Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ozora–plébániatemplom

Először a pápai tizedjegyzékben szerepel a templom. A 15-16. században az ozorai egyház számos oklevélben feltűnik, főleg Ozorai Piponak köszönhetően, aki többször is búcsút kért birtokközpontja templomának, amelyet különféle módon gazdagított is. 1400-ban a Szent Margit szűz és vértanú tiszteletére szentelt ozorai plébániaegyháznak a pápa búcsút engedélyezett. 1418. május 3-án búcsút kért az általa építtetett Szent Margit plébániaegyházat meglátogatóknak, és ugyanezen a napon Ozora, Bozzás és Döbrönte tizedeiért, amelyeket az ozorai plébániatemplom számára akart megszerezni, a pécsi püspök számára földjeiből és szőlőiből kívánt kárpótlást adni; ehhez pápai megerősítést kért. 1420-ban az ozorai rector Kőröshegyi János fia Balázs volt. 1424-ben Pipo újra búcsút kért az ozorai Szent Margit-plébániatemplomnak, amelynek jövedelmét az oklevél szerint nagymértékben növelte és amelyet könyvekkel, kelyhekkel és egyéb egyházi felszerelésekkel látott el és amelybe temetkezni kívánt.

A birtok későbbi urai is szívükön viselték a templom sorsát: 1472-ben Hédervári Imre és Miklós apjuk, anyjuk és testvéreik lelki üdvéért az ozorai várhoz tartozó Nyilas birtokot Bálint papnak és az ozorai egyháznak adományozták.

A templomról szóló utolsó, középkori adat annak pusztulásáról szól: 1537-ben, a János és Ferdinánd királyok közti fegyverszünet idején Török Bálint megostromolta az ozorai várat, amely Hédervári Ferenc másodszor is férjhez ment feleségéé, Kónyi Oroszi Máténé birtokában volt. Az ostrom azzal kezdődött, hogy a vár oldalához épített Szent Margit vértanúról elnevezett egyházat felgyújtotta és porrá égette.

Az 1690-ben készült összeírás említi templomát. Az 1696-os kamarai összeírásban is szerepel a várhoz tartozó, lerombolt templom (destructum templum etiam minuatum pertinentia ad Palatinum). 1714-ben a pécsi zsinaton Ozora, lerombolt Szent Margit templomával Pincehely filiálisaként szerepelt. 1722-ben az egyházlátogatási jegyzőkönyv említi a középkori plébániatemplom romjait,1163 ezekre épült 1724 körül az új épület. Az 1733. évi visitatio szerint az egykori, romos templom a megmaradt falak alapján kicsi lehetett. A templom hajójában régi kripta volt, a D-i ajtóval szemközt, a falnál nyílt a lejárata; amikor oltárt építettek ide, akkor zárták le a lejáratot.

Az ozorai várkastély feltárása idején egy kutatóárokban előkerült a középkori ozorai plébániatemplom körítőfalának részlete.

A pápai tizedjegyzék után a késő középkorban igen gyakran említett, a 15. század végén és a 16. század első felében alesperesi székhelyként is működő egyház, amelynek maradványaira a 18. század elején épült a mai templom, valószínűleg sokszögű szentélyzáródásának csekély nyomait leletmentés dokumentálta.

Ozora–ferences kolostor

1418-ban Ozorai Pipo a ferencesek részére Ozorán alapítandó kolostor építésére engedélyt kért V. Márton pápától, 1421-ben pedig azt kérte, hogy az ozorai ferences rendházat rendelje a boszniai vikárius felügyelete alá, mivel az nem volt hajlandó ferenceseket küldeni a kolostorba, lévén, hogy Ozora más vikárius felügyelete alá tartozott. 1423-ban Szalkai Balázs, az obszerváns ferencesek helytartója a pécsi püspök előtt a pápai engedély felmutatásával igazolta a kolostor felépítésének jogosságát, tehát a kolostor ekkorra felépült. 1460-ban itt írta le Varsányi István ferences vikárius, hogy mennyit fáradozott eddig Kapisztrán János szentté avatásán, 1462-ben itt tartották az obszerváns ferencesek közgyűlését. A kolostor önálló őrség fejévé vált a kolostorok számának növekedésével: 1516-ban hét kolostor tartozott hozzá.

1535-ben 20 szerzetes lakott a kolostorban: nyolc miséspap, két növendék, tíz segítőtestvér; ezzel a Dunántúl egyik legnépesebb ferences kolostorának számított.

Az 1542-es ferences közgyűlés a török veszély miatt engedélyezte az ozorai testvéreknek egy kocsi és két ló tartását a török fenyegetés miatt. 1543-ban, Székesfehérvár ostromakor el is menekültek a ferencesek Török Bálint birtokára, Pápára. Az ottani ferences kolostorba vitték egyházi értékeiket, amelyről Szerémujlaki Péter, a provinciális dunántúli biztosa jegyzéket állított össze, majd átadták a kincseket Török Bálint fiának, Jánosnak. Ő később átállt a reformáció oldalára, a kincseket is saját céljaira fordítva.

Az 1722. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a nagy befogadó-képességű kolostor tornya még harmadrészben állt, a diadalívvel és a D-i falakkal együtt.

Nagy Emese 1957-ben a Barátkút D-i részén, a Cinca-patak Ny-i oldalán ásatást végzett a 73 m széles, kb. 55-60 m hosszú, szabálytalan négyszög alaprajzú udvar köré épült épületegyüttes K-i része, és a tőle É-ra elhelyezkedő kolostortemplom szentélye területén. A kb. 35-40 m hosszú templomnak a hatszög három oldalával záródó, három boltszakaszos, támpilléres szentélyrészét kőre alapozták, de a felmenő falak a vastag téglatörmelék alapján téglából épülhettek, a kolostorépülethez hasonlóan. Feltárták a D-i hajófal indítását, a diadalív alapozását, a szentélylépcső „kezdetét”, a hajó DK-i sarkában egy oltáralapozást és a szentély, a hajó valamint a kolostorépület találkozásánál épített torony alapozását. 

Forrás: K. NÉMETH ANDRÁS - A KÖZÉPKORI TOLNA MEGYE TEMPLOMAI