Utolsó frissítés: 2022.05.19.
A Boldogságos Szűz Mária pálos kolostor, vagy népszerű horvát nevén Bela crkva, az első pálos kolostor Horvátország területén, mely 1273-as első említésétől egészen az oszmán hódításig és a pálosok meneküléséig működött. A kolostor a Monoszlói-hegység lábánál, patakoktól és sűrű erdőtől körülvett területen feküdt, mely teljesen megfelelt a szerzetesek világtól elvonuló életvitelének. A pálos kolostorok legtöbb kutatója azt állítja, hogy a kolostort 1295-ben alapította Tiburcia mester, akinek nem volt örököse. Ezért adta oda a szerzeteseknek a birtokában levő földet, hogy ott templomot és kolostort építsenek. Egyes források szerint az 1273-as említés még nem a kolostorra, hanem az itt működő remeteségre vonatkozott.
A kutatások szerint a templomnak egyetlen hajója volt a szentélytől elválasztva, a főbejárat pedig a nyugati homlokzaton volt. A régészeti feltárások megerősítették a templomban öt oltár volt, négy a hajóban, egy pedig a szentély középpontjában. Az oltárok Szent Ilona, a Szent Szüzek (Katalin, Dorottya, Orsolya és Borbála), valamint Szent Pál tiszteletére voltak szentelve, egy oltár pedig a jobb oldalon van a szentély bejáratánál névtelen volt. 1409-ben Csupor Pál egy a Szent Szűz tiszteletére szentelt oltárt adományozott a templomnak azzal a feltétellel, hogy az ő és rokonai egészsége érdekében napi szentmisét mondanak. A család tagjait is ezen oltár előtt temették el. A kolostor számos kiváltságban is részesült, különösen Erzsébet királyné részéről, aki személyes védelme alá vette a szerzeteseket és templomukat.
A templom területén végzett régészeti feltárások során a padozat alatt jól láthatóvá váltak a temetkezési helyek. A kolostort biztonságos okmánytárnak is tekintették, ott tartották Monoszló vidékének okleveleit, a különféle adományozások, végrendeletek, átírások és perek iratait, ideértve az alapító Tiburcia mester adománylevelét is. A pálosok csaknem négy évszázados itteni működésük alatt számos adományt kaptak, különösen a nemesi családok végrendeleteiből gazdagodtak. Birtokai közé tartoztak Stupna, Mihaljevac, a Garesnica felső folyása melletti Podgorje, Paklenac, Bršljanovac és Podgorje, Remete - Lonka, Dimičkovina, Završje, Lukačevac, Gornji és Donji Kosovac, Marijaševac, Sredna részei, néhány kutenyai birtok, kasovaci és beketineci kúriák, néhány garesnicai birtokrész, a kosovac, palaćnai, beketineci birtokok jobbágytelkei, nyolc szőlőhegy, egy halastó és három malom.
Az 1537 utáni fennmaradt források nagymérvű török pusztításról mesélnek. Eszerint a Monoszló vidékét mintegy háromezer főnyi oszmán lovasság pusztította végig. A nagy demográfiai és anyagi veszteségekről is tanúskodnak a vonatkozó adatok. Dubrava, Csázma és Garics környékéről 1200 lakost és ugyanannyi szarvasmarhát hajtottak el a rabszolgaságba. 1540-ben elesett Brestyanóc vára, ezzel a török a kolostor közvetlen közelébe ért el. Az első török támadásokkor a kolostor már elhagyatott volt, a szerzetesek már korábban, valamikor 1520 és 1540 között elmenekültek. Ezután az épületegyüttes pusztulásnak indult. A Szlavónia felszabadulása utáni időben 1745-ben és 1746-ban a pálos rend megpróbálkozott horvátország javainak helyreállításával, de erőfeszítéseik eredménytelenül zárultak. Nem ismert, hogy ezután a romok kinek a tulajdonában voltak, illetve hogy a kolostort más célra használták-e.
A kolostor egy téglalap alakú fennsíkon helyezkedik el, amelyet minden oldalról a Crkveni jarak patak és mellékvizei határolnak. A régészeti kutatások 2009-es kezdete előtt teljesen befedte a sűrű növényzet. Ennek ellenére felismerhetők voltak a külső méretei. A kolostornak, mint Horvátország egyik legfontosabb késő középkori szakrális épületének kutatási, konzerválási és helyreállítási munkálatait a Horvát Restaurátor Intézet 2009 óta végzi. Az eddigi munkák között szerepel a kolostorkomplexum északkeleti részén található Angyali üdvözlet kolostortemplom helyreállítása. A templom a maradványok alapján 30,5 méter hosszúságú és 10,5 méter szélességű volt. Nyugati homlokzatán két késő gótikus portál található: egy pazar profilozású főbejárat a templomba és egy kisebb, egyszerűbben kialakított bejárat a kolostorba. A főkapuzat eredetijét sokáig az intézet kőplasztikai osztályán őrizték. 2013. január 25. a "Múzeumok éjszakája" óta állandó jelleggel állítják ki a kutinai Moslavina Múzeumban.
Forrás: Wikipédia, Tajana Pleše: Pavlinski samostan Blažene Djevice Marije na Moslavačkoj gori, Josipa Kevala:Gradovi i utvrde srednjovjekovne Moslavine
| GPS: | É 45° 35.850 (45.597500) |
| K 16° 44.898 (16.748301) |
Információk: A kolostorrom megközelítéséhez Letenyénél lépjük át a határt. Az autópályán Zágrábig megyünk, ott az A3 autópályára fordulunk és azt Popovaca helységnél hagyjuk el.
Popovaca helységet déli irányba hagyjuk el és Gornja Gracenicaba megyünk, ahol északnak fordulunk. Innen Mikleuska helységig megyünk tovább.
Mikleuska helységet északi irányba hagyjuk el és helyiek által kedvelt tóig menjünk, ahol parkoljunk le. A tótól, turistajelzésen, kb. 2 óra alatt érjük el a romokat.
Utolsó frissítés: 2022.05.19.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.

