995
