Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Világos - Şiria, Románia, Erdély és Partium, Arad történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.01.05.

Világos vára

Az Alföld K-i peremén, a Solymosi-hegység ÉNy-i lábánál, az egykori Zaránd vármegyében fekszik Világos (Șiria) község. 1849. augusztus 13-án a Világos melletti síkon tette le a fegyvert a Görgey Artúr vezette sereg Rüdiger orosz tábornok hada előtt. A falu azonban nemcsak erről, hanem a falu feletti várról is nevezetes, melyet 1318-ban említenek először a források. Ekkor királyi vár, a zarándi ispáni tiszttel volt egybekapcsolva. Zsigmond 1390-ben Sárói László temesi ispánnak adta, de 1391-ben Németújvárért visszacserélte. Albert 1439-ben Brankovics György despotának adományozta. Tőle, mint Erzsébet párthívétől I. Ulászló hívei 1440-ben elfoglalták, és 1441-ben Maróti László kapta adományul, de a despota még ez évben kegyelmet kapott és visszakapta. 1444-ben átengedte Hunyadinak, akit 1445-ben beiktattak, de Brankovics 1450 előtt (talán 1448-ban, Hunyadi foglyul ejtésekor) visszaszerezte. Hunyadi János halálával (1456) a világosi várat - több más birtokkal egyetemben - két fia, László és Mátyás kapta meg.

Hunyadi László Nándorfehérváron volt várparancsnok, Mátyás pedig nevelőjének és nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adta a világosi uradalmat. Mátyás megkoronázása után, 1458 őszén, a világosi várba záratta a pártoskodó Szilágyit, akit annak hű szakácsa, Lábatlan Gergely néhány beavatott segítségével a következő év júniusában megszöktetett a cellájából. Utóbb a király és haragosa megbékült egymással, majd Szilágyi visszakapta birtokait, többek között Világost is. Az 1460-ban harcban a Délvidéken elfogott Szilágyit a soron következő évben Konstantinápolyban kivégeztette a török, az özvegyre szállt uradalom pedig ennek halálával családjára, a Báthoriakra szállt. 1514-ben Dózsa György hadai bevették a várat, mely a felkelés leverése után Szapolyai János kezére ment át. 1566-ban a törököknek sikerült elfoglalni az erősséget, melyet 1595-ig tartottak, ekkor Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem seregei űzték el innen őket. A törökök a XVII. század elején azonban ismét visszatértek és megszállták a várat, s noha 1614-ben sikerült tőlük újból visszavenni, a következő évben – a szerb őrség lázadása folytán – a lippai pasa szerezte meg. Végül 1693-ban Heister tábornok serege ostrommal kiverte innen a "tiszta hitűeket", de a szétlőtt vár újjáépítéséről már nem esett szó. Tovább rontotta a vár állagát, hogy 1755-ben Bohus Imre (Grassalkovich herceg jószágigazgatója) vásárolta meg a világosi uradalmat, s a hegytetőről lehordott, a várból "kitermelt" kövekből kastélyt építtetett magának Világoson. 1784-ben, a Hóra-lázadás idején az osztrák katonaság - megelőzendő a lázadók befészkelődését - ágyúkkal lőtte rommá a falakat.

A várnak ma még helyenként több emeletes falai állnak, romjai mellől csodálatos kilátás nyílik az Alföldre és a környező vidékre.

Forrás:

Karzcag Á. – Szabó T.: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 497-498.

Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.

Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Bp. 1987. 38-41. 

Engel Pál: Magyar középkori adattár. Magyarország világi archontológiája. Arcanum CD. 

Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp. 1977. 210.

GPS: É 46° 15.998 (46.266628)
K 21° 39.410 (21.656832)

Megközelítés: Világos községből immár aszfaltozott út vezet fel az adótoronyig, ahol le lehet parkolni. A parkolótól pedig kb 500 méteres sétával érhető el a várrom.

Utolsó frissítés: 2025.01.05.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025
Ajánlott látnivalók
Rauheneck
BadenRauheneck
Klastromtető - pálos kolostorhely
MarosszentkirályKlastromtető - pálos kolostorhely
Keresési előzmények
Világos - Vár