Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A legenda szerint 901-ben kalandozó magyarok és helyi bajorok és karantánok csatáztak a mai város helyszínén, amikor Rathold karantán hercegnek megjelent Szent Vitus (Veit), amiből az bátorságot merített. A győztes csata után a herceg templomot építtetett a szent tiszteletére.

A város nevét először 1131-ben említi írásos forrás, ekkor hozták létre a Gurki egyházmegyét. Egy 1147-es oklevél szerint a Bambergi püspökség visszavásárolta Hof zu St. Veit birtokot Engilbert őrgróftól, vagyis korábban már az övék volt. Röviddel később azonban már Karintia Spanheim-házhoz tartozó hercegeihez került. 1149-ben V. Henrik herceg itt fogadta a második keresztes hadjáratból hazatérő III. Konrád királyt. Hamarosan Sankt Veit vált a hercegi uradalmak központjává: a hercegek a közeli Freiberg várában laktak. A település 1199-ben piacjogot kapott.

Bernhard von Spanheim herceg (1202-1256) fallal vette körül a várost és kastélyt is építtetett. 1204-ben iskoláról történik említés. 1205-től itt működött a hercegi pénzverde (egészen 1725-ig). 1224-ben a város jogosultságot kapott saját bíró és 12 tanácstag megválasztására. A híres trubadúr, Ulrich von Lichtenstein 1277-ben részt vett egy helyi lovagi tornán. A Spanheim-család kihalása után 1286-ban Meinhard görzi és tiroli gróf szerezte meg a hercegi címet és a hozzá tartozó birtokokat. Hét évvel később, egy lázadás során a város komoly károkat szenvedett. A hercegséget 1335-ben a Habsburgok szerezték meg, Sankt Veit pedig elvesztette hercegi székhelyként élvezett jelentőségét.

1399-ben a város jogosultságot kapott a hüttenbergi érclelőhely kiaknázására, ami felvirágoztatta a gazdaságot. A 15. században a tizenkét tagú városi tanácsot az ún. nyolcak tanácsa váltotta fel. 1447-től kezdve a tanácsnak pallosjoga is volt.

1473 és 1492 között ötször fosztották ki a várost a portyázó törökök, 1480-ban pedig Mátyás magyar király ostromolta meg. 1497-ben tűzvész pusztított. 1550-ben papírmalom épült, 1578-ban pedig a közeli Urtlban a kor technikai színvonalának megfelelő vasolvasztót helyeztek üzembe. A reformáció során a lakosság többsége protestáns vallásra tért, de az 1600 körül kezdődő ellenreformáció alatt nagyobb incidens nélkül visszatérítették őket katolikusnak.

1713-ban és 1715-ben pestis pusztított a vidéken, 1747-ben pedig leégett a város. A 18. században felfutott a vasipar, de 1783-ban II. József eltörölte a kereskedelmi privilégiumokat, ami negatívan hatott a város gazdaságára. Sankt Veitnek 1830-ban csak 1500 lakója volt, szemben a középkori kb. 3 ezerrel. Miután a vasút (Rudolfsbahn) elért ide, a fafeldolgozás vált az újabb gazdasági húzóerővé.

(forrás: wikipédia)