Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Pinkaóvár (Owar - Burg)

Pinkaóvár (Burg) település Felsőőrtől (Oberwart) 20 km-re délkeletre, Szombathelytől 23 km-re nyugatra, a Vas-hegy aljában fekszik. A régészeti leletek igazolják, hogy az egykori Őrvidék, vagyis a történelmi Sopron és Vas vármegye nyugati részén a vasbányászat és vaskohászat folyamatosan kimutatható a kora vaskortól át a középkorig. A Pinka jellegzetes S-kanyarulata mentén kialakult falu 1244-ben mint "Owar" szerepel először az írott forrásokban.

A falu melletti Pinkától körülvett félszigeten, egykor Európa egyik legnagyobb földvára állott, melynek első erődítését a késő bronzkorra teszik a szakemberek. Az erődítményt később a rómaiak is felhasználták. Ez a Pinka fölé magasodó vár, az Árpád-korban is a gyepű fontos része volt. Ekkor erősítették meg kőfalakkal. Ezzel az erődítménnyel csaknem szemben, a Pinka jobb partján magasodó hegyormon, egy kisebb elővár, a Toboly-vár (Tolvaj vár) nyomait sejtik a régészek.

Az Árpád-korban a nyugat-magyarországi, úgynevezett vasvidék az ország fontos része volt, melynek igazgatási központja Vasvár lehetett, de vannak olyan vélekedések, hogy ez a vármegyei központ korábban Óvár (Pinkaóvár, a mai Burg) volt. A bronzkorban kialakított sáncrendszert a 12-13. században megerősítették és bővítették. A védelmi gyűrű átmérője közel 600 méter volt, ami több erődítményt övezett. A legmagasabb ponton állt a sáncokkal és árkokkal körülvett Árpád-kori vár, amelyet északról egy másik elővár (Vorburg) védett.

Az okleveles források tanúsága szerint 1244-ben, IV. Béla várépítési kötelezettséggel a Csém nemzetségnek adományozta a falut, a tanúsított bátor helytállásáért. Mivel az oklevél Owar néven említi a birtokot, nyilvánvaló, hogy már korábban használatban lévő erődítés volt, melynek pusztulása a tatárjárással, vagy a német betörésekkel hozzható összefüggésbe. Egy 1379-ben kiállított okiratban az óvári birtokkal együtt Hollókőként említenek itt várat.

A 15. század elején castrum, 1443-tól castellum megnevezéssel tűnik fel. 1445-ben Giskra foglalta el III. Frigyes számára. Ekkor a vár valószínűleg erőssen megrongálódott. Az oklevelekből később csupán az állapítható meg, hogy a magtalanul elhalt Csák nembeli Óvári János birtokait, Hunyadi János 1452-ben Vági Somos Jánosnak, 1455-ben pedig Andreas Baumkirchernek adta zálogba. A vár azonban csak 1489-ben került Baumkircher tulajdonba.

A vár végső pusztulása nem tisztázott. Köthető Giskra 1445. évi ostromához és tehető Kőszeg 1532-es török ostroma idejére is. A török idők elején a lakosság az ellenséges támadás esetén, az akkor már erősen lepusztult várba menekült. 1544-ben a falu a Batthyány család birtoka lett, akik azt a szalónaki uradalomhoz csatolták. A helység német neve Burgh alakban csak a 16. században tűnik fel írásos emlékeinkben. A környék lakói később a vár köveit szinte maradéktalanul elhordták és beépítették házaikba.

Az erődítményrendszer leírása:

A közel 600 m hosszan elnyúló, észak felé enyhén ereszkedve kiszélesedő, átlag 270 m magasságú, délen alig 70, északon azonban már közel 250 m széles dombvonulat ideális lehetőségeket biztosított az erődítésre. A legkevésbé a nagykiterjedésű északi „elővár” (Vorburg), közel négyszög alakú, nagyrészt körben magas sáncvonulattal övezett területét, már javarészt elfoglalták a település házai.

A Szent András templom környezetében és a plató déli - délkeleti részén helyezkedett el a 120 × 150 méteres „középső vár” (Mittelwerk), melyet nyugat és kelet felől már a Pinka meredek lejtői védtek. Az északi és keleti részen különösen jó állapotban maradt meg a sánc. Az elővárat és a középső várat egy ma már ugyancsak beépült árok választja el egymástól.

Tovább dél felé található, a folyó által szabályos U-alakban övezett következő várrész, melyet számos árok- és sáncvonulat további kisebb részre tagol. Északkeleten egy kisméretű, négyzetes torony maradványai találhatók egy délről is árokkal védett kiemelkedésen, míg a gerinc legmagasabb, déli részét (Rükzugswerk) egy kettős árokkal-sánccal övezett kerek torony foglalja el. A Pinka túlpartján az egykor a feltételezhetően Toboly-várnak helyt adó magaslatot, a később kialakított kőbánya pusztította el.

Az 1954-ben, majd 1983-ban végzett régészeti kutatások, a neolitikumtól kezdődően egészen a középkorig igazolták a folyamatos lakottságát ennek a természet által is jól védett helynek. A sáncvizsgálatokból kiderült, hogy a bronzkori eredetű, eredetileg is többrészes erődítmény védővonalát, később egy faszerkezetű sánccal erősítették meg, melynek korát a 9–10. századra helyezték. A 13. század elején vastag kőfal beépítésével fokozták a védelmi szerepét. Azonban a középkori várról még továbbra is hiányosak az ismereteink. Jó hír, hogy a közemúltban a vár középkori magjának a régészeti kutatása, ha lassan is de elindult, így remélhetően ennek eredményeivel bővülni fog a várról az ismeretünk.

Források:

Feld István: Pinkaóvár (Burg, Ausztria) - Castrum 5 (2007/1)
Juhász László: Burgenland, Várvidék (Lakitelek, 1999)
Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai. Budapest, 1999.
Karl Ulbrich - Alfred Ratz: Die Wehranlagen von Burg, Eisenstadt, 1954.
Dénes József szíves szóbeli közlése