Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Berencsváralja - PodbrančSzlovákiaFelvidékNyitra történelmi vármegye - Öregvár (Stary hrad)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2023.04.15.

Berencsváralja, Öregvár

Az egyik országból a másikba vezető átkelőket már az ókorban is szigorúan őrizték és megerősítették. Rendszerint olyan helyekről volt szó, amelyeket veszély esetén jól lehetett védeni (mély völgyek, szurdokok, szakadékok stb.). Általában csak egy út vezethetett át ezeken, és több út futott össze előtte. Érthető, hogy ezeken az átkelőhelyeken fokozatosan erődítmények, később várak épültek.

Berencsváralja - az Öregvár ilyen erődítmény lehetett, mert ez is egy átkelőhelyen épült.

A várat először Štefan Janšák tárta fel 1913-ban. Sőt, ez volt az első erődítmény, amelyet ez a jelentős szlovák tudós feltárt. Kutatási eredményeiről a következőket írta:

"Egy erődítményt találtunk, 1913. augusztus 6-án, Berencs várának közelében, a Bukovec és Berencsváralja közötti úton. Ott áll egy lapos domb, amelyet a nép Öregvárnak nevez. Először azt hittük, hogy azon a helyen eredetileg egy Berencshez hasonló, középkori vár állt, és reméltük, hogy találunk belőle maradványokat. De hamarosan meggyőződtünk arról, hogy ez egy emberi lakóhely, mely sokkal régebbi. Két nap alatt sikerült feltárnunk a várat, amelyről képet is adunk. Vizsgálataink legalábbis olyan messzire jutottak, hogy bizonyossággal állíthatjuk a dombvár őskori eredetét.

A vár szinte tojásdad alakú, és hosszában keletről nyugatra húzódik. Északról dél felé lejt, így védve van az északi hideg szelektől, és éppen ellenkezőleg, kedvezően ki van téve a napsugaraknak. Ez a körülmény nagy jelentőséggel bírt a vár életének szempontjából. Az egész erődítményt egy sánc veszi körbe, amelynek kerülete (teljes hossza) 1060 m, azaz több mint egy kilométer. Az erőd legnagyobb szélessége 145 m. A sánc mindenhol jól látható, sehol sincs megbolygatva. Csak két helyen van bejárat, amely az erőd közepébe vezet az északi és a keleti oldalon..."

http://www.hradiska.sk/2010/10/podbranc-stary-hrad.html

GPS: É 48° 43.582 (48.726368)
K 17° 28.941 (17.482353)

Információk: Berencsváraljáról a zöld turistajelzésen a vár nyugati végét lehet megközelíteni (a nyaralóháznál). A kék jelzésen a kővártól indulva, majd jelzetlen földúton lehet a várat megközelíteni.

Utolsó frissítés: 2023.04.15.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025