Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Vaja, Vay-kastély
 
A történeti Szabolcs és Szatmár megye határán fekvő falu központjában - a középkori eredetű templom mellett - áll a 16-17. század fordulóján épült 30 x 10 m alapterületű, alápincézett, kétemeletes, átellenes sarkain még a 17. század folyamán egy-egy toronynyal bővített kastély. A főépületet kontyolt nyeregtető, a tornyokat sátortető fedi. A téglalap alaprajzú főépület harántfalakkal négy helyiségre osztott tereit az első három szinten fiókos, illetve élkereszt dongaboltozatok fedik, mint ahogy a tornyok első két szintjének terei szintén boltozatosak.

Az 1950-es évek elejétől egészen 1960-ig az épületben iskola, napközi és orvosi rendelő működött. Az épülettől idegen funkciók befogadása és azok kiszolgálása érdekében számos beavatkozás történt (új ajtónyílások és válaszfalak kialakítása, konyha és vizesblokkok elhelyezése stb.), melyek következtében tereinek eredeti elrendezése megszűnt. E beavatkozásoktól eltekintve az épület nyílásrendszerét, homlokzatainak vakolatarchitektúráját, valamint belső tereinek kifestését döntően a 19. század végének romantikus (gótizáló stílusban történt) átalakítása határozta meg. A csúcsíves ablakok, a zömök pártázatokkal lezárt tornyok, a vakolatból formált hangsúlyos, ám keskeny öv- és főpárkány, valamint a merev sarokarmirozás valóban egy minden ízében romantikus kastély képét vetítette elénk, melyet a keleti homlokzat első emeleti szintjén másodlagosan kialakított külső - felhúzható híddal felszerelt - kőkeretes bejárati ajtó és a homlokzat előtt álló, 1960-ban elbontott rámpás feljárat még inkább hangsúlyozott.

Az elhanyagolt kastélyt az OMF 1960-1962 között Ágostházi László tervei alapján újította fel. Az épület jelenlegi nyílásrendszerét és az ablakok formai megjelenését, továbbá a homlokzatok vakolatarchitektúráját alapvetően ez a műemléki (a kutatók: Krámer Márta és Pámer Nóra szerint is korlátozottnak minősített) kutatás és helyreállítás határozta meg. Beavatkozásuk következményeként a kastély 19. század végén kialakult romantikus homlokzati megjelenése szűnt meg, valamint az újkori osztófalak eltávolításával és néhány, szintén másodlagos nyílás befalazásával a belső terek eredeti elrendezését állították helyre. (Megjegyezzük, hogy a 19. század végi átépítés során kialakított ajtónyílások és az új lépcsőház tulajdonképpen megsemmisítette a korábbi reneszánsz szerkezeteket. így azok helyreállítására gondolni sem lehetett.) Nem kétséges, hogy az 1960-1962. évi helyreállítás a 19. század végén „elrontott" reneszánsz ablakok visszaállítását tűzte ki célul, amelynek alapját az épület északi falának második emeletén kibontott és  „in situ" ránk maradt, osztó nélküli, reneszánsz profilos kőkeretes ablak teremtette meg. A „rekonstrukció" során megszüntették a csúcsíves lezárású ablakokat. A nyílások egy részében a kutatás során előkerült, műkővel kiegészített kőkereteket helyezték el. Azon ablaknyílásoknál, ahol hiányzott a kőkeret, mészkőlapokat alkalmaztak pótlásukra. A könyöklőt és a szemöldökpárkányt, valamint a szárkövek szélességét vakolatba karcolt vonallal jelölték. A jelentős felületeken megmaradt reneszánsz vakolatot megtartották. A helyreállítás után a homlokzaton, még ha nem is minden részletében és nem is mindig a valóságnak megfelelően, de azért nagy vonalakban az eredeti reneszánsz nyíláselrendezés és vakolatarchitektúra dominált. Előttünk sem volt kétséges, hogy az akkori helyreállítás nyomán kialakult reneszánsz ízű homlokzati megjelenés nagyban támaszkodott a kutatás eredményeire, melyekről azonban sajnálatos módon csekély írásos (néhány lapnyi) dokumentum maradt ránk. Tisztában voltunk azzal, hogy a belső terek kutatása során fokozott mértékben kell ügyelnünk az 1960-1962. évi helyreállítás során elvégzett változtatásokra is, hiszen a kastély akkori helyreállítása akár egy újabb építési periódusként is értékelhető.
Az 1990-es években szükségessé vált a kastély teljes körű felújítása, amelyet az épület újabb kutatása előzött meg. Az 1996-1997-ben Feld Istvánnal elkezdett majd néhány évnyi szünet után - 2000-ben folytatódó kutatást 2001-ben fejeztük be.

Az első építési szakaszban felépült a téglalap alaprajzú (30 x 10 m), alápincézett, kétemeletes kastély. Az épület harántfalakkal négy helyiségekre osztott tereit - a második emeletiek kivételével, melyeket síkmennyezettel fedtek - beboltozták (a pincében dongák, az első és második emeleten fiókos dongák és élkereszt boltozatok). Az első és második emeleten (osztó nélküli) kőkeretes ablakokat alakítottak ki. A közel egyforma méretű ablakok (183-186 x 112-115 cm) kőkereteinek profilálása is megegyezik. A keleti homlokzaton ezenkívül több kisméretű nyílás is volt, amelyek az árnyékszékek megvilágítását szolgálták. (Ezekből jelenleg kettő tekinthető eredetinek, mégpedig az első emelet csúcsíves lezárású, valamint a félemelet kulcslyuk alakú nyílása.) Feltételezzük azonban, hogy egykoron az első és a második emelet többi árnyékszékét is hasonló megoldású és méretű ablakok világították meg.

A nyugati, a déli, valamint az északi homlokzat földszintjén fektetett téglalap alakú, kőkeret nélküli ablakok húzódtak. A keleti fal földszintje az első periódusban teljesen zárt volt. Az épület főbejáratát a nyugati homlokzat tengelyében, a földszinten alakították ki. Az ajtónyílásban szemöldökpárkányos kőkeret állt. Az épület egykori - téglából és vakolatból formált - főpárkányának csupán alsó részét ismerjük, ám joggal feltételezzük, hogy a hiányzó - erőteljes kiülésű - felső szakaszt több tagozatból, talán függőlemezek által közrefogott szimákból és hornyokból komponálták. Az épület sarkait a homlokzati síkból éppen hogy kiemelkedő (0,5 cm) fehérre meszelt, keskeny (1,5-2 cm) vörös sávval keretezett armírozással díszítették. A főpárkány tagozatait szintén vörös sávok keretezték, mint ahogy az első emeleti ablak felett húzódó 20-22 cm széles, szintén fehérre meszelt - a fal síkjából alig kiemelt és a sarokarmírozáshoz kapcsolódó - övpárkányt is. A homlokzatokat ennél árnyalatnyival sötétebbre meszelték.

Az épület eredeti lefedését nem ismerjük, ám feltételezzük, hogy magasan kiemelkedő nyeregtető zárta le.
Az épület tömegformálása, szimmetrikus alaprajzi elrendezése, valamint az első három szint (pince, földszint és első emelet) boltozott terei kétségtelenül egységes és jól átgondolt építési koncepcióra utalnak. Ezen véleményünket csak tovább erősíti az a tény, hogy az egységes koncepció olyan építészeti részletekre is kiterjedt, mint a belső aknás árnyékszékek (melyek egy része a lépcsőház felől voltak megközelíthetők), a lépcsőházból nyíló szenelők, a zárt kályhák és a kandallók kialakítása. A tervezés során fokozott figyelmet szenteltek a különböző funkciók elkülönítésére. Példaként említhetjük a konyha és a raktár egységét, vagy az első és második emelet hálószobáit és az abból nyíló árnyékszékeket, valamint a lépcsőházhoz csatlakozó szenelő-fülkéket és árnyékszékeket.

A kastély ennek alapján inkább sorolható az Északkelet-Magyarországon a 16. század végén vagy a 17. század első negyedében épült kastélyok sorába (Kéked, Golop). Mindenesetre ezen feltevésünket erősíti meg a földszinti nagyterem boltozatán lévő - az építkezés befejezésére utaló - 1650-ben készült felirat is.
 
Az északi torony 1659-ben, míg a déli valamikor a 17. század végén vagy a 18. század elején épült meg. Feltehetően ekkor veszik körbe a kastélyt mély és széles árokkal, melynek partját kerítés (esetleg palánk) erősítette.
A 19. század második felének építési tevékenysége nyomán nem csak a kastély külső, hanem belső megjelenése is alapvetően megváltozott. A térelrendezés szempontjából meghatározott változtatást jelentett a boltozott lépcső elbontása. Az új nyomvonalra felfűzött lépcsőt nem a délkeleti sarokból, hanem az északi fal keleti oldala mellől indították el.

Az eredeti ajtónyílások döntő többségét elbontották, illetve részben elfalazták, mások méreteit megváltoztatták. Helyettük a terek észak- déli tengelyében - a megemelt padlóhoz igazodó - kőkeret nélküli ajtókat alakítottak ki. (Ennek érdekében még a boltozati vállakat is visszafaragták.) Az ablakokból szintén eltávolították a kőkereteket, majd - a korábbi ablakok fülke szélességét hellyel-közzel megtartva - csúcsíves lezárású áthidalókat építettek be. Néhány ablakot elfalaztak. A földszint fektetett téglalap alakú ablakai helyett hosszabb és szélesebb nyílásokat képeztek ki. Úgy véljük, hogy a keleti fal pinceablakai is ekkor készülhettek. A keleti fal első emeleti szintjén egy
- reneszánsz ablak és ajtó szárköveiből összeállított - külső bejárati nyílást alakítottak ki, melyhez a homlokzat elé épített rámpán lehetett eljutni.

A tüzelőberendezések nagy részét megszüntették, helyettük (nem mindig a régi helyén) mázas kályhákat állítottak fel. Az épületet kívül-belül újra vakolták. A termek nagy részét fehérre meszelték, mely alól csupán a földszinti nagyterem szürkés kifestésé tér el. A második emeleti nagyterem freskója, valamint oldalfalainak kváderfestése is ekkoriban készült.

Juan Cabello - Vaja, Vay-kastély (Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója, Budapest, 2002)