Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tótpróna - Slovenské PravnoSzlovákiaFelvidékTuróc történelmi vármegye - Vár ()

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Tótpróna, vár

Tótpróna falu északi szélén, annak utolsó házaitól 150 méterre található az 563 méter tszf. magasságú várdomb. A várat Habovštiak szerint a XI. vagy talán a XII. század folyamán építették egy korábbi szláv erődítmény helyén. Okleveles adata nem maradt fenn, a mellette lévő falut viszont többször is említik.

A XI. században a hegynyúlványt felhasználva, annak ovális, kb. 10x15 méteres platóján először egy fából készült toronyszerű épületet emeltek. Ezt a tornyot a 13. században 5x8 méter méretű kőtoronnyá építették át. Ennek az épületnek az alapfalai az 1950-es években még láthatók voltak.

A vár belső területét hajdan kőfal vette körbe, amely a  hegytető északi és keleti szélén töredékesen ma is megfigyelhető. A  várat kettős árok és sánc övezte. Az első sáncgyűrű átmérője 45–50 méter, míg a második, árokkal és sánccal határolt, közel kör alakú terület 60–70 méter átmérőjű.

A  vár pusztulása 1432-ben feltételezhető, amikor a husziták Rajec felől erre vonultak Nyitra irányába. Azonban a XIII–XIV. századi történeti források hallgatnak a várról,  így valószínűbbnek tűnik, hogy a várat már sokkal korábban felhagyhatták.

A vár területének DNy-i részét a  XX. század közepén a domboldalba vájt kőbánya pusztította el.

Forrás:

Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei. Budapest, 2018. II. 1115–1116.
 
Köszönjük Orosz Dániel 2020-ban a helyszínről készített és számunkra átadott friss fotóit!
GPS: É 48° 55.074 (48.917896)
K 18° 45.769 (18.762810)

Információ: A Privigyétől (Prievidza) északra tartó 64 sz. útról Németprónánál (Nitrianské Pravno) kell keletre letérnünk arra az alsóbbrendű útra, amely Turócszentmárton (Martin) irányába vezet. Kb 15 km megtétele után érkezünk Tótprónába (Slovenské Pravno), ahol a falu északi szélén, a felhagyott kis kőbánya fölé emelkedő dombon találjuk a várat.

Autóval az utolsó házak előtt kellene parkolót keresni (nem egyszerű). A felfele tartó földúton 100-150 méter megtétele után, egy jobbra tartó ösvényre kell rámenni. Kb. 200 méter megtétele után célba is érünk. Jelzett út a várhoz nincs.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025