Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében
Csetnek - Štítnik, Szlovákia, Felvidék, Gömör-Kishont történelmi vármegye - Evangélikus erődített templom
| Kapcsolódó látnivalók | |
|---|---|
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Utolsó frissítés: 2026.08.10.
Csetnek, evangélikus (korábban erődített) templom
Domonkos bán fia Bors comes halála után IV. Béla 1243-ban az Ákos nemzetségből származó Máté fia Fülöpnek (Nagykemlék várát védte meg a tatároktól) és Detrének adományozta a területet, hogy azon várat és kolostort építsenek. Csetnek "Chitnek" néven szerepel az oklevélben. A területek kétszeri, 1318. és 1320. évi felosztása következtében az eredeti birtoktest két részre szakadt, Detre unokái a birtokok megosztása után a Csetneki és Bebek családokra váltak szét. Csetnek 1328-ban I. Károlytól korponai városjogot kapott, heti vásár tartásának kiváltságával.
A csetneki gótikus templom első építési fázisa a 13. századra tehető. Ez egyhajós, szögletes szentélyzáródású, nyugati oldalán tornyos épület lehetett. 1302-ben már folyt a templom átépítése háromhajós gótikus bazilikává. Ekkor az esztergomi érsek az őt megillető tizedet az épülő templom céljára adományozta. 1333-ban Csetneki László a gömöri alesperes előtt panaszt tett Bebek Domokos fiai ellen, hogy azok felrúgva a családi egyezséget a pelsőci Szent György-templomban kijelölt közös családi nyughelyet illetően. A Bebekek a templom kegyúri jogaiból is kizárták a Csetnekieket. 1335-ben még folyhatott a csetneki nagyszabású építkezés, mert a tized egy negyedét a plébános kapta a szokásos egy tizenhatod helyett. Az 1332-37 közötti pápai tizedjegyzék szerint a csetneki Szűz Mária templomnak papját Jánosnak hívják ("Johannes sacerdos ecclesie Sancte Marie de Chitnik iuratus dixit non credere valere beneíicium ultra X. marcas, computando XLVIII. grossos pro marca, solvit unam marcam."). A templomot gazdagon díszítették, a legkorábbi falképek az 1350-es években készültek. A 14. századi templom bejárata a déli díszkapu volt, amelyet a 15. században befalaztak.
A 14. század harmadik és negyedik negyedében a templomot ismét átalakították és kibővítették bazilikális épületté, nagy szentélylel. Az országos méltóságokat elnyerő Csetneki család tagjai a templom belső díszítéséhez különböző képzettségű mestereket kértek fel. A korábbiak megrendelője Csetneki György főasztalnok mester lehetett az 1390-es években (a főszentély Passió-képei és az északi hajó keleti falán a „Halál diadala" ábrázolás az internacionális gótika stílusában), majd Csetneki II . László az 1420-30-as években, akinek egyházi és világi pályája egyaránt országos jelentőségű volt (1423-ban a királyi kápolna lelkésze, 1432-ben a királyné kancellárja, 1442-ben nyitrai püspök).
Zsigmond éa Albert királyok halála után valamikor az északi kápolna munkálatai félbeszakadtak, valószínűleg brandysi Jan Giskra és zsoldosainak megjelenésekor a vidéken. A kutatások szerint a belháborús időszakban a templom súlyosan megrongálódott, mely során a torony falai csak a második emelet magasságáig maradtak meg.
1460-ban megkezdődött a templom építésének harmadik etapja. A templom tereit háló- és csillagboltozattal fedték, ez után készültek a főhajóban a falképek. Az északi mellékhajó meghosszabbítása a mai napig befejezetlen. A 15. század második harmadában a két- és háromosztatú gótikus ablakokat késő gótikus faragott mérművel díszítették. A felújítás megkoronázásaképp új falképek készültek, melyeknek nagy része a korábbi díszítést is elfedte. A 15. század végén készült a kisebbik, reneszánsz orgona.
A 16. század elején a romos tornyot javították, az alját is újra boltozták. A század közelén a templom az evangélikusoké lett. Ekkor a templom biztosan erődített volt, amit a korabeli dokumantumok megemlítenek. Hogy mikor erődítették meg arról nincs adat, de a közelmúlt kutatásai szerint a csetneki vár csak a 16. század második felében épülhetett. A templom talán már a 15. századi huszita támadáskor is a település lakóinak védelmét szolgálta.
Dominics Gáspár murányi kapitány levelei alapján 1556 telén Bebek György emberei a csetneki megerődített templomban gyülekeztek, és november 28-án megtámadták Murányt. A támadók vereséget szenvedtek, a murányiak elfogták a török kapitányt és 60 orrot vágtak le az elesettekről. Négy zászlót is zsákmányoltak. November 30-án a murányiak bosszúból megtámadták Bebek György embereit a csetneki templomban, de nem tudták elfoglalni. Bebek két emberét és egy törököt levágtak, valamint 33 lovat zsákmányoltak.
1636-ban új oltárt állítottak fel, a falképeket a 17. században lemeszelték. 1693-ban készült a barokk szószék. 1740-ben a templom tornyát megerősítették egy fa felépítménnyel és egy tipikus barokk kupolával. 1980-1909 között tárta fel a gótikus freskókat Gróth István. A felújítás második szakasza 1909 és 1914 között volt. Az 1950-es években korrekciókat és további munkálatokat végeztek. 2011-13 között régészeti kutatást végeztek főleg a templom belsejében. A templom a határokon átnyúló gótikus út része.
!! 2026 nyarán a híres gótikus evangélikus templom átfogó és évszázad óta az első jelentős felújítási munkálatok miatt zárva tart a látogatók előtt !!
Cikk szerzője: Szöllősi Gábor
A Várlexikon és Várak.hu közös Szepes - Sáros - Gömör túrája - 2024
Köszönjük Szöllősi Gábornak a szócikk felhasználását!
Források:
Gótikus út: gotickacesta.sk/hu/csetnek-evangelikus-templom; Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008); Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet; Prokopp Mária: A csetneki evangélikus templom középkori falképei; Rationes collectorum pontificorum in Hungaria. Pápai tizedszedők számadásai. 1281–1375. (Budapest, 1887. Mon. Vat. Hun. I/1.); Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai - GÖMÖR-KISHONT VÁRMEGYE; Myskovszky Viktor: Csetneki középkori műemlékek ismertetése (Arch. Ért., 1874); Peter Tajkov: ARCHEOLOGICKÝ VÝSKUM KOSTOLA EVANJELICKEJ CIRKVI A. V. V ŠTÍTNIKU (OKRES ROŽŇAVA) (2018);
| GPS: | É 48° 39.486 (48.658096) |
| K 20° 21.895 (20.364923) |
Információk: Csetnek (Štítnik) község Rozsnyótól 13 km-re nyugatra, a Csetnek-patak partján fekszik. Az evangélikus templom, a település főterének déli szélén, a főút mentén áll.
A templom a Gótikus Út részeként a jelzett időpontokban látogatható. Mára a templom körüli védelmi gyűrű nagyrészt elpusztult,
mindössze részben átalakított északkeleti része maradt meg.
FONTOS!! 2026 nyarán a híres gótikus evangélikus templom átfogó és évszázad óta az első jelentős felújítási munkálatok miatt zárva tart a látogatók előtt.
Elérhetőség: Mgr. Jana Hrivniaková, lelkipásztor: Telefonszám: +421 907 337 855
Utolsó frissítés: 2026.08.10.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
| Kapcsolódó látnivalók | |
|---|---|
| Ajánlott látnivalók | |
|---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.


