Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BodrogolasziMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén megyeZemplén vármegye - Szentháromság templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Bodrogolaszi, Szentháromság RK. templom

A Bodrog folyó fölé enyhény emelkedő magaslaton áll a keletelt félköríves szentélyzáródású templom, nyugati oldalán négyzetes alaprajzú toronnyal, a hajó északi oldalán modern, kereszt alaprajzú, sátortetős sekrestyével.

A templom a 12. században épült román stílusban, a vallon (mások szerint velencei szőlőműves) telepesek számára. Különleges értéke abban áll, hogy azon kevés álló román kori emlékünk közé tartozik, amelyekről biztosan állíthatjuk, hogy már legkésőbb a 12. század végére felépült. A hajó keleti vége és a szentély román kori alapokon a 1786 után épült újjá. A templom jelentősebb átalakítására ezt követően 1878-ban került sor.

A templomot övező sokszögű keritőfal középkori eredetű, amely mai formáját az 1970-es évek helyreállításának köszönheti. A 17. századig a temploma köré temetkező falu temetőjét - cintermét - övező falat főleg a déli oldalon ugyanis nagyrészt elbontották később, maradványait csak az ásatások találták meg.

Csorba Csaba említi mint megerősített templomot.

GPS: É 48° 17.212 (48.286873)
K 21° 31.384 (21.523064)

Információk: A templom a Bodrog folyó fölé enyhény emelkedő magaslaton áll, a kompkikötő szomszédságában.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció