Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szerencs, Taktaföldvár

Taktaföldvár a szerencsi vasútállomástól DK-re 3 kmre, a Takta-ér és a Szerencs-patak között, K-Ny irányában fekvő, hosszúkás, a környező sík, egykor mocsaras területből kiemelkedő alacsony domb. Hossza eredetileg kb. 500 m, szélessége 100-160 m volt, a Ny-ra eső terület nagy részét azonban már elhordták. K-i végében találjuk a földvárat.

Szabályos kör alakban, majdnem teljesen földsánc veszi körbe, csak a Ny-i oldalon szakad meg, ott ahol a 20 m széles kapunyílás van. A belső terület a Ny-ra eső dombtetővel azonos szinten van. Árok nincs körülötte, a kapunyílás előtt sincs. Utóbbi helyen esetleg csak az újkorban töltötték fel, de erre a kérdésre csak ásatással lehetne feleletet kapni. A sánc magassága 1,5–2 m, talpszélessége 40 m. A belső terület átmérője a sánc lábáig mérve 50, a vár teljes átmérője a sánctetőn mérve 90 m.

1897-ben a várat Dongó Gyárfás Géza Szadavárként említi (a közelben van Taktaszada község!), de megemlíti, hogy újabban Takta-Földvárként nevezik. Soós Elemér tévedésből Abaúj-Torna megye várai között említi. Az 1905. évi megyei monográfia említi a sánccal körülvett várat, Gerecze Péter pedig Taktaszadánál mint Rákóczi-sáncot szerepelteti. A megyei monográfia adatait a későbbi monográfiák újra közlik: így 1931-ben Barna János, aki csak röviden utal a szerinte "ősi" földvárra, valamint később Angyal Béla is.

1965-ben Kemenczei Tibor és K. Végh Katalin járták be a terepet, erről rövid ismertetéssel számoltak be, majd Kemenczei 1967-ben, az akkor folyó földelhordások miatt, leletmentő ásatást végzett, melynek során újkőkori és Árpád-kori leletek kerültek elő. A sáncon kívüli Ny-i területről gáterősítéshez földet hordtak el, 3 méter magas part alakult ki, amelyben  az újkőkori település nyomai voltak láthatók. Földbe mélyített ház maradványai, gödrök és négy mellékletek nélküli, vörös okkerrel színezett csontváz került elő. Ugyanott festett díszű edények töredékeit, kőbaltákat, agancs- és csonteszközöket, agancsból készített szigonyt találtak az újkőkori tiszai kultúrából, a várat azonban az Árpád-korba valószínűsítette.

1974-ben újabb földelhordással kapcsolatban Gádor Judit és Hellebrandt Magdolna egy rézkori ház omladékai között cserepeket, pattintott kovakő darabokat és egy edényben 12 darab kőbaltát, valamint  egy agyarból csiszolt amulettet gyűjtött.  1977-ben újabb szórványleletek kerültek a miskolci múzeumba.

Hellebrandt 1979-ben a lelőhely és a leletek részletes ismertetésével foglalta össze az addigi eredményeket:a domb az őskorban valószínűleg nem volt sánccal védett, az itt található sáncvár pedig Árpád-kori lehet. A várra történeti adatot nem ismerünk. Csánki Dezső, Nagy Iván nyomán, a Kálnói család birtokában 1434-ben Föl[d]vár és Zadvar nevű birtokokat említi, melyek esetleg az itt ismertetett várral hozhatók összefüggésbe.

Az erődítményt az eddigi kutatások alapján feltételesen Árpád-kori eredetűnek tekinthetjük, de csak további régészeti ásatások adhatnak választ arra, hogy a mocsaras területen eredetileg nem állt-e itt már az őskorban is egy sánccal védett település.

Forrás:

NOVÁKI GYULA – SÁRKÖZY SEBESTYÉN – FELD ISTVÁN: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VÁRAI AZ ŐSKORTÓL A KURUC KORIG - Castrum Bene Egyesület – Herman Ottó Múzeum - BUDAPEST – MISKOLC, 2009