Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A mocsaras, ingoványos területből kiemelkedő sziget már az őskorban, majd a római uralom alatt és a népvándorlás korában, ha gyéren is, de lakott hely volt.

A honfoglalás során Árpád vezér és népének szálláshelye, mint ahogy Anonymus mondja: Midőn pedig a Dunán átkelve Pannóniába nyomultak, Árpád azon a helyen ütötte fel sátrait, ahol most Fehérvár áll. Ez a hely volt Árpád vezér első szállása.

A település fejlődése Géza fejedelem uralma alatt indult meg, melyet I. István király fejlesztett tovább, aki királyi székhellyé tette. A város első említése 1009-ben történik veszprémi püspökség alapítólevelében, amikor I. István király négy várost a veszprémi szent Mihály egyháznak hatalma alá helyezett, és annak több falut adományozott, köztük "albam ciuitales"-t is.

I. István itt építette fel palotáját, melyben Szent Imre született - amit első ízben egy 1243-ban kelt pápai oklevél említ -, és itt vetette meg 1016-ban a nagy Bazilika alapjait.

Az 1063-as évek körül a királyi székhelyet jelentő belső várost már falakkal is körülvették, mely feltehetően csak palánkból készült. Első itt koronázott királyunk Péter volt, kinek elűzése után 1044-ben Henrik német-római császár foglalta el. A várost és koronáztatta újra Pétert. Nem sokkal később, 1047-ben említik a város falait, amikor hazahívott Endre és Levente herceg közeledtére Péter Fehérvárra menekült, de mint a Thúróczi Krónika mondja: "a magyarok átlátták szándékát, megszállták a város tornyait és bástyáit, kívül zárva őt a kapukon".

Ide temették királyainkat, és bár a tatárjárás után lassanként elvesztette megkülönböztetett helyzetét, de továbbra is a királyi temetkezések helye volt.

Mátyás király halála után 1490. november 17-én Habsburg Miksa, a későbbi német-római császár hatalmas sereggel foglalta el az elhanyagolt állapotban lévő várat, de csapatainak lázadása miatt kénytelen volt visszavonulni Ausztriába, csupán kisebb létszámú őrséget hagyott hátra Reinprecht Reichenburg parancsnoksága alatt.

Báthori István 1491 júniusában zárta körül a várost, majd Kinizsi Pál megérkezése után ostrom alá vette, és a német őrség egy hónap után feladta.

A török terjeszkedésének idején, 1543-ban Szulejmán szultán vezetésével mintegy 35-40 0000 főnyi sereg támadta a várat, melyet Varkocs György, Ferdinánd király híve védett 5-6000 emberrel. Amikor a török a külső várost elfoglalta, a város polgárai a visszavonuló védők előtt a belső város kapuit bezárták. A kívül rekedt őrség nem sokáig tudta magát tartani, maga Varkocs is a Budai-kapunál halt hősi halált. Ezután a város áruló polgársága a belső vár kapuit a szultán előtt megnyitotta.

Több ízben megkísérelték Fehérvár visszaverését, így 1566-ban Salm gróf Hardegg Ferdinánd, 1598-ban Nádasdy és Schwarzenberg, de ezek az ostromok nem vezettek eredményre. Végül is 1601 szeptember 20-án a Mercoeur Fülöp Emánuel herceg, Ruswurm tábornagy és Starhemberg ezredes vezette 30 000 főnyi seregnek sikerült a várat visszafoglalni. Egy év múlva azonban ismét a törökké lett, miután azt a német őrsége feladta.

A török 86 évig tartotta megszállva, majd 1688 május 19-én 12 nap ostrom után, szabad elvonulás feltétele mellett az ostromló Batthány Ádámnak a várat feladta.

A szabadságharc alatt Nádasdy Ferenc gróf, a dunántúli kuruc seregek parancsnoka 1705 szeptember 25-én vonult be a labancpárti városba és tette le a Budai-kapu mellett az új erőd alapkövét. A várnak azonban hadi jelentőssége közben megszűnt, falait az 1700-as évek végén, a híres Budai-kaput pedig 1809-ben bontották le.

Forrás:

Siklósi Gyula: Hadi események és erődítési munkálatok Székesfehérvárott a 16-17. században
Siklósi Gyula: A székesfehérvári korai és későbbi királyi vár, illetve palota