Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bártfa, vár és városerődítés

Bártfa városa Eperjestől 38 km-re északra, a Tapoly partján fekszik. A korai települést II. Géza király uralkodása idején az országba hívott németajkú „hospesek”, illetve lengyel ciszterci szerzetesek hozták létre. I. (Nagy) Lajos király emeli a szabad királyi városok rangjára. Ezt követően kezdődhetett meg a városfalak építése. Az erődítésről az első írásos adat 1352-ből való.

A várost 1440 után, két évtizeden keresztül Giskra huszitái tartották megszállva. Csak Mátyás király uralkodásának idejében szabadult fel az uralmuk alól. 1604 novemberében Bocskai István, 1619-ben Bethlen Gábor, majd 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek csapatai vonultak be harc nélkül falai közé. 1675-ben császári sereg szállta meg.

1678. július 30-án Thököly kapitánya, Kapossy János foglalta el kurucaival, de augusztus 14-én, Leslie tábornok seregének közeledtekor kivonultak belőle. 1679-ben Petneházy Dávid kurucai gyújtották fel a várost, majd 1681 augusztusában hosszabb időre a kezükre is került. 1684. április 9-én a Siegbert Heister ezredes vezette császári csapatok égették fel a külvárost.

Thököly seregének eperjesi vereségét követően, 1684. szeptember 23-án Schultz generális serege Bártfa alá vonult, megszállta az elővárosokat és három napig ágyúztatta a városfalakat. Bártfa városa és 400 fős helyőrsége a küzdelem reménytelensége miatt megadta magát.

A Rákóczi-szabadságharc első évében, 1703. november 20-án a városi polgárság harc nélkül átadta a kurucoknak a várost. Az akkor már elavultnak számító bártfai városfal egy jelentős szakasza 1709-ben összeomlott. 1710-ben számos katona és a városlakókból mintegy 3000 ember halt meg a pestisjárvány következtében. Majd 1710. december 5-én a kurucok harc nélkül visszavonultak Philipp Michael Hartleben generális közeledő csapatai elől.

A városerődítés építéstörténete:

Bártfa város szabálytalan ovális alaprajzú, első védőfalait két részletben, viszonylag rövid idő alatt építették fel. Az első építési szakaszt 1376 végére fejezték be, majd a 14. század végéig lezárult a várost teljesen körbevevő fal és a három városkapu építése. E korai kapukat valószínűleg tornyok védelmezték, ezek azonban nem maradtak fenn.

A később tovább épült kapuk a fontos stratégiai és kereskedelmi útvonalak irányába nyíltak. A Felső kapu a város déli részén nyílott Eperjes irányába, a város északkeleti részén lévő Alsó kapun kivezető út Zboró felé indult el, a nyugati oldalon pedig az Olasz, vagy másik nevén Közép kapun áthaladva a Tapoly völgye mentén Lengyel-ország felé lehetett elindulni.

A város északi oldala felől a Tapoly völgye, a keleti oldal előtt a Šibská voda folyása némi védelmet jelentett, azonban a déli és a nyugati oldal természetes védelem nélkül maradt. A 14. századi várfal egyes töréspontjainál valószínűsíthető a korai tornyok megléte, azonban a későbbi átépítések miatt ezek már nem láthatóak. Ilyen korai tornyokat feltételeznek a mai Vastag bástya térségében a délkeleti oldalon, a nyugati oldalon az Iskola (Vízi) torony környezetében, valamint a városfal északi oldalán, ahol a 16. században a Kis kapu épült.

A 15. század elején íródott források elnevezéseiből azt állapították meg, hogy ekkor már a városfal nyugati és déli oldalán is vizesárok húzódott. A városerődítés következő építési periódusa 1420 és 1474 közé tehető. Ekkor a falakon gyilokjáró folyosókat alakítottak ki, a falkoronán pártázat készült, valamint újabb tornyokat emeltek. Ekkor épült az északi oldalon egy újabb védelmi vonal a városfal külső oldala előtt.

A következő, egyben utolsó nagyobb átépítés a 16. század első felében történt. Ekkor kijavították a városfalat, a falak előtti vizesárkokat kimélyítették. A városkapuk elé ebben az időszakban építették fel a barbakánokat. Az írásos források 1546–1547-re teszik a Felső kapu előtti barbakán létrejöttét.

Az évszázadok alatt emelt védőtornyok számát illetően a források eltérnek. A leírások általában 23 tornyot említenek, azonban egy 1768-as ábrázoláson 30 torony látható. Az 1603-ban írt jelentés mindössze 11 torony és védmű állapotát írja le. A 17. század végét követően csökkent a városfalak és tornyok fontossága, a várárkokat nem gondozták, így azok kiszáradtak, majd területüket feltöltötték, felparcellázták. Az egyes tornyokat gazdasági vagy lakáscélra használták, a várfalak jelentős részét bontani kezdték. A városkapukat a 19. században bontották le.

A védművek bemutatása:

A napjainkban megfigyelhető védművek közül az északkeleti, részben helyreállított Alsó kapu és barbakánja az egyetlen, ma is jelentős részben látható kapuvédmű. Az Alsó kapun átvezető utat többszörös védelemmel látták el.

Az Alsó kaputól déli irányban található a Vörös bástyának nevezett, háromszintes ágyútorony, amely félkör alaprajzú és hátrafelé nyitott. A városfal Felső kapu és Vörös bástya közötti szakaszát helyreállították, a falakon végigfutó gyilokjáróval és a lőréses mellvéddel együtt.

A Vörös bástyától tovább, déli irányban áll a négyszintes Nagy torony. A Nagy toronytól tovább haladva, egészen a Vastag bástya nevű ágyútoronyig részben visszabontott városfalak húzódnak.

A város délkeleti szakaszán áll a Vastag bástya, illetve közvetlenül mellette délnyugatra egy kisebb torony. A Vastag bástya valójában egy többszintes ágyútorony.

A Vastag bástyától délnyugati irányban, az egykori Felső kapuig tartó falak nagyrészt elpusztultak, ma alacsony, jelzésszerű visszaépítésük tekinthető meg.

Az egykori Felső kaput és annak háromszintes tornyát az itteni felvonóhíddal együtt ugyan teljesen elbontották, azonban az előtte emelt barbakán helyreállított részlete ma is látható, a hozzá nyugat felől kapcsolódó, 1770-ben épült, ötlyukú kőhíddal.

A Felső kapu északnyugati szomszédságában áll a négyszögletes, ma is épségben álló Lőpor torony. A 14–15. század fordulóján épített, többszintes toronyhoz 1648-ban lépcsőházat készítettek. A Lőpor toronytól északnyugatra magasodik a kör alakú Kolostor torony a ferences templom és kolostor kertjében.

Északnyugat felé haladva látható a közel kör alaprajzú Iskola (Vízi) torony, a hozzá csatlakozó egykori várfal csonkjával. A lebontott Felső kapu és a város nyugati oldalán nyíló, hajdani Olasz (Közép) kapu közötti szakaszon a 18–19. században elbontott városfalak helyén jelzésszerű visszafalazás látható. Az Olasz (Közép) kapu és környezete teljesen elpusztult.

Az Olasz kapu helyétől tovább északra az egykori Fokbástya nevű, a falak északnyugati sarkában lévő torony közti városfalakat kb. 1 méter magasságban helyreállították. Maga a saroktorony és a tőle tovább keletre lévő, félkör alaprajzú torony maradványát is konzerválták.

Szintén helyreállították a tovább, keleti irányban az egykori Kis kapuig épített városfalakat, melyek a Szent Egyed-templom északi oldala előtt állnak. Ma már nyomaiban sem látható a felszínen a Kis kapu, amely a 16. században a városfal áttörésével jött létre, és egykor négyszögletű kaputorony védte, sőt észak felé egy további barbakánt is építettek hozzá.

A Kis kapu helyétől kelet felé a következő, kisebb félkör alakú torony maradványáig hiányzik a városfal. A félkör alaprajzú torony alapfalait kb. 1 méter magasan helyreállították, amely ugyanebben a magasságban vezet tovább, egészen a helyreállított Reneszánsz bástyáig, amely hátrafelé nyitott, téglalap alaprajzú lövésztorony.

A Reneszánsz bástyától tovább keleti irányban, egészen a következő fal elé ugró, hátrafelé nyitott, téglalap alaprajzú Észak-keleti védőtoronyig a védőfal teljes magasságban, a lőrésekkel együtt helyreállítva látható. Az Északkeleti torony és a közelében levő Alsó kapu közötti falszakasz szintén alacsony építésű, majd ennek végénél, a már ismertetett Felső kapu következik.

A városfal északi oldala előtti második védőfal rövidebb szakaszokban helyreállítva látható, sőt az ezen az oldalon épült harmadik, legkülső védőfal alapjait is bemutatják. Az egykori Kis kapu barbakánjától nyugatra, teljes épségben áll a legkülső védőfal egyetlen megmaradt tornya, a  Levéltár bástya.

Az egykori várárkok nagyrészt beépültek, rövidebb szakaszai láthatóak még az Alsó kapu környezetében, a Vastag bástya és a  Felső kapu közti rész előterében.

Felhasznált irodalom:

Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei - 2018 I. kötet 157-160. old.