„… Vinica [13] várából meglehetősen sok fennmaradt. Először 1353-ban említették meg, 1391-ben Zsigmond király kezében volt, 1397-ben Cillei Herman tulajdona, majd a Cillei grófok kihalta után, Vitovec János és fiai bírták, míg nem ez a váruk is Corvin János kezére került, aki vicebánjának, Gyulay Ivánnak ajándékozta. Miután az utolsó Gyulay meghalt, a vár egy részét a híres történetíró, Istvánffy Miklós, míg a másik részét a ludbergi Thuróczyak kapták meg. Thuróczy Benedek, Vinicában halt meg, a képmása a régi vinicai plébániatemplomban lévő sírfedélen látható.
Későbbiekben a birtok a Keglevichek, a Draskovichok, a Malakochiak, az Erdődyek kezére került. A vár jelenlegi tulajdonosa, gróf Bombelles.
Amikor, 1568-ban összeírták a Gyulay javakat, Vinica várát is leírták. Ez a leírás azonban nem elegendő ahhoz, hogy pontos képet alkothassunk a várról. A bejárati kapu fölött volt egy torony, nyugaton egy védőfolyosó ( Wehrgang ) és egy fürdő, északnak vezetett a középső kapu, melyek kívül volt még egy bejárat. Lejjebb, a kaputoronynál lakott a várőrség. A felső várban volt a konyha, annak a végében a kályhás „öreg ház”, ahonnan egy lépcsőházon át, a palotába, a nagy terembe, a hálószobákba és a lakószobákba, lehetett jutni. A konyha feletti tetőzet alatt, három kisebb szobácska volt, a toronyban (órával és haranggal) még két szobácska.
Vinica várának maradványai sokban emlékeztetnek Nagy Tábor várára. A felső vár F élével a bejárat irányába fordul, mely a C külső várban volt. A kaputornyon kívül, volt még két félkör alakú tornya is, A és B , melyek a vár ezen oldalát óvták. Az övező falaknak még egyes részei fennmaradtak, a D és az E tornyokkal, a 4 –nél feltehetően létezett egy másik kapu is. A felsővárból, csak annak hatalmas kövei maradtak fenn. Akárcsak Nagy Tábornál, itt is a mindenütt, nagyon szépen megfaragott konzolokra építették fel az első emeletet, a tornyokat az övpárkányok szerint, az alapoktól jelentősen kibővítették (palástfalazták).. Vinica környékében az idők folyamán két nagyobb kastélyt is felépítettek: Opeka-t és Zelendvor-t.
[13] Laszowski: Prosvjeta, 1899. str. 435. ( a Felvilágosodás című folyóirat 1899-es számának 435. oldalán ).
Mitteilungen d. österr. Centralkomission, 1856. 234)…”
„…Vinica ma egy kicsiny település, húsz kilométerrel nyugatabbra Varasdtól, a Ravne hegység (Ravne gore) keleti lejtői és a drávai sík közti határon. Vinicában mára két kastély és néhány kúria is fennmaradt, de a 17. és a 18.
században, még tíz is volt belőlük. Vinica közvetlen közelében, egy tíz kilométeres körben, az alábbi kastélyok találhatók: Opeka, Zelendvor, Bajnski dvor, Maruševec, Čalinec és Radovečki Križovljan.
Azt nem tudni, hogy valóban Vinica területén lett volna a római AÐua Viva, de mindenképpen egy nagyobb római településnek kellett itt lennie, az erre elhaladó Poetovio (Ptuj) – AÐue Jasse (Varasdteplice) – Mursa (Eszék) út mentén, amiről számos régészeti lelet tanúskodik. A középkorban Vinica vára volt az itteni uradalom székhelye. A 15. században, a vinicai uradalom vára mellett egy mezőváros is kialakult, melynek lakói 1580-ban Rudolf császártól uralkodói kiváltságkéntévenkénti három vásár megtartására kaptak engedélyt. A vinicai lankák évszázadokon át, bortermő vidékként is ismertek voltak, sőt sokan úgy vélik, hogy maga a Vinica név valójában a vino - bor szóból ered. Vinica régtől fogva, mint ítélkezési székhely is ismert volt.
A vinicai Öreg várat és uradalmát, először 1353-ban említették meg, majd Zsigmond király tulajdonában, aki 1399-ben Vinicát, a többi zagorjei birtokokkal együtt Cillei Hermannak adományozta. A Cilleiek, a Vitovecek és Corvin János után, Vinica 1502-ben egy magyar nemes, Gyulay Iván tulajdona lett. Miután az utolsó Gyulay 1567-ben meghalt, a vinicai birtok, Istvánffy Miklóshoz (1524-1615), a későbbi a magyar nádor helyetteséhez, az ismert történészhez került, aki jelentős művét valójában Vinicában írta meg. A vinicai templomban temették el. Bajnai Bot Erzsébettel kötött házasságából, akinek a családja a bajnai kastélyt bírta, három leánya született: Éva, aki Draskovich Iván bánhoz, Katalin, aki gróf Keglevichhez és Orsolya, aki Lipcsi Ivánhoz ment feleségül. Istvánffy halála után Vinicát a leányai és azok férjei, valamint Thúróczy Benedek örökölték meg, akit szintén a vinicai templomban temettek el. Így a vinicai uradalmat, a 17. században több birtokra osztották, melyek számos család tulajdonába kerültek: a Draskovichokéba, a Keglevichekébe, az Erdődyékbe, a Malakóczy családéba, a Patacsichokéba, stb.
A 17. század végére a vinicai Öreg vár már lakhatatlanná vált, ezért a tulajdonosai, mint Vinica új birtokosai közül sokan mások - kastélyokat és kúriákat emeltettek. Vinicában, 1649-ben, az alábbiaknak voltak kúriái: Erdődy Farkasnak, Draskovich Iván nádornak, Dvornicsich úrhölgynek, Nitzky úrhölgynek, Patacsich Miklósnak, Sípos Andrásnak, Konjszki Miklósnak és Jambrekovich Péternek. A 18. században a Patacsichoknak - a Patacsich kódex ábrázolása szerint - Vinicában két kúriájuk is volt. Beyschlag 18. századi térképére is feljegyezték azokat a kúriákat, melyek a Köröskényiek, a Szigerek, a Novákok és a Czinderiek tulajdonában voltak. Az egyik kúria a Keglevichekhez is tartozott.
A vinicai uradalom legnagyobb részét, a 18. században, a Draskovich grófok bírták. Az egy másik részét házasság útján örökölték, míg a vinicai Öreg várat és némi földet a Keglevich és a Malakóczy családtól vették. Draskovich Ferenc leányának, Draskovich Ferdinándának gróf Bombelles Márkhoz való férjhezmenetelével a vinicai uradalom 1857-ben a Bombelles grófok tulajdona lett.
A számos vinicai kastélyból és kúriából csak egynéhány maradt fenn, melyek közül értékével és megőrződöttségével kiemelkedik a Dolányi család kúriája, valamint Alsó és Felső Vinica kastélya....”
Engel Pál adatai szerint:
A magyar történetírásban is Vinica-ként ismert várat a király tulajdonában említették meg legelőször (1341-1391.), eztán a Lackfiaké (1391-1397.), majd a Cilleieké (1397-1456.). Mint castrum Cillei özvegyéé, aztán Brankovics Katalin 1461-ben átengedte Vitovec Jánosnak és a Weisspriachoknak, később egyedül a Vitoveceké (Zagoriaiaké, 1477; 1484.), 1448-tól névleg Corvin Jánosé (1490.), valójában Székely Jakab tartja a kezén zálogként a Corvinnal kötött egyezség alapján (1494., majd tőle Ernuszt Zsigmond pécsi püspöké lett, aki 1501-ben 4000 aft-ért továbbadta Gyulai Jánosnak. Gyulai 1502-ben Corvintól is zálogjogot szerzett rá, 1503-ban pedig (I. 28) 12 000 aft-ért meg is vásárolta. A vár alatti, Szentmárkusnak is nevezett település, mezővárosi rangot viselt, s mint oppidum említik 1501-1514-ig.
A vár mai állapota:
A várat 2008. 03. 14-én látogattam meg Keserű László és Szabó Tibor társaságában. A szőlőkkel beültetett lankák fölé emelkedő, igen jól megközelíthető vár sajnos nagyon elhanyagolt állapotban van. A tekintélyesnek mondható romokat, oly sűrű növényzet borítja, hogy lombos időszakban nem is érdemes felkeresni.
A vár egy felső- és egy alsóvárból áll. Az alsó várat egy kaputorony és négy henger-alakú védotorony erősítette. A tornyokat már lőkamrás lőrésekkel is ellátták, de lőréseket találhatunk a külső várfal többi részén is.
A belsővár, megközelítoleg ötszög alakú volt. s egy éles faksarkantyúval, a legkönnyebben támadható oldal felé nézett. A belsőudvar, legalább két-emelet magasságig van feltöltődve, így egy-két értelmezhetetlen falcsonkon kívül minden egyéb falat a föld takar. A palotaszárny a belsővár délkeleti szögletében lehetett. Erről egy hatalmas ablaknyílás és az alatta lévő, árnyékszék maradvány tanúskodik. A pajzsfalszerű övező falak külső ormán még ma is megfigyelhető konzolmaradványok láthatóak. A konzolok alapján a legfelső szint valamivel kijjebb lehetett a mai falaknál. A megoldása hasonló lehetett a ma is jó állapotban lévő Nagytábor (Veliki Tabor) várához. Ennek a várnak sem volt lakótornya.
/Szatanek József/
