Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tolcsva, Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Zemplén történelmi vármegye - R.k. templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2026.03.06.

Kisboldogasszony római katolikus templom

Tolcsva legjelentősebb és legrégibb műemléki épülete a Bajcsy Zsilinszky u. 67. szám alatt levő gótikus plébániatemplom, melyet a még meglevő gótikus jellegű részletei alapján a XIV. században építettnek tekinthetünk. A hajó felezőjében, a déli részen találjuk a masszív, gótikus tornyot, melynek csillagboltozatos alsó szintje a hajóba nyílik. Oldalkápolnaként használják, s az északi oldalon ennek megfelelően ugyancsak kápolnát alakítottak ki.

A torony gótikus ablakain kívül szép mérműves ablakokat találunk a hajó déli, támpilléres oldalán is. A hajó Kelet-Nyugati irányú, azonban a nyolcszög három oldalával záruló szentély nem a keleti, hanem a nyugati oldalon található. A hajó keleti végét barokk-kori kórussal toldották meg, alakították át. Az északi oldalon a kápolna mellett sekrestyéből és oratóriumból álló toldalék található. A barokk-kori átépítést a torony fagalériája, zsindelyfedésű toronysisakja, a belső részletek barokk stílusa, a hajó fiókos-donga boltozata, a barokk sekrestye-ajtó mutatja.

A domboldalban, sokszögletű fallal körülvett kiemelkedő területen fekvő templom szabadonálló építmény. A kiemeltseget mutatja az is, hogy a templom bejárata előtti utcarész szintje 119 méteres tengerszint feletti magasságban van, míg a templom 124 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, s a település mind dél felé, mind kelet felé erősen lejtős területen terül el.

1536-tól 1671-ig protestánsok használták a templomot és a plébániát, de Báthory Zsófia II. Rákóczi György özvegye 1671-ben a Katolikus Egyház kezébe adta. 1705-11-ig még újra a reformátusok használták a templomot a szécsényi országgyűlés rendelkezése értelmében, majd I. József császár helyezte végleg a katolikusok tulajdonába.

A tolcsvai templommal kapcsolatban meg kell még említeni azt az 1806. márciusi eseményt, melyről több zemplén megyei forrás adott hírt. 1806 március hó 14-ről 15-re virradó éjszakán a templomban szállásolták el a Munkácsról visszafelé utazó szent koronát, melyet 62 tagú bandérium kísért ide.

1836-ban a templomot keleti irányba meghosszabbították. A templom berendezései a barokk kortól kezdve maradtak meg, 2 barokk mellékoltár, copf stílusú főoltár és szószék, a főoltárkép 1836-ból, mely Karl Wald műve és Szűz Mária születését ábrázolja, a szenteket ábrázoló színes ablaküvegek az adakozó nemesi családok nevét is őrzik 1936-38-ból.

A templom körül eredetileg temető volt, még ma is látható néhány sírhely és sírkő. A templomot mai állapotában is tekintélyes körítőfal övezi.

A templomon 1954-ben végeztek helyreállítási munkálatokat, melyek során a megdőlt toronysisakot kijavították ugyan, de a szép gótikus ablakrácsokat sajnálatos módon lemeszelték.

A templomban 2020 óta rekonstrukciós és állagmegóvó munkálatokat végeznek, mellyel várhatóan 2022 elejére készülnek el.

Forrás:

Joó Tibor - Zsóry József : Tolcsva műemlékei
Herman Ottó Múzeum Évkönyv 13-14. 1975, Miskolc / 211-240 oldal

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 17.222 (48.287025)
K 21° 26.734 (21.445564)

Információk: Tolcsva legjelentősebb és legrégibb műemléki épülete a Bajcsy Zsilinszky u. 67. szám alatt levő gótikus plébániatemplom.

A templomban legutóbb 2020-22 között végeztek rekonstrukciós és állagmegóvó munkálatokat..

Utolsó frissítés: 2026.03.06.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025
Ajánlott látnivalók
Református templom (korábban: Szent László-templom)
BogártelkeReformátus templom (korábban: Szent László-templom)
református templom
Kéméndreformátus templom
Keresési előzmények
Tolcsva - R.k. templom